Hála a szenvedésben

Pecznyík Pál

Hála a szenvedésben

Hiszem, tudom, tapasztalom,

ha rám borul a fájdalom,

és tagjaim lázban égnek,

betegségek: csak vendégek.

Fájdalmakkal átölelnek,

aztán, halkan tovább mennek.

De nem végleg távoznak el,

készen állnak, ha jőni kell.

Sem korábban, sem későbben,

mindig a kellő időben.

Betegségem, nem büntetés,

lelkem edzi, a szenvedés.

Az mindig csak javamra van,

soha el ne bízzam magam.

Alázatban élni – járni,

csak így lehet hűn szolgálni

Isten ügyét, a világban,

Védelemben, támadásban.

Védekezni: bűnnel szemben,

támadni: ó ember ellen.

Bár szenvedést okoz nékem,

köszönöm a betegségem.

Sorompó az, mely meg állít,

ha a Sátán bűnre csábít.

Betegség, ha jóra fordul,

ajkamról mély hála csordul.

Egy nap, út végére érek,

megszűnnek a szenvedések.

S ott élhetek majd örökké,

hol szenvedés, nem lesz többé.