Fr. Anaklét OFM:
Tegyünk jó elhatározást!
-
Egy újabb készülődési időszakba léptünk bele, amikor még inkább
alkalmassá akarjuk tenni magunkat arra, hogy az Úrnak méltó hajlékai
lehessünk. A készülődés gonddal jár, de még nagyobb gond lenne az, ha a
készülődésünk csupán külsődleges, felszínes dolgokban mutatkozna meg,
vagy ha nem is készülődnénk.
-
Adventi készülődéseink elején nagyon ajánlatos az, hogy tegyünk egy jó
elhatározást. Sokszor ezen áll vagy bukik a készülődés. Mert ha nem
teszünk egy jó elhatározást, akkor máris a halogatás csapdájába esünk.
-
Sokszor nagyon jól tudjuk, hogy mi lenne a helyes döntés, a jó
elhatározás, amire szükségünk lenne, amiben bensőleg alakulnunk,
változnunk kellene, de a halogatásunk által nem hogy nem jutunk előbbre,
hanem újból elbukunk.
-
Nem számíthatunk arra, hogy „majd valahogyan lesz”. Például: Isten
önmagától nem rendezi el a dolgokat, hisz ő eleve számít ránk. Ő csupán
segíteni akar a jó feltételeink véghezvitelében. Lehet, hogy most nehéz a
megszokott, a közönyös állapotból kilépni, de megéri. Később egészen
biztos, hogy sokkal nehezebb lesz.
-
Mindig meg kell küzdenünk, hogy ne azt tegyük, ami könnyű, hanem azt,
ami helyes! Isten soha sem alternatívákat, a dolgok, a terhek alól való
kibúvó lehetőségeket kínál, hanem mindig az egyetlen, a helyes utat
mutatja meg nekünk. Istennél nincsenek alternatívák, svédasztalok,
választható receptek; csak egyetlen lehetőség van, vagyis a helyes út.
-
Érdekes, hogy a világ a különféle vásárok, fogyasztói kínálások által
éppen az élvezhető svédasztalok, alternatívák felé akarja terelni a
figyelmünket, vagyis a lényegestől, a bensőségestől akar megfosztani.
-
Adventi készülődésünknek az elején tegyünk tehát jó elhatározást,
olyat, ami nem az élvezhető felé irányítja a figyelmünket, hanem a
bensőséges nagy találkozásra készít elő. És vigyázzunk, ne hallgassunk a
halogatás kísértő szavára!