Hittel, őszintén

 Palercsik László 

Hittel, őszintén

Íme hát véget ért,

Mi eddig bennem élt,

Egy vélt igazság 

Tudatában épült a valóság. 

Szárnyakon jött a felismerés, 

Hogy nem lesz ezért itt elismerés. 

Mily nagy kár, hogy bűnöm csak annyi, 

Hogy nem tudok hazudni, s megalkudni, 

És nem vétek többet, 

Mint amennyit lehet- 

Mert ma a bűnért elismerés jár, 

S a becsületre itt börtön vár. 

Így hát halni készül a becsület, 

Új formát ölt a bűnbe esett, 

Hisz törvény oldja fel bűneit, 

Majd jutalmazzák tetteit. 

Szeretett aki szerethetett, ha szeretett, 

S majd eltemet aki már rég elfeledett! 

Többen gyűlöltek, mint amennyit szerettem, 

Pedig ellenük soha nem is vétettem. 

Így szaporodik el a butaság, 

S a végtelenből lesz egy zárt világ. 

Szép az élet, mondják oly sokan, 

Kiknek otthonuk a hegy tetején van, 

S a völgyben még nem jártak soha, 

Hisz a fény is tovább él a magasban, 

Mert csak az árnyék vetődik a mélybe, 

És nincs ösvény, ami fölfele vezetne. 

Kértek volna sokan, hogy legyek velük fent, 

De maradtam inkább egyedül idelent- 

Mert a völgyben virágok közt, béke honol, 

Míg a vad hegytetőn, a madár sem dalol. 

Nem várom, hogy nevemet bárhol jegyezzék, 

Életem szürkeség, nem kell, hogy szeressék! 

De talán nem éltem hiába hazámban, 

S ki érti lelkemet majd hordozza magában! 

Istent elfogadom, de más szolgája nem leszek, 

Inkább meghalok, mintsem áruló legyek! 

Hittel élek őszintén, 

Meghalni is így szeretnék!