2018. augusztus 21.

ISTEN VEZETÉSE



"Ha helyet adunk Istennek, bármi megtörténhet. Legyél nyitott! Legyél állhatatos! Isten csodálatosan ért hozzá, hogy szép dallamokat csaljon ki a szakadt húrokból is.´"
 (Charles R. Swindoll)


ISTEN VEZETÉSE

„…mert Ő már tudta, mit fog tenni.”
 (János 6,6)


Ebben rejlik a hitnek és a békességnek a titka a keresztyén ember számára. Bármilyenek legyenek is a körülmények, az Úr már előre tudja, mit akar tenni azokért, akik Őrá, Szabadítójukra bízzák magukat, és neki engedelmeskednek.

A nehézségek és a szenvedések szükségesek a lelki növekedésünkhöz. A tanítványok élete nem lehet más, mint a Mesterüké. Minden éjszakára következik egy reggel. Ha sötétségen vezet át, az a bizonyosság erősít bennünket, hogy az Úr Jézus tudja, hogyan fogja engedni, hogy áttörjön a világosság. Ha nem látjuk az alagút végét, jól tesszük, ha megőrizzük a hit nyugalmát, és meggondoljuk, hogy Ő tudja, hogyan fog beavatkozni. Ő tervet készített számunkra, s ha megengedi, hogy bizonyos körülmények kialakuljanak, hogy próbára tegyen minket, Ő szab határt a nehézségeknek, és a maga idején győzedelmesen vezet át rajta bennünket.

Egy keserves, súlyos kísértés érthetetlennek és nagyon fájdalmasnak tűnhet számunkra, úgyhogy majdnem vereséget szenvedünk. Ilyenkor azonban meg kellene próbálnunk úgy tekinteni ezekre, ahogyan egy idő múlva tennénk. Ha pedig Isten egy hit vagy engedelmességbeli lépést vár el tőlünk anélkül, hogy látható támogatást nyújtana közben, akkor bátran előre kell haladnunk és engedelmeskednünk, ahogyan Ábrahám tette, aki úgy indult útnak, hogy nem tudta, hová fog jutni. Később azután látni fogjuk, hogy az Úr az alagút végén már megtett minden gondoskodást, és az Ő gyermekét egy már előre elkészített helyzetbe vezeti be, amelyben egyszerűen járni és élni tud.

Amikor Ő elhívott bennünket – minden gyengeségünkben és tudatlanságunkban –,
 már akkor tudta, mit akar tenni. 

„Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”

 (János 8,12).


L. M. Grant

Forrás:
Vetés és aratás című újság
 48.évfolyam 2.szám.

2018. augusztus 12.

AZ ÉLET HIMNUSZA





AZ ÉLET HIMNUSZA

Az élet egyetlen esély vedd komolyan,
Az élet szépség csodáld meg,
Az élet boldogság ízleld meg,
Az élet álom tedd valósággá,
Az élet kíhívás fogadd el,
Az élet kötelesség teljesítsd,
Az élet játék játszd,
Az élet érték vigyázz rá,
Az élet vagyon használd fel,
Az élet szeretet add át magad,
Az élet titok fejtsd meg,
Az élet ígéret teljesítsd,
Az élet szomorúság győzd le,
Az élet dal énekeld,
Az élet küzdelem harcold meg,
Az élet kaland vállald,
Az élet jutalom érdemeld ki,
AZ ÉLET ÉLET, ÉLJED!

(Teréz anya)

2018. augusztus 7.

Új életben!




Pecznyík Pál
Új életben!

Már kezdettől, lelki halál
uralja a világot,
próbán, elbukott az ember,
kit Sátán bűnbe rántott.

Vétett: többé nem láthatta
alkotóját, az Atyát,
elkellett hagynia édent,
a föld legszebb otthonát.

Isten és az ember között,
megszakadt a kapcsolat,
Isten nélkül nem bírt élni,
készített bálványokat.

De Isten nem hagyta veszni,
szent Fiában érte jött,
most kereszt áll új híd gyanánt,
a menny és a föld között!

Ám e hídra, csak az léphet,
ki már újjászületett,
halálba adta a régit,
s kapott szebb új életet!

Csak újjászületés által
juthatunk a mennybe fel,
aki nem születik újjá,
mennybe soha nem jut el!

Drága lélek, ha halálba
adod bűnös énedet,
úgy Jézussal, mennyhonában
telhet, örök életed.

Celldömölk
2010. VII. 16.