2015. február 10.

A legjobbat add



A legjobbat add

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket.
Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeted, mégis tégy jót.
Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt.
Ha jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót.
A becsületesség, az őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt.
Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs.
Az embereknek szükségük van a segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts.
A legjobbat add a világnak, amid csak van és ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van.

2015. február 7.

Mosolyogj!




Mosolyogj!

Ha fúj, ha csíp, ha vág a szél
Ha körbevesz számtalan veszély
Ha már egy Csillag sem ragyog
Te őrizd meg vidám mosolyod

Amikor néped szomorú
Amikor örök a ború
Amikor sűrű és nyom az Éj
Mosolyod egyedül a Fény

Azért, mert vágyja a Világ
Azért, mert ez Igaz Virág
Azért, mert kell, hogy sose félj
Úgy jó, hogy mosolyogva élj

Ha vélt barátod cserbenhagy
S magadban gyenge vagy, úgy tűnik
Amikor vár nagy feladat
Csak húzd fel szájadnak sarkait

Ha nem érted még az Életet
Ha nem találsz tiszta Szíveket
Pazarlás ráncolni homlokod
Egyszerűn, szabadon... Mosolyogj!

Ha nehéz küzdés a léted itt
Ha társad nem szívből, csak érdekből segít
Ha egyedül érzed magad
Mosollyal derítsd fel arcodat

Ha nincs jobb semmi, mire várj
Ha száz fal kényszerít, hogy állj!
Ha nem tudod, honnan jöhet remény
Csak mosolyogj, bízz, dolgozz, táncolj és zenélj!

Mert kiviláglik majd Csillagod
Mert bizton eljön a Te napod
Mosolyogj mindig, ez nem hiba
A mosolyod számít,... hát add szeretettel oda!

2015. február 2.

NAGYOBB BOLDOGSÁG



NAGYOBB BOLDOGSÁG

„Nagyobb boldogság adni, mint kapni” 

(Ap.Csel. 20,35).

Az Úr Jézus ezen szavai, amelyek kivételesen nem az evangéliumban kerültek megörökítésre, közmondásszerűvé váltak.
Meghonosodott a gyülekezetben, és a tanítványok gondolkodásával megegyezett. Pál apostol ezt a mondást sajátosan megtapasztalta. Legtöbbször kétkezi munkával dolgozott, és ezzel nemcsak saját eltartásáról gondoskodott, hanem a rászorulókon is tudott segíteni.
Nagy áldás rejlik ebben az igazságban, de sokan soha nem ismerik meg, mert önző életet élnek.
Moody, a sokak által ismert evangélista, a keresztyénnek a pénzhez való viszonyáról a következő három tanácsot adta:
– keressél, amennyit lehet,
– takarékoskodj, amennyire képes vagy,
– és adakozzál, amennyit csak tudsz!
Amikor ezt a szolgálatánál felhasználta, az alkalom végén odajött hozzá az egyik hallgatója, és ezt mondta: „Jó volt a szolgálata, de azzal a bizonyos három tanáccsal mindent elrontott.”
Elgondolkoztató, hogy milyen nehéz lemondani arról, amihez nagyon ragaszkodunk! Jézus Krisztus életének egyik jellemzője az volt, hogy mindent odaadott.

Tanítványait is erre akarta elvezetni, amikor ezt mondta:
„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” És mit tanácsolt az Úr a gazdag ifjúnak, hogy kincse legyen a mennyben? (Lk 18,22) 
Mennyi Bibliát kell még szétosztanunk, milyen sok bajt enyhítenünk, hány szomorkodót megvigasztalnunk, hogy mindazok, akik az Úrhoz tartoznak, beláthassák: Nagyobb boldogság adni, mint kapni”!

(B. J.)

 "Nagyobb boldogság adni, mint kapni."
 ( ApCsel 20,35)

Valóban vannak, akik inkább adnak, mint kapnak: szívük túlcsordul, és örömöt szeretnének varázsolni maguk körül. Az ő számukra tényleg jobb adni, mint kapni - hiszen épp azáltal válik teljessé az ő megelégedettségük, hogy adhatnak. Aztán vannak olyanok is, akik jobban tudnak adni, mint kapni. Nem véletlenül mondom, hogy tudnak, nem pedig, hogy szeretnek. Inkább képesek adni, mint kapni. Még pontosabban: képtelenek kapni, azaz elfogadni.

Mert vannak olyanok is, akik jobban szeretnek kapni, mint adni. Első pillantásra önző, pöffeszkedő embereknek gondolnánk őket. Biztosan van közöttük ilyen is. A másik csoportjuk azonban nem csupán szeret kapni, hanem képes is megajándékozott lenni. Ez utóbbiak azok, akik felismerik a másik, az adni jobban tudó ember szükségét, élik és tudják Simon András gyönyörű mondatát: "Valakitől szeretetet elfogadni annyit jelent, mint megerősíteni őt élete értelmében."

Túrmezei Erzsébet
MAGAMNAK, MÁSNAK 

Mikor Atyám házába vett:
tépett, tékozló gyermeket,
s kegyelme fénnyel rámborult,
feledve lett a régi múlt.
Béke, öröm, hit és remény:
Őbenne gazdag lettem én.
Már tudtam adni másnak is
és nőtt a kincs és nem fogyott…
Sugarasan szálltak felém
simogató, szép mosolyok.
Én meg csak adtam szüntelen,
soha nem kérdve, mi marad…


De volt, de jött egy pillanat.
Megszólított egy régi hang:
oly ismerős! – oly idegen!
Bízó szívemre árny borult
komoran, szürkén, hidegen:
„Ó, te szegény! Nap, nap után,
Nézd, elsiet! Te meg csupán
másnak adod kincseidet?!
Valamit, mondd, miért nem veszel,
valami el miért nem teszel,
magadnak, magadnak, magadnak?!”


Szégyen! Visszhangra lelt a hang.
Mint félrevert, ijedt harang,
kongott-bongott balga szívem:
Igen, igen! Ez kell! Igen!
Magamnak, magamnak, magamnak!


Ma egy mosolyt, holnap megint!
Letépni mind, virág, ha int!
Szépségeket! Szeretetet!
Simogatást! Napsugarat!
– Másnak ha tán nem is marad –
Magamnak! Magamnak! Magamnak!


Miért lettem ilyen szegény?
Hát megint eltévedtem én?
Megint a régi rongyokon
akad meg könnyes bús szemem,
úgy botorkálok betegen?
Felém nyúlnak aszott kezek,
s a lelkem kínban megremeg:
én – én már nem segíthetek.
Magamnak sincsen… nem lehet!
Vagy adjam, ami megmaradt:
pár morzsalék… pár rongydarab…?
Fakó mosoly, tépett remény,
fogyó hit száraz kenyerén
ki lakik jól? Keserű étek!
Mindegy! – Vegyétek és egyétek!


Hogy áradok! Hogy éledek!
Fény futja át szívemet!
Fakó mosoly színnel telik,
remény ragyog, fényesedik,
hit zeng győzelmi éneket,
sugarat hint a szeretet!
Milyen gazdag vagyok megint!
A lelkem mindent szertehint,
mégis marad, el mégse fogy!
Nem kérdve, mint, nem kérdve, hogy’,
hittel harangoz a szívem:
Igen, igen! Igen, igen!
Másoknak! Másoknak! Másoknak!

2015. február 1.

A vízhordó története

 
 

Tanulságul

A vízhordó története

Kínában egy vízhordózónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Minden nap a vízhordózó csak másfél edény vizet szállított a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordózót a pataknál. - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordózó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság!
Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, ezek teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban. A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak!