Anneli Klipphahn
A csodaszemüveg
Szép, zöld réten álldogált egy fiatal, szürke szamár. Kedvetlenül rágcsált egy kórót, közben pedig panaszkodott: "Ó, milyen unalmas is az élet! Biztosan van valahol egy hely, ahol sokkal szebb minden, mint itt. Ó, bárcsak megtalálhatnám azt a helyet!" Mialatt még így siránkozott, odaszökkent egy kenguru. Vidáman ugrabugrált a kis szamár körül, és egyre csak énekelt: "Ó, milyen szép is az élet! Ó, milyen szép is az élet!"
A csacsi begurult: "Hallgass már el végre, és maradj nyugton! Az idegeimre megy az ugrándozásod!" Csodálkozva nézett rá a kenguru: "De miért? Hisz annyira örülök, hogy nem tudok egyszerűen magam elé meredve csöndesen üldögélni!" "Biztosan valami csuda jó dolgot éltél át, hogy ennyire örvendezel" - vélte a szamár morcosan. A kenguru kicsit töprengett. Aztán megszólalt: "Na jó. Elárulom neked, miért vagyok ilyen vidám. Van ugyanis otthon egy csodaszemüvegem." "Egy csodaszemüveged? - kérdezte a csacsi. - Hát az meg micsoda? Tudom, mi a szemüveg, de csodaszemüvegről még nem hallottam. Szerintem nincs is ilyen." "Dehogynem. Nekem van csodaszemüvegem - erősítette meg a kenguru. - Ha átnézel rajta, nagyon-nagyon szép dolgokat láthatsz." A szamárban lassacskán feltámadt a kíváncsiság. Talán valóban van ilyen, hogy csodaszemüveg... És ha tényleg létezik, akkor ő feltétlenül ki akarja próbálni.
Ezért ezt mondta: „Ugyan, nekem aztán mesélhetsz, amit akarsz! De ilyen hazugságoknak nem dőlök be, még ha szamár is vagyok. Kivéve, ha..." Kis szünetet tartott, és jelentőségteljesen a kengurura nézett: "Kivéve, ha be tudod nekem bizonyítani."
A kenguru tanácstalannak tettette magát. "Be tudnám neked bizonyítani - mondta tétovázva -, de... hm, azt hiszem, nálad nem működne." "Miért ne működne nálam - méltatlankodott felháborodottan a csacsi. - Ha nálad működik, akkor nálam is működnie kell, különben nem is igazi csodaszemüveg!" Elgondolkodva vakarta meg fejét a kenguru: "Nos, nehéz ezt elmagyarázni. Sajnos az a helyzet, hogy a szemüveg csak bizonyos körülmények között fejti ki a hatását." Türelmetlenül dobbantott egyet a szamár: "Beszélj már, mondd meg végre, milyen körülményeknek kell meglenniük!" "Na jó, elárulom neked - mondta a kenguru titokzatoskodva. - A csodaszemüveget az édesanyámtól kaptam ajándékba, miután hosszú ideig ültem a sötét erszényében. Nagyon sokáig kellett ugyanis ott benn kuksolnom, mert beteg voltam. Amikor anyu odaadta nekem a szemüveget, elmagyarázta, hogy a teljes hatását csak olyan állatoknál vagy embereknél tudja kifejteni, akik egy darabig sötétségben voltak. Nagyon kíváncsi lettem. Vettem a szemüveget, feltettem, és kiugrottam az erszényből. A folytatást már ismered. Olyan sok szépet láttam, hogy nem tudom abbahagyni az éneklést és az ugrálást."
A csacsi gyors elhatározással felegyenesedett: "Hát, ha ez így van, akkor próbára akarom tenni a szemüvegedet. A napos idő ellenére bemegyek most a sötét istállóba, és ott maradok egy darabig. Mit gondolsz, mennyi időt kell ott töltenem, hogy nálam is hasson a csodaszemüveg?"
