Dícséret

Bódás János: 

Dícséret

Meghódolok Uram előtted.

Hatalmad látom, ismerem.

Neked köszönhetem, hogy lettem:

Te vagy a teremtő Istenem.

Neked köszönhetem, hogy élek,

s ezer halálos buktatón

nem vesztem el, - hiszen Te voltál

megtartóm és oltalmazóm.

S mert az ördög zsákmánya lettem

és veszni tért az életem,

- hogy megszerezd - a véred árán

megváltóm is lettél nekem.

Áldásodat meg nem becsültem,

eltaszítottam kezedet,

Te türelmesen csak megáldasz,

mert Jóság vagy és Szeretet.

Vigasztalás az is, ha /méltán/

meg-megdorgálsz, s ha néha versz

mert biztat a hit: gyermekednek

tekintesz, s mint Atyám, nevelsz.

S ha majd az életem kialszik,

nem zár örökre sírhalom,

Tenálad vár az üdv, az élet,

mert magad vagy az Irgalom.

A saját kereszted

A saját kereszted

Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz: „Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz, Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat.” „Rendben van gyermekem!” – válaszolta Jézus és levette róla a keresztet. Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni. A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet.

„Azt kérem, ott, ami a sarokban van!” „Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!” – felelte Jézus.

Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom.

Nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját „keresztünk” súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz...

Porszem vagyok

Pecznyík Pál 
Porszem vagyok

Csak egy porszem vagyok,

a világegyetem

parányi porszeme.

Nem csoda, hogy mégis

gondol rám az Isten?

Lát engem, szent szeme!

Csodás szép tervében,

mit hajdan készített,

én is benne voltam.

Golgotán értem is,

drága Fiát adta!

Ne maradjak holtan.

Mert Sátán engem is,

bűnökre csábított,

s én, a porszem ember,

elkövettem a bűnt,

Alkotómmal szemben!

Most itt vagyok Atyám,

mint egy rakoncátlan,

engedetlen gyermek.

Tudom: porszem vagyok,

a nagy Mindenségben,

irgalmazz lelkemnek!

Hála, hogy megszántál,

Fiad, Jézus által,

megváltottál engem!

Ezért, trónod előtt,

fehérben járhatok

én, a porszem ember!

Celldömölk,
2010. XII. 23.

ÁLDOTT ORVOS!

Pecznyík Pál 
ÁLDOTT ORVOS!

Bűnösök Orvosa, Jézusunk szertejár,

boldog: ki sebére, gyógyulást Tőle vár.

Szent szíve elszorul, tengernyi kín láttán,

mely feltör a kíntól, meggyötörtek száján.

Itt van, -bár nem látjuk- csak hívásunkra vár,

a benne hívőknek porsátorában jár.

Sebet kötöz, könnyet töröl áldott keze,

gyógyul a seb s apad, a könnyek tengere.

Ahol Jézus gyógyít, meggyógyul a beteg,

még az is, ki felett, halál-angyal lebeg.

Bűnsebre vére hull, gyógyító ír gyanánt,

hogy élhess, Ő szenvedt, éretted kínhalált!

Testvér, ha a szíved, fájdalomtól reszket,

hidd el, kit Ő gyógyít, soha el nem veszhet!

Engedd letörölni, arcodról könnyeid,

engedd bekötözni, bűn marta sebeid.

Bízzad Szent kezére, hittel az életed,

s elmúlik a bűn – láz, mely sokszor égetett.

Amit földi orvos, soha el nem érne,

meggyógyít, Jézusnak cseppnyi drága vére!