2018. április 20.

Az élet egy vonattal való utazás…





Az élet egy vonattal való utazás…

Az élet olyan, mint egy utazás a vonattal: Felülünk és leszállunk gyakran, léteznek balesetek, kellemes meglepetések egyes megállókban és nagyon szomorúak másokban.
Mikor megszületünk és felülünk a vonatra, találkozunk emberekkel, akikről azt hisszük, hogy elkísérnek az egész kirándulásunkra: a szüleink.
Sajnos az igazság más. Ők leszállnak egy megállóban és otthagynak minket a szeretetük és a ragaszkodásuk nélkül, a barátságuk és a társaságuk nélkül.
Igaz, hogy a vonatba felülnek más személyek, akik egy fontos szerepet foglalnak majd el a utazásunkban. Ők a testvéreink, barátaink és azok a csodálatos emberek, akiket szeretünk.
Ezek közül egyes személyek, akik felülnek a vonatra, úgy nézik az utazást, mint egy rövid sétát.
Mások csak szomorúságot találnak az utazás alatt.
És vannak olyanok is a vonatban, akik mindig jelen vannak és készek segítséget nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rájuk.
Egyesek leszállás után hagynak egy örök vágyat...
Egyesek felülnek, leszállnak, és mi alig vesszük észre őket.
Csodálkozunk azon, ha egyes utasok, akiket mi a legjobban szerettünk, átülnek egy más kocsiba és egyedül hagynak minket az utazásunk ezen szakaszán.
Természetesen mi nem hagyjuk magunkat és törekedünk, hogy megtaláljuk őket, és furakodunk abba a kocsiba ahol ők vannak.
Sajnos néha nem tudunk leülni melléjük, mert a mellettük lévő hely már foglalt.
Nem tehetünk semmit, ilyen az utazás: tele kihívásokkal, álmokkal, fantáziával, reménnyel és szakítással... de visszafordulás nélkül.
Tehát, az utazást a lehető legjobb módon kell megtegyük.
Törekednünk kell, hogy megértsük egymást azokkal, akikkel utazunk, és hogy keressük azt, ami a legjobb mindenkiben...
Hogy jusson eszünkbe, hogy az utazásunk bármely szakaszán létezhet egy útitárs, aki habozik, és akinek több mint valószínű szüksége van a mi megértésünkre.
És mi sokszor inogni fogunk, és lesz valaki, aki megért minket.
Az utazás titka az, hogy nem tudjuk, hogy mikor szállunk ki véglegesen a vonatból, és azt sem tudjuk, hogy mikor szállnak ki azok, akik mellettünk utaznak, még azt sem tudjuk, aki mellettünk ül.
Remélem, hogy körül leszek fogva kedvességgel, mikor véglegesen kiszállok a vonatból.....
De, csak remélem ezt.
Az elvállás egyes személyektől, akikkel találkoztam fájdalmas lesz.
Szomorúan hagyom ott azokat, akik kedvesek voltak előttem.
De remélem, hogy egyszer, fog jönni a végállomás, és úgy érzem, hogy fogom látni őket jönni, olyan csomagokkal, amelyek még nem voltak akkor, mikor felültek a vonatra.
Ami boldoggá tesz, az az a tudat, hogy én is aktívan részt vettem az ők csomagjaik szaporításában és ezek értékének növelésében.
Kedves barátaim, törekedjünk azon, hogy egy jó utazásunk legyen és hogy a végén tudjuk azt mondani, hogy megérte a fáradozást.
Próbáljuk meg, hogy kiszállásunk után, egy olyan üres helyet hagyjunk, mely vágyat, és szép emlékeket jelent azoknak, akik tovább utaznak
Azoknak, akik részesei az én utazásomnak, kívánok kellemes utazást!
"Sohase mond hogy vége, csak annyit, hogy ennyi megérte!"

2018. április 5.

Útjelző




Leleszi Balázs Károly. 
Útjelző

Mikor már az észőrjítő kérdésekre
úgy tűnik, sehonnan sem érkezik válasz
és a mélysötétben csak sodródnak tova
a megtört szívek - egyetlen fény maradt,
amely útjelzővé válhat, egyetlenegy fénysugár,
amely még mindig ragyog -: az Ige.

2018. április 3.

ÁLDÁST KÉRVE



Dévényi Erika
ÁLDÁST KÉRVE 


Azon a napon, amelyen megismertelek
Megismertem veled a Te mélységes hited,
Mennyi időt vesztegettem el azóta
Már akkor ráléphettem volna erre az útra.

Te mindig hívtál : Gyere és élj vele
De akkor még szívemet nem érintette,
Láttam, hogy ez jó, hogy valami más
De nem ért el hozzám az igaz hívás.

Nagy gondoknak kellett jönniük ahhoz
Hogy akarjak lépni közelebb az Úrhoz,
Így találtam meg magamban a választ
Több kell nekem, mint emberi támasz.

Vízesésként hullott akkor ezernyi könnycsepp
Éreztem, hogy bennem valami más lett,
Az én időm eljött, szívem ki kell nyitnom
Most lépnem kell, ez belső parancsom .

Segítő kezed akkor magával húzott
Minden mit tettél, békét árasztott,
Tekinteted reménnyel marasztalt
Jóságod szívembe fénysugarat csalt.

Azóta a teher csak édes teher nekem
Nehéz még néha, de boldogan viszem,
Mondtad, ha nem bírom és a földre esem
Isten szeretete mindig felemel.

A mai napig futok, minden gonddal hozzád
És Te mindig ott vagy, ha szükségem van Rád,
Szűkre szabott idődből is szakítasz nekem
Visszaadod Istent, ha kicsit elengedem.

Tudom, Istentől való az a nagy szeretet
Amivel Te engem mindig segítesz,
Nem is tudom eléggé megköszönni neked
Átadom hát Istennek, hogy áldjon meg Téged.

2018. április 2.

Feltámadott!



Fejes Ádám
Feltámadott!


Feltámadott! – ezt zengje ajkatok.
Értelmet ad, ha nemcsak angyalok
jó híre jő. Csodálkozó szívek,
kiknek e jel több volt, mint bárkinek
az üres sírt ámulva érik el –
Péter kiált, a szíve énekel.
Feltámadott! – Ezt zengje ajkatok!
Ezt vallom én, nemcsak az angyalok.
Feltámadott! Én hitetlen hitem!
Nehéz öröm elhinni ezt híven.
Ellene mond tudás, tapasztalat,
Nem volt ilyen soha az ég alatt.
De szemtanuk szent bizonysága szól.
Ők sem értik, Tamás felém hajol:
„Figyelj reám, hogy roskadoztam ott!
De Jézus él, sebeket hordozott.”
Feltámadott! Dobogj riadt szívem!
Feltámadott! Én Uram Istenem!
Feltámadott! – Kiáltják századok,
Értelmet ad, hogy nemcsak angyalok
Zengik e hírt: kétkedő emberek,
Csodálkozó de meggyőzött szívek!
Pál is beszél, ötszázat hoz, tanút.
Csodát jelez a damaszkuszi út.
Új életét le nem tagadhatod.
Élő Úr volt, kivel találkozott.
Nem semmi ez, de megnyílt nagy titok,
Hogy Jézus él! Jézus feltámadott!
Feltámadott! Élete győzelem!
Bűn és halál, nincs dolgotok velem!
Az elmúlás az utolsó adó,
Mert ez a test bűnös és rothadó,
De épp mint Ő, majd új életre kel,
Velünk az Úr egyszer még remekel,
Kilépünk majd, s a széttört istenarc
Ragyog… ragyog… Mert győztes volt a harc,
Melyet Urunk érettünk megvívott!
Élsz én Uram! Krisztus feltámadott!