"Nem tudom egész pontosan - felelte a kenguru -, de ha akarod, olykor-olykor meglátogathatlak. Aztán időben szólni fogok neked, ha már elég." Ebbe bele is egyezett a kis szamár. Beügetett az istállóba, a kenguru pedig gyorsan továbbugrált, hogy beszerezzen egy közönséges szemüveget. Este meglátogatta a csacsit az istállóban.
"Mit gondolsz, eleget voltam már itt benn?" - kérdezte a szamár reménykedve.
A kenguru azonban csak rázta a fejét: "Nem, ilyen gyorsan azért nem megy. Aludj jól, holnap este megint eljövök." Másnap este a csacsi már nem győzött panaszkodni arra, milyen sötét van az istállóban, milyen rágós ez a száraz takarmány, és hogy fáj minden csontja a mozgáshiánytól. Amikor a kenguru mégis azon a véleményen volt, hogy továbbra is az istállóban kell maradnia, felsóhajtott: "De borzasztó! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Jaj neked, ha hazudtál, és nincs is ilyen szemüveg!" Még három hosszú napot kellett a szamárnak az istállóban töltenie, és a kenguru minden este meglátogatta.
Aztán egy szép nyári reggelen végre eljött a pillanat. A kenguru kijelentette: "Kedves barátom, most már egészen biztos vagyok benne, hogy nálad is hatni fog a csodaszemüveg! Gyere, felteszem neked, aztán közösen kimegyünk!" A csacsi várakozással telve engedte, hogy a kenguru felhelyezze neki a szemüveget, majd türelmetlenül táncolt új barátja nyomában a kijárat irányába. A ragyogó napfény elvakította, úgyhogy készségesen engedte magát a mezőre vezetni, miközben csak hunyorgott a szemével. Végre hozzászokott a világossághoz, és körülnézett. Ámulva fedezte fel az erőteljes színekben pompázó csodálatos virágokat. Élvezettel szívta be a friss gyógynövények fűszeres illatát, belekóstolt a zamatos fűbe, és zabolátlanul ugrált a pompás réten, amely hívogató puha szőnyegként terült el előtte. "Ez a szemüveg tényleg valami csodálatos dolog - kiáltotta oda a kengurunak, aki szintén vidáman szökdécselt.
A csacsi begurult: "Hallgass már el végre, és maradj nyugton! Az idegeimre megy az ugrándozásod!" Csodálkozva nézett rá a kenguru: "De miért? Hisz annyira örülök, hogy nem tudok egyszerűen magam elé meredve csöndesen üldögélni!" "Biztosan valami csuda jó dolgot éltél át, hogy ennyire örvendezel" - vélte a szamár morcosan. A kenguru kicsit töprengett. Aztán megszólalt: "Na jó. Elárulom neked, miért vagyok ilyen vidám. Van ugyanis otthon egy csodaszemüvegem." "Egy csodaszemüveged? - kérdezte a csacsi. - Hát az meg micsoda? Tudom, mi a szemüveg, de csodaszemüvegről még nem hallottam. Szerintem nincs is ilyen." "Dehogynem. Nekem van csodaszemüvegem - erősítette meg a kenguru. - Ha átnézel rajta, nagyon-nagyon szép dolgokat láthatsz." A szamárban lassacskán feltámadt a kíváncsiság. Talán valóban van ilyen, hogy csodaszemüveg... És ha tényleg létezik, akkor ő feltétlenül ki akarja próbálni.
Ezért ezt mondta: „Ugyan, nekem aztán mesélhetsz, amit akarsz! De ilyen hazugságoknak nem dőlök be, még ha szamár is vagyok. Kivéve, ha..." Kis szünetet tartott, és jelentőségteljesen a kengurura nézett: "Kivéve, ha be tudod nekem bizonyítani."
