2024. október 28.

Luther-rózsa

 

Luther-rózsa


Luther-rózsa – az Evangélikus Egyház jelképe János Frigyes választófejedelem pecsétgyűrűt szándékozott ajándékozni Luther Mártonnak. Spengler Lázár városi jegyzőt bízta meg a gyűrű elkészíttetésével. Luther Spenglerhez intézett levelében a gyűrűvel kapcsolatos elgondolásáról ezt írta: „A kereszt legyen az első, feketén, szívbe helyezve. Ezzel arra akarom magamat emlékeztetni, hogy a megfeszítettben való hit üdvözít bennünket. Ugyanis csak akkor iga­zulunk meg, ha szívből hiszünk. Jóllehet a kereszt fekete, mivel megöl, s ha kell, hogy fájjon is, mégis meghagyja a szívet saját színében. Az igaz ember hit által él, mégpe­dig a Keresztrefeszítettben való hit által. Ez a szív fehér rózsa közepén legyen, annak a kifejezéséül, hogy a hit örömmel, vigaszta­lással és békességgel ajándékoz meg, és egyenesen egy fehér üde rózsába helyez. Mivel nem olyan békesség és öröm ez, ami­lyent a világ ád, azért legyen a rózsa fehér, és ne piros. A fehér szín ugyanis a lelkek és angyalok színe. Ez a rózsa égszínkék mezőben legyen, mert az ilyen lelki és hitbeli öröm az eljövendő mennyei örömök kezdete. Ez azonban a lé­lekben és hitben már most megvan, a re­ménység által előre ízleljük, jóllehet most még nem érzékeljük. A mező körül aranygyű­rű legyen: jelezze, hogy ez a mennyei üdvös­ség örökké tart, és nincs vége soha, emellett értékesebb minden örömnél és vagyonnál, amint az arany a legnemesebb és legértéke­sebb fém.” A Luther-rózsa jelentését legrövidebben egy Luther korabeli vers foglalja össze: „Rózsákon jár Krisztus híve, ha keresztet hordoz szíve.” A Luther-rózsa jelentését magyarázó kis versikék: „Kinek szívében Krisztus keresztje, Annak tövisek közt is rózsás lesz élete, Reá kéklőn mosolyog az ég, És Krisztus szeretete aranyozza be életét.” „Rózsákon jár Krisztus híve, Ha keresztet hordoz szíve.” „Teljes az öröme a szívnek a kereszt által.”

2024. október 2.

Hiányzik az életből valami








Móricz Eszter: 
Hiányzik az életből valami


A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami...
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.
Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami...
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése. Hiányzik
a nappalok hangos nevetése.
A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra, egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra
mosolyogni, kezet nyújtani!
Hiányzik a világunkból
a nagy világ...
Hiányzik az életünkből
az életünk, - a szeretet."