2013. október 30.

Isten védelmében



Isten védelmében

„De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. 
Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok.”
(Lukács evangéliuma 12. fejezet 7.vers)

A tömegtermelés korában élünk. A gyárak egymás után ontják az egyszer használatos dolgok millióit. Hiszen nem a tartósság a cél, hanem a mennyiség. Persze igaz, ezáltal olcsóbban jutunk hozzá az árucikkekhez, no de milyen áron…
Az egyedi holmiknak az értéke pontosan abban áll, hogy nincs belőlük még egy ugyanolyan a világon és nem egy élettelen mechanikus szörnyeteg ’hozza világra’, hanem emberi kéz.
Ám ma, ha elromlik ez vagy az; azt mondjuk nem baj, van másik, majd veszek egyet a boltban, vagy egy tucatot. A legnagyobb probléma azonban az egésszel az, hogy ez a gondolkodás elvezet a ’nincs pótolhatatlan ember’ frázisig.
Mindenki pótolható? Aki már vesztette el valamely családtagját, aki maradt már egyedül az életben, mert mindenki kihátrált mögüle, az valószínűleg, másképp gondolkodik.
A Biblia pedig még egyértelműben beszél arról, hogy Isten szemében mekkora értéket képviselünk.
Saját kezével formált meg és mikor elromlottunk akkor sem dobott el magától, mondva; - Hát ez nem sikerült, majd szerzek egy másikat, egy jobbat, egy szebbet…
Jézus értünk hozott áldozata mutatja be igazán mennyit ér az ember. Ahogy Péter apostol írja: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1Pét. 1:18-19)
Igen, de nemcsak a követőiért, nemcsak a barátaiért halt meg, hanem kivétel nélkül, mindenkiért.
Milyen nagy öröm ez; Az Örökkévaló számára te is azok közé a kincsek közé tartozol, akikért nem kevesebbet, minthogy életét áldozta.
Az örömön túl azonban ez új értékszemléletet is kell, hogy feltételezzen részedről, mégpedig, hogy minden embertársadra úgy tekints, mint akiért Jézus meghalt.
Éppen ezért járj ma nyitott szemmel, hogy meglásd ezt az értéket embertársaidban, és így együtt formálódjunk az Ő képmására!

2013. október 29.

Tanulságosak!



Tétlen néző

Egy horgász a tóparton ült, tartotta a horgászbotot és várta, hogy hal kerüljön a horogra. Egy férfi állt a háta mögött és nézte. Hosszú hallgatás után megszólalt: - Nem tudok unalmasabb dolgot elképzelni a horgászásnál. - Pedig van – felelte a horgász – csak nézni a horgászást. Sok ember van, akik a Szentháromság egy igaz Istenben való hittel tesznek úgy, mint ez az ember: Ott állnak mellette, kissé nézegetnek és azután kritikát gyakorolnak. Nem csodálkozhatunk, ha aztán így ítélkeznek: „Ez nem nekem való, nem tudok unalmasabbat elképzelni!" Aki néző marad, az mindig rejtélyek és képtelenségek előtt fog állni, mert Isten igéje nem elméleti igazság.
Isten igéjét csak úgy lehet megérteni, ha az ember azt a gyakorlatban cselekszi is.


Vékey Tamás: Jézus nálad is zörget

Egy festőművész befejezte azt a festményt, amelyen dolgozott. János Jelenéseinek könyvéből azt a jelenetet ábrázolta, amikor Krisztus így szól: ,,Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek" (3,20). A festő kisfia megszólalt: Egy dolgot nem jól festettél. Kívül az ajtón nincs kilincs. Hiszen így az Úr Jézus nem is tud bemenni! Csak akkor mehet be - magyarázta az apja -, ha belülről kinyitják az ajtót, és ha Őt behívják. Ezért hagytam el a külső kilincset.
Hiszen olvashatjuk: ,,Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek."


2013. október 27.