A kenguru tanácstalannak tettette magát. "Be tudnám neked bizonyítani - mondta tétovázva -, de... hm, azt hiszem, nálad nem működne." "Miért ne működne nálam - méltatlankodott felháborodottan a csacsi. - Ha nálad működik, akkor nálam is működnie kell, különben nem is igazi csodaszemüveg!" Elgondolkodva vakarta meg fejét a kenguru: "Nos, nehéz ezt elmagyarázni. Sajnos az a helyzet, hogy a szemüveg csak bizonyos körülmények között fejti ki a hatását." Türelmetlenül dobbantott egyet a szamár: "Beszélj már, mondd meg végre, milyen körülményeknek kell meglenniük!" "Na jó, elárulom neked - mondta a kenguru titokzatoskodva. - A csodaszemüveget az édesanyámtól kaptam ajándékba, miután hosszú ideig ültem a sötét erszényében. Nagyon sokáig kellett ugyanis ott benn kuksolnom, mert beteg voltam. Amikor anyu odaadta nekem a szemüveget, elmagyarázta, hogy a teljes hatását csak olyan állatoknál vagy embereknél tudja kifejteni, akik egy darabig sötétségben voltak. Nagyon kíváncsi lettem. Vettem a szemüveget, feltettem, és kiugrottam az erszényből. A folytatást már ismered. Olyan sok szépet láttam, hogy nem tudom abbahagyni az éneklést és az ugrálást."
A csacsi gyors elhatározással felegyenesedett: "Hát, ha ez így van, akkor próbára akarom tenni a szemüvegedet. A napos idő ellenére bemegyek most a sötét istállóba, és ott maradok egy darabig. Mit gondolsz, mennyi időt kell ott töltenem, hogy nálam is hasson a csodaszemüveg?"
"Nem tudom egész pontosan - felelte a kenguru -, de ha akarod, olykor-olykor meglátogathatlak. Aztán időben szólni fogok neked, ha már elég." Ebbe bele is egyezett a kis szamár. Beügetett az istállóba, a kenguru pedig gyorsan továbbugrált, hogy beszerezzen egy közönséges szemüveget. Este meglátogatta a csacsit az istállóban.
"Mit gondolsz, eleget voltam már itt benn?" - kérdezte a szamár reménykedve.
A kenguru azonban csak rázta a fejét: "Nem, ilyen gyorsan azért nem megy. Aludj jól, holnap este megint eljövök." Másnap este a csacsi már nem győzött panaszkodni arra, milyen sötét van az istállóban, milyen rágós ez a száraz takarmány, és hogy fáj minden csontja a mozgáshiánytól. Amikor a kenguru mégis azon a véleményen volt, hogy továbbra is az istállóban kell maradnia, felsóhajtott: "De borzasztó! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Jaj neked, ha hazudtál, és nincs is ilyen szemüveg!" Még három hosszú napot kellett a szamárnak az istállóban töltenie, és a kenguru minden este meglátogatta.
Aztán egy szép nyári reggelen végre eljött a pillanat. A kenguru kijelentette: "Kedves barátom, most már egészen biztos vagyok benne, hogy nálad is hatni fog a csodaszemüveg! Gyere, felteszem neked, aztán közösen kimegyünk!" A csacsi várakozással telve engedte, hogy a kenguru felhelyezze neki a szemüveget, majd türelmetlenül táncolt új barátja nyomában a kijárat irányába. A ragyogó napfény elvakította, úgyhogy készségesen engedte magát a mezőre vezetni, miközben csak hunyorgott a szemével. Végre hozzászokott a világossághoz, és körülnézett. Ámulva fedezte fel az erőteljes színekben pompázó csodálatos virágokat. Élvezettel szívta be a friss gyógynövények fűszeres illatát, belekóstolt a zamatos fűbe, és zabolátlanul ugrált a pompás réten, amely hívogató puha szőnyegként terült el előtte. "Ez a szemüveg tényleg valami csodálatos dolog - kiáltotta oda a kengurunak, aki szintén vidáman szökdécselt.
- Ilyen gyönyörű virágokat, ennyire illatozó növényeket és zamatos füvet sohase találtam még! Azt hiszem, még a nap is fényesebben és melegebben süt, a rét pedig puhábbnak tűnik, ha valakinek ez a szemüveg van az orrán." A szamár olyan jól érezte magát, mint még soha, öntudatosan és boldogan ügetett körbe-körbe. Ám egyszer csak ijedten megállt, hunyorogni kezdett, és fürkészve nézett körül.
