Farkas Sándor
A gyertya
"Ezt mondja Jézus: Én vagyok a világ világossága."
(János 8,12)
Gyertya vagyok.
Azért világítok,
mert tanúskodok Isten világosságáról.
Bár sötétség borítja a földet,
tele van az emberek szíve gonoszsággal
és rejtett titkokkal,
nincs béke sem az emberek szívében,
sem egymás között,
a szeretet is olyannyira meghidegült,
én mégis hiszem és tudom,
hogy a világosság erősebb a sötétségnél.
Azért világítok, mert tudom,
hogy nem jó neked a sötétségben.
Mást akar önző éned és mást magányos szíved.
Világosság. Istennek ez volt első teremtő akarata.
Világosság. S ez jó.
Ezért világítok, hogy emlékeztesselek Rá,
világítok, hogy kiutat mutassak az Isten nélkül élt életedből,
világítok, hogy rájöhess arra,
a teremtés csodájából maradsz ki,
ha nem részesedsz Isten fényébôl.
Világítok, mert Isten nélkül meghalsz.
Tudod jól, hogy fény nélkül nincs élet.
Lelki élet sincs megvilágosodás nélkül.
A megvilágosodáshoz nem kell tökéletesség.
Sôt, inkább az kell, hogy belásd, Rá van szükséged.
Amikor Jézus meggyógyított egy világtalant,
agyagot kent a szemére, amellyel azt fejezte ki,
hogy földbôl vétettél. Csak akkor fogsz látni,
ha földből vett voltodat, belső piszkodat elfogadod,
ha saját életedet a kellemetlen oldalával együtt veszed tudomásul,
azaz elfogadod azt az igazságot, hogy föld vagy. Humusz.
Ezt megérteni 'humilitas', azaz alázat szükséges.
Csak az tudja szemét kinyitni,
és önmagát az igazság világosságában látni,
akiben van bátorság ahhoz, hogy leszálljon saját emberségébe.
A megvilágosodás ez.
Leszállni saját emberségedbe,
szíved mélyére.
Ez pedig nem tökéletesség,
hanem annak meglátása,
hogy Istené vagy, bár nagyon sötét vagy.
És akkor fényességébe ugyan sötéten, de megérkezel Hozzá.
Gyertya vagyok.
Világítok és égek.
Magamat adom azért, hogy égjek.
Magamat adom,
ahogy Jézus is magát adta Isten szeretetének hatalmas jeleként.
Gyújts meg otthon, a templomban,
csöndes magányodban és tekints Jézusra.
Meggyógyul a lelked, kinyílik a szíved,
és látni fogsz.