A séta



A séta

Összegezni próbálom egy csendes hét tanulságait. Rengeteg gonddal, kérdéssel, rosszkedvvel, és fáradtan jöttem ide. Mit is viszek haza, mennyivel jutottam előbbre? 
Egy szó kezd derengeni: El-en-ged-ni. Elengedni a problémákat a kórussal, a lakással, a gyülekezettel, az állásommal és a számtalan restanciámmal kapcsolatban! 
– Mit jelent, Uram, elengedni a problémáimat?– kérdezem. 
– Ne akard te megoldani őket – feleli az Úr. 
– És akkor mi lesz velük? 
– Hagyd, hogy én alakítsam a dolgokat, te úgysem tudod jelentősen befolyásolni őket. 
– Hogyne tudnám. Valakinek vezetni kell a kórust, meg kell csinálni a lakást, rendet kell tenni végre az elmaradt dolgok között! 
– Állj meg, csendesedj egy kicsit! Én vagyok az Isten. Sok fontos dolog van, még több sürgős, de csak nagyon kevés a szükséges. 
– No, és akkor mi az, ami annyira szükséges? 
– Tedd félre, engedd el a dolgaidat, és megmutatom, mi az, ami igazán fontos. 
– Oké, de holnap máris rohannom kell egy nagyon fontos megbeszélésre. 
– Az a holnapé, most engedd el a gondokat. Szeretnék veled beszélgetni! 
– Uram, én tele vagyok konkrét problémával, kérdéssel, amikre válasz kellene, de te mindig másról szeretnél velem beszélni. Elmondod, hogy mennyire szeretsz, hogy milyen fontos vagyok a számodra, hogy terveid 
vannak velem, de mi legyen a feladataimmal? 
Apropó, egyszer nem lennél olyan szíves közölni velem, hogy mi is a terved, mit akarsz velem, hogy tegyek?! 
– Engedd már el magad, és kapcsold le a gőzgépet, engedd le a fölös nyomást, és menjünk egyet sétálni. 
– Na ne, Uram! Valami tévedésben vagy. 
Igazán nem akarok szemtelen lenni, de nem tévesztesz össze valakivel… valakivel, akinek most éppen sétálásra van szüksége? 
– Olyan régen voltunk kettesben, csak úgy, tudod, ahogy régen. Mély levegőket veszel, gyönyörködsz a fákban, én megrezegtetem az ágakat, körbekergetem a faleveleket. 
– Nem, Uram! Nem akarlak megbántani, de tényleg összetévesztesz valakivel. Mindjárt vége a hétnek, és semmivel sem vagyok okosabb, mint öt nappal ezelőtt… na jó, egy kicsit pihentebb vagyok, de halvány fogalmam sincs, mit csináljak másképp. Egyszerűen a sok tennivalóm, a tanácstalanságom, a konfliktusaim, mi legyen…? 
– Most mondtam épp, hogy mi legyen, csak nem figyeltél. 
– Csak nem a sétára gondolsz? 
– De igen. Meg a gőz leengedésére, és a csendesedésre. 
– Na jó, menjünk, megadom magam. De csak fél óra, mert kezdődik a morzsaszedegetés. 
– Örülök egy fél órának is. Máskor is örülnék, ha csak fél órát is tudnánk kettesben lenni. Szeretnék neked megmutatni egy csomó dolgot. Tudod, annyi szépet teremtettem neked. Igen, neked, és azokat csak te láthatod meg. És ha meglátod, akkor felismersz benne, és nagyon fogsz örülni neki. 
– Igen, kellene már egy kis öröm az életemben, mert a sok gond, a mókuskerék, a hajtás … 
– Látod, már megint kezded a magadét mondani. Tedd félre, engedd el! Nézz inkább 
körül! Na, mit látsz? 
– Kopasz fákat, házacskákat, villanyoszlopokat, füstölgő kéményt … 
– Na, még? 
– Hát, felhőket. 
– Milyen felhőket? 
– Bárányfelhőket, vagy hogy nevezik az ilyeneket. 
– Igen, pontosan. Hát nem aranyosak? Mindegyik más. Nézd azt a bodrosat, mintha szaladna a többi után. 
– Igen. Valóban. Mind különbözik egymástól…és változtatják formáikat is. De Uram, mit akarsz ezzel? 
– Nézz körül még egyszer, mit látsz még? 
– Egy fenyőt. Láttam már eleget. Mi abban az érdekes? Marha magasra képesek megnőni, aztán kivágják őket. 
– Menj csak oda alá! Na, milyen érzés egy ilyen nagy fa közelében lenni? 
– Picinek érzem magam, olyan, mintha be akarna takarni az ágaival. 
– Nézz csak le a földre! Mit látsz? 
– Tobozokat. 
– Vegyél kézbe egyet, és nézd meg jól! 
– Rendben. Érdekes, hogy miként ágaskodnak a kicsi pikkelyek olyan katonás rendben. Hopp! Kipottyant belőle valami. 
– Mi az? 
– Szerintem egy pici magvacska lehet, a fenyő magja. 
– Igen, jól gondolod. Ebből lesz egy új fenyő. 
