A két mag

A KÉT MAG 

Két mag egymás mellé került a termékeny őszi földben. Az első mag azt gondolta: - Növekedni akarok! Le akarom nyújtani a gyökereimet mélyen a földbe és azt akarom, hogy kicsírázzam a föld felszínén... a nap melegét akarom érezni az arcomon és a reggeli harmat áldását a szirmaimon! És növekedett.

A másik mag ezt mondta: - Miféle végzet az enyém! Félek.

Ha lenyújtom gyökereimet mélyen a földbe, nem tudom mivel fogok találkozni.

Ha a fölöttem lévő kemény földben utat török felfelé, megsérthetem gyenge csíráimat...és ha a kinyílt rügyeimet egy csiga meg akarja enni? És az is megtörténhet, hogy virágaimat egy gyerek leszakítja...Nem, jobb ha várok, amíg biztonságosabb lesz a helyzet. És várt...

Egy tyúk, a tavasz megérkezésével élelmet keresve kapirgált a földön, megtalálta a magot,...aki csak várt...egyre várt...és rögtön bekapta azt.

Természetes dolog hogy együtt élünk az élet kockázataival. Számolva azzal, hogy nem tudjuk, mennyit kockáztatunk.

Most más madár dalol

Túrmezei Erzsébet: 

Most más madár dalol

Mióta Jézus Krisztus velem jár,

elhallgatott a fekete madár,

mely minden év után azt sírta: Kár!

Végig az úton, tűnő éveken

azóta más madár dalol nekem.

Erőm újul a csengő éneken.

Ha hervad a százvirágú tavasz,

arról dalol, hogy Jézus ugyanaz,

akár virág nyit, akár tél havaz.

Ha évek után évek tűnnek el,

és egyre sebesebben szállnak el,

– az örök ifjúságról énekel.

Arról, hogy mindig új a kegyelem,

és mindig egy, aki itt jár velem

fénylő nappalon, sötét éjjelen.

A célról, amint hívogatva int,

s minden lépéssel közelebb megint...,

melyért könny, küzdelem megérte mind.

Előttem száll, és énekel nekem.

Énekeit vele zümmöghetem,

amint megyek át tűnő éveken.

Újulva hallgatom új dalait,

amint reájuk sorra megtanít

a csodaszárnyú, szent madár: a HIT.

Még nem kész

Túrmezei Erzsébet : 
Még nem kész

Régi történet.

Egyházatyától arcképet kértek,

S nem tett eleget a kérésnek,

"Olyan csúf az Ó-emberem

felelte, hogy azt semmiképpen

lepingáltatni nem merem.

Új-emberem lefesteni

Pedig olyan nehéz,

Mert egyre dolgozik rajta a Mester,

De még nem kész!"

Rigófüttyös tavaszi kertben

Ma ez a régi történet

ébred fel bennem.

Szállnak tűnnek Az évek.

Jó volna készen lennem!

A drága Krisztus arcot

Egyre formálja a Lélek.

Szépsége néha felragyog.

De jaj, ha még mindig a régi vagyok!

Félek.

"Készíts el engem!" kértem, s újra kérem.

Hiszen Te megváltottál drága véren.

Ne pihenjen, ne nyugodjék kezed,

míg műved rajtam be nem végezed!

Amit Te kezdtél,

Soha nem maradt félbe semmi sem.

Újjá formálsz egészen engem is.

Hiszem.

Adj és szeress!

Adj és szeress!

Nincs édesebb dolog az életben,

Mint másoknak örömet szerezni,

Nincs boldogabb érzés a világon,

Mint vigasztalni, adni, szeretni.

Higgyétek el, nem ér az élet

Semmit mások boldogsága nélkül,

S annyit és a lelkünk-e világon,

Ahány lélek szeretetén épül.

Mikor adunk, kétszeresen kapunk,

Vigasztalunk, erőt mi is nyerünk.

Könnyet törlő kezünk megáldatik,

Százszor több lesz elosztott kenyerünk.

S ha már mindenünk széjjel osztottuk,

Akkor vagyunk a leggazdagabbak,

Mások kertjébe ültetünk rózsát,

Mégis a mi léptünk előtt nyílnak.

S milyen boldogság rájuk találni,

Tudod, hol nyílnak – betegágyaknál.

Mosolyra vált arcon, hű szívekben,

Könnyes szemek forró hálájánál.

Nem szeretnéd ezt a boldogságot?

Élj másokért, tanulj meg szeretni,

Nincs másképp az életnek értelme:

Próbálj mindenkinek valamit adni!!