Pecznyík Pál
Felhők alatt, felhők felett
Napjaink suhannak sötét felhők alatt,
napfényből nem látunk egyetlen sugarat.
Mintha még Isten is, lemondana rólunk,
elűznénk a felhőt, ha volna rá módunk.
Ködbe, fellegekbe borult a téli táj,
úgy vágyunk a fényre, hogy az már szinte fáj.
Sötét felhők alatt zajlik az életünk,
kerül a vidámság, elhalkul énekünk.
Minden felnőtt, gyermek, napfény után eped,
komor sötét felhők takarják az eget.
Istenünk tekints ránk, mi napfényre vágyunk,
felhők alatt búsan, szomorúan járunk.
Fényed: derítse ki bűn-felhős egünket,
ragyogja be, fényre vágyó életünket.
Ne kelljen sokáig, felhők alatt élnünk,
ám tetszésed szerint, cselekedjél vélünk.
Felhők felett csodás, ragyogó napfényben
fürödhet a lelkünk, a lég-tengerében,
Lelki látásunkat nem zavarja felhő,
arcunk simogatja, szent mennyei szellő.
Bűn-felhőnket, Jézus vére eltörölte,
égi napsugarat hozott le a földre!
Isten népe már itt, égi fényben járhat,
éneke, imája, színe elé szállhat!
Nem lesz már bűn-felhő, csodás új föld felett,
mert ahol Isten él, bűn-felhő nem lehet!
Celldömölk
2011. I. 28.