Egy család története szerint apa és két fia bányászok voltak. Az apa és az egyik fiú már befogadta Jézust, új életük volt. A másik fiú még ellenállt, sőt ahogy kérlelték még keményebb lett. Mind a hárman egy tárnában dolgoztak, akkor is amikor egy alkalommal a tárna beszakadt. Abban a pillanatban megértették, hogy el vannak zárva a világtól, nem lehet hozzájuk érni. Tudták, hogy a mentők sokára fognak hozzájuk jutni mert mélyen vannak. Egyre lassabban égtek a bányászlámpák, fogyott az oxigén, végül elaludt mind a három lámpa. Ott voltak a sötétben. Az apa és fiú kérték a másik fiút: Jancsi, még elfogadhatod Jézust, itt az utolsó pillanat, Jancsi, meghalunk. Ha eddig nem kellett, ezután sem kell, ha meghalok, hát meghalok, mondta a fiú, hagyjatok nekem békét.
A végén már ott feküdtek mind a hárman a földön. Isten hallotta a kettő imádságát. Egyre halkabban szólt. Készültek haza. Az apa utolsó mondatai: Úr Jézus ne hagyd elveszni a fiam, Úr Jézus könyörülj a fiamon, ne engedd elkárhozni a fiamat. Aztán néma csend. Hosszú órák teltek el, míg végre odaértek a mentők és felvitték a három holttestet. Élesztgetési kísérletek újra és újra, hátha mégis. És egyszer valaki felsikolt: egy él!
Ugye tudjátok melyik? Jancsi. Amikor magához tért a kórházban, az első gondolata ez volt: az apám imádsága! Isten meghallgatta az apámat. Aztán amikor felépült, egy szomorú ember járt istentiszteletről istentiszteletre. Nem hallott mást, csak az ítéletet. Rettenetes pokol volt. Sokan imádkoztak érte a gyülekezetben, de látták, hogy hiába. A bűneit látja csak, de nincs kegyelem. Advent van, de nincs Jézus. Aztán egyszer csak felzokogott Jancsi, mert mégis csak megértette, hogy Jézus érte is meghalt, hogy neki is megbocsátotta a bűneit. Advent után karácsony lett, nagy öröm lett.
Ez a fiatal ember lett az egész környék legáldottabb igehirdetője. Senki nem tudta úgy mondani, olyan hálásan, olyan könnyesen, olyan valóságosan, hogy értitek-e, értem, nyomorult bűnösért, akit az apja szava nem hatott meg, aki az utolsó pillanatban is keserűséget okozott apjának, - értem, értem jött Jézus.