"Gyere gyorsan, segíts keresni - suttogta nagy rémülten -, elvesztettem a csodaszemüveget!" Nevetve futott oda hozzá a kenguru, és egyre csak ujjongott: "Ó, milyen pompás nap, gyere, ugrándozzunk tovább, és örüljünk ennek a szép napnak!" A kis szamár csodálkozott, hogy barátja a szemüveg elvesztése ellenére ilyen jókedvű. Vajon fel sem fogta, mi történt? "De értsd meg már végre - kiáltotta kétségbeesetten -, oda a csodaszemüveged, nincs meg!"
"Értem én - válaszolta a kenguru. - De hidd el, nem tesz semmit. Csak nézz körül, és mondd meg nekem, olyan borzasztó-e, hogy eltűnt a szemüveg!" A csacsi meghökkenten körbejáratta a szemét, lassan átballagott a mezőn a tarka virágokhoz és az illatozó növényekhez, majd megállapította: "Minden ugyanolyan szép, mint az előbb. A szemüveg elveszett, de mindaz a csodálatos dolog, amit a segítségével felfedeztem, még mindig megvan."
"Igen, még mindig itt van - nevetett a kenguru. - És itt is fog maradni, hacsak be nem zárod előtte a szemedet." Isten oly sok szépet ajándékozott nekünk. Láthatjuk, szagolhatjuk, ízlelhetjük és érezhetjük ezeket. Olykor azonban úgy járunk, mint ez a szamár. Nem vesszük észre mindazt a szépet, ami körülvesz bennünket, mintha csak vakok lennénk rá. Amikor aztán a csacsinak egy ideig nélkülöznie kellett mindezeket a gyönyörűséges dolgokat, akkor tanulta meg újra igazából értékelni azokat. Játsszátok el egyszer:
"Van rajtam egy csodaszemüveg, és azon keresztül meglátok mindent, ami szép." Ki fedezi fel a legtöbbet?
"Gyere gyorsan, segíts keresni - suttogta nagy rémülten -, elvesztettem a csodaszemüveget!" Nevetve futott oda hozzá a kenguru, és egyre csak ujjongott: "Ó, milyen pompás nap, gyere, ugrándozzunk tovább, és örüljünk ennek a szép napnak!" A kis szamár csodálkozott, hogy barátja a szemüveg elvesztése ellenére ilyen jókedvű. Vajon fel sem fogta, mi történt? "De értsd meg már végre - kiáltotta kétségbeesetten -, oda a csodaszemüveged, nincs meg!"
"Értem én - válaszolta a kenguru. - De hidd el, nem tesz semmit. Csak nézz körül, és mondd meg nekem, olyan borzasztó-e, hogy eltűnt a szemüveg!" A csacsi meghökkenten körbejáratta a szemét, lassan átballagott a mezőn a tarka virágokhoz és az illatozó növényekhez, majd megállapította: "Minden ugyanolyan szép, mint az előbb. A szemüveg elveszett, de mindaz a csodálatos dolog, amit a segítségével felfedeztem, még mindig megvan."
"Igen, még mindig itt van - nevetett a kenguru. - És itt is fog maradni, hacsak be nem zárod előtte a szemedet." Isten oly sok szépet ajándékozott nekünk. Láthatjuk, szagolhatjuk, ízlelhetjük és érezhetjük ezeket. Olykor azonban úgy járunk, mint ez a szamár. Nem vesszük észre mindazt a szépet, ami körülvesz bennünket, mintha csak vakok lennénk rá. Amikor aztán a csacsinak egy ideig nélkülöznie kellett mindezeket a gyönyörűséges dolgokat, akkor tanulta meg újra igazából értékelni azokat. Játsszátok el egyszer:
"Van rajtam egy csodaszemüveg, és azon keresztül meglátok mindent, ami szép." Ki fedezi fel a legtöbbet?