– Ebből a kicsi vacakból? Tényleg, honnan tudja ez a mag, hogy mit kell csinálnia, hogyan kell nőnie, gyökeret eresztenie? Én egy intelligens lény vagyok – állítólag –, és mégsem tudom sokszor, hogy mit kell tennem. Honnan tudja ez a kicsi mag? 
– Amikor teremtettem, beletettem egy programot. Egy végtelenített programot, amely segítségével pontosan tudja, hogyan kell nőnie, milyen gyökeret kell eresztenie, hogy ne döntse ki a szél, és ilyen hatalmasra tudjon nőni. Benne van ebben a programban az is, hogyan nőjenek az oldalágai, a pici tűlevelei, és hogyan növeljen tobozt és benne magvakat. Méghozzá olyan magvakat, amelyekbe beleteszi újból az egész programot, hogy majd egy új fenyő növekedhessen belőle. 
– Tényleg, hihetetlen, hogy benne van. Azt hiszem, ezt a programot nevezik a tudósok génállománynak. 
– Igen, már rájöttek, hogy ebben van a titka az életnek, de még nem tudják, hogy mitől is működik. 
– Apropó! Ha a fenyőbe beletettél – Uram – egy ilyen programot, akkor nem lennél szíves valami hasonlót belém is tenni, hogy tudjam végre, hogy mit is kell tennem? 
– Jaj, már megint elővetted! 
– Mit? 
– Hát, a problémáidat. 
– Igen, mert sokkal egyszerűbb lenne az életem, ha be lennék programozva. Nem kellene törni a fejemet állandóan, hogy mit csináljak, meg várni, hogy mikor vagy végre hajlandó kinyilatkoztatni az akaratodat. 
– Szóval robot szeretnél lenni? 
– Hát azt nem mondtam. 
– Én pont azt szeretném, hogy ne legyél robot. Érző, gondolkozó és akarattal rendelkező lénynek teremtettem minden embert, téged is. Az volt a tervem, hogy belehelyezlek ebbe a csodálatos világba – amit szintén neked teremtettem –, hogy gyönyörködj és örömöd 
legyen benne. És az is tervem volt, hogy kapcsolatban legyünk és beszélgessünk, hogy megismerd teljes szeretetemet, de te szinte mindég csak a tennivalóiddal vagy elfoglalva. 
Azt hiszed, hogy az a legfontosabb, amit csinálsz. Pedig a legfontosabb a kapcsolat, a beszélgetés, a velem való séta, mert csak így ismerhetsz meg igazán. És ha megismersz, akkor azt is meg fogod érteni, mit kell tenned. A Biblia is rólam szól. Akik ismertek engem, 
azok írták le neked, hogy te könnyebben kapcsolatba kerülhess velem. A Biblia nem arról szól, mit kell csinálnod, hanem hogy milyen vagyok én. Ha jobban megismersz engem, teremtő Atyádat, akkor meg fogod tudni azt is, hogy hogyan érdemes élned. 
– Ó, Uram! Kezdem érteni, hogy miért mutattad nekem ezt a fenyőmagot, a fenyőt, a felhőket, hogy miért akartál annyira sétálni velem. Én annyit buzgólkodtam érted, szinte ez töltötte be az életemet. Neked akartam áldozni az életemet. 
– Jöjj, és lásd a tetteim. Gyönyörködj a teremtményeimben, lásd hatalmam, olvasd cselekedeteimet és bízz bennem. Emlékezz vissza arra, miket éltél már át velem, hogyan vezettelek, hogyan viseltem gondot rád. Azért fáradtál el, mert a magad erejéből próbáltál élni. Állj meg, csendesedj el, és ismerd fel újból, hogy én vagyok az Isten. Nem a te áldozatos életedre van szükségem, hanem arra vágyom, hogy kapcsolatban lehessek veled, és megismertethessem titkaimat, adhassam erőmet. 
– Ó, uram! Mért is gondoltam azt, hogy cselekedeteimmel kivívhatom tetszésedet? 
– Örülök, hogyha szívedből jövő szándékból cselekszel, de lásd be, inkább az emberek dicséretét, elismerését kerested. 
– Uram! Bocsásd meg balgaságomat. 
Bocsásd meg, hogy nem adtam neked hálát, pedig tudom, hogy te előtted az a kedves áldozat, ha hálát adok. Bocsáss meg, hogy a magam dicsőségét, elismerését kerestem, pedig a szájam mondta, hogy Soli Deo Gloria. Bocsáss meg, hogy fontosabbá váltak az érted végzett feladatok, mint Te magad. 
Köszönöm, Úr Jézus, hogy nem mondtál le rólam és elhoztál ide, és hogy elhívtál sétálni. 
– Kedvesek előttem e szavak. Pislogó életedet meg akarom eleveníteni, bűnbánatodat nem vetem meg. Szeretném, ha minden nap beszélgethetnénk. És ne feledd, hogy a kapcsolat fontosabb a teljesítményeknél. 
Mert jó kapcsolatból lesznek a gyümölcsöző cselekedetek, de cselekedetekből nem következik az élő kapcsolat, csak gőg és kiégés.Letelt a fél óra. Kezdődik a morzsaszedés. 
Menj! És köszönöm, hogy sétáltál velem.

2013. október 14.

Elfogadó szív



Dévényi Erika
Elfogadó szív


Az elfogadás benned él, ne félj
Csak szíved teljességével élj
Hiszen a te szívedben minden ott lakozik
Amire sok ember csak vágyakozik

Ha vágyik valaki egy igaz mosolyra
Hozzád fut, tudja ott megtalálja
Az az őszinteség, mely belőled árad
Mindenkiben egy örök csodálat

Vak, ki nem látja szemed tiszta fényét
Süket, ki nem hallja szavad szelídségét
Kőszívű, ki nem érzi lényed melegségét
Ki nem kívánja magának mindezek meglétét

Ha benned még mindig kétségek tolongnak
Kérdezd meg életét veled megosztó társadat
Neki ez nem kérdés, válaszként a szemedbe néz
S belőled tovaszáll akkor minden kétség

Nem hiheted, hogy a világ el nem fogad
Ki vagy az egyik legalkalmasabb
Ha nem fogadna el Isten teremtménye
Megkérdőjeleződne az elfogadás léte.


2013. október 11.

ÖRÖMHÍR



Pecznyik Pál
ÖRÖMHÍR


Urunk, sokan nem hallhatják
anyanyelvükön szavad,
pedig a kegyelmi idő
már a vég felé halad!

A rádió hullámhosszán
nyúl feléjük szent kezed,
hirdetett örömhír által
találkozhatnak veled.

Kérjük, hívj el szolgálatba
drága hívő lelkeket,
akik örömmel tanulnak
különböző nyelveket.

Ők, hirdessék az örömhírt,
- világ négy tája felé,-
amely által vársz mindenkit
dicső trónusod elé!

2013. október 8.

Isten szeret téged!



Isten szeret téged!

1. Isten szeret téged, és csodálatos terve van az életeddel!
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
/János 3,16/

2. Az ember bűnössé lett, mert elfordult Istentől, és nem hallgatott rá.
Ezért elszakadt Tőle, és nem tapasztalta meg szeretetét, és életére vonatkozó tervét.
"Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének."
/Róma 3,23/

3. Jézus Krisztus, Isten egyetlen megoldása az ember bűnére.
Általa megismerheted és megtapasztalhatod Isten szeretetét, és életedre vonatkozó tervét.
"Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk."
 /Róma 5,8/

4. Bűnbánatot kell tartanunk, és személyesen el kell fogadnunk Jézus Krisztust életünk Urának.
Csak így ismerhetjük meg Isten szeretetét, és életünkre vonatkozó tervét.
"Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében."
/János 1,12/

2013. október 7.

Isten szereti a bűnöst!



Pecznyík Pál 
Isten szereti a bűnöst!

Isten személyt nem válogat,
Ő minden embert szeret,
mindenkinek biztosított
hazát, otthont, kenyeret.
De az ember bűnre csábult,
odahagyta hű Urát,
földi élete menetét,
önkezébe vette át.
Önhatalmú lett az ember,
így vonul a földön át,
nem fogadja el, hogy Isten,
érte küldte szent Fiát!
Jézus győzni jött a földre,
Sátán, halál s bűn felett,
Atyjával kibékíteni,
sok bűnbánó életet!

Isten szent és bűnt gyűlölő,
ám a bűnöst szereti,
s ha az, megbánja bűneit,
őt keblére öleli.
Megsirat minden lázadót,
aki ellene szegül,
mivel az a kárhozatnak
tengerében elmerül.
Abból pedig kijönni már,
soha többé nem lehet,
bűnösnek ott nincs védője,
s így örökre elveszett!

Celldömölk,
2011. I. 31.

2013. október 5.

A 6 tilalom



Ablonczy Ágnes
A 6 tilalom


1. Ne siettesd a dolgokat, eseményeket, mindennek eljön az ideje, ne foszd meg magadat a várakozás örömétől, legyen időd megtudni, ki vagy!

2. Ne kívánd azt, amit más kapott, vedd észre mid van, mid nincs, így kaphatod pontosan azt, amire szükséged van, amit használhatsz, amit tovább adhatsz!

3. Ne csapj be másokat se cselekedettel, se hallgatással! A hamisság nem csak másokat vezet félre, hanem téged is!

4. Ne itélj elhamarkodottan, ne véleményeddel siess mások segítségére, ne elégedj meg a látszattal, nézz mögé, mert megölheti azt, aki ellen szól!

5. Ne félj a szenvedéstől, jobbá tesz, ne sajnáld magadat, mert az önsajnálat iszonyú rabság, nem enged örülni, lépni, helyedet keresni!

6. Ne feledkezz meg arról, honnan jöttél hová mész, ki vezet át minden.

(Legyen veled az, amit kaptál, amit megértettél, ez lesz iránytűd a későbbi lépéseknél!)