Egy barát...

Lélekfrissítő 

Egy barát...

Sámuel 1. könyve 17,55-18,5.

Vannak barátok, akik csak lassan válnak azokká. Éveken át ültem az iskolában Regina mellett. Először közömbösek voltunk egymás iránt, de lassan a közös padból egy, a másikkal megosztott élet alakult ki. Megtanultuk megismerni és értékelni egymást. Ma messze élünk egymástól, de amikor egyszer egy évben találkozunk, minden olyan, mint régen volt. Olyan őszinték vagyunk egymással, ami csak kevés emberrel lehetséges. Más barátokat spontán kedvelünk. Látok egy embert és csodálom őt. Van valami bennem, ami összhangban áll ezzel a személlyel. Ilyet érzett Jónátán is, amikor Dávidot megismerte apja jelenlétében. „Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke öszszeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát. " (1 Sám 18, 1) Dávid számára ez a barátság életfontosságúvá vált - még olvasunk erről. Számomra is fontosak a barátságok. Barátok ajándékoznak meg annak lehetőségével, hogy önmagam legyek, badarságokat beszéljek, néha ostoba is legyek, érdeklődéseimet ápoljam, és álmaimat megosszam. Köszönjük meg Istennek a barátainkat! Ők Isten ajándékai. A barátságokat ápolni kell. Bizonyára jól esik minden barátunknak/barátnőnknek, ha kifejezzük a számukra, hogy milyen fontosak nekünk, úgy ahogy azt Jónátán is tette Dávid felé (3-4.).

Hívjuk fel a mai napon váratlanul egyik barátnőnket, és mondjuk el neki, mennyire értékeljük a barátságát! Írhatunk neki egy lapot is.

2011. 

Himnusz a szeretetről

Himnusz a szeretetről

Szeretni annyi, mint adni,

Adni ha látod, hogy kérnek,

S mosolyogva letörölni egy csepp könnyet.

Szeretni annyi, mint békével elfogadni önmagad,

S önmagáért elfogadni másokat.

Szeretni annyi, mint felemelni azt, ki elesett,

S forrásvízzel lemosni sebeket.

Szeretni annyi, mint simogatni verés helyett,

Virágot nyújtani kemény ököl helyett.

Szeretni annyi, mint elfeledni fájó sérelmeket,

S magunknak is, másoknak is,

Megbocsátani bűnöket.

Szeretni annyi, mint megfogni egymás kezét,

S egyetlen szívdobbanással sugározni

Ezt az érzést szerteszét.

Hidd el, megváltozik a világ,

Csak zengd a szeretet himnuszát!

(1. Korinthus 13.)

Forrás: Jóhír (evangélium)

Venyercsán László 

MAGÁT ADJA 

A szeretet nem öltözik ékes bíborba, palástba, fején sem hordoz koronát.

A szeretet mezítelen, földrehajló, föld feletti, szívben keresi otthonát.

Magához von fénye, karja, áldozatként magát adja.

"Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint."

"Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint."

(Efézus 4:23)

Megújulás lelkünkben és elménkben, ez életünk legnehezebb és legfontosabb döntése. 

Bátorságot, bizalmat és mindenek előtt hitet igényel. Az Ige buzdítása egyértelmű. 

A te életedben megtörtént már ez a döntés?

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT!

Túrmezei Erzsébet

 Emlékeztető

Édesanyád csak levelet vár. Kevéssel beéri, kevéssel.

És annyi titkos könnyet hullat, ha napok múlnak s írni késel.

Tipegő kisgyerek korodban te mennyi kéréssel zaklattad.

Sietős dolgát hányszor hagyta napjában félbe temiattad!

Kenyeret szelt, puha-fehéret... kis karcolást csókkal hegesztett ...

virrasztott lázas éjszakákon ... Most haja fehér, keze reszket,

s levelet vár: simogatását néhány gyermeki, meleg szónak!

Ó, írj! Amit ma még megírhatsz, vigyázz, megírhatod-e holnap! 

Mi az ember!

Pecznyík Pál
Mi az ember!


Mi az ember? Égből földre cseppent csoda,
isteni lehelet, mely nem vész el soha.
Láthatatlan lélek, csak hajléka földi,
melyben rövidtávú vándorlását tölti.
Hajléka rászabott, mint a csiga háza,
izmokból, csontokból épült szilárd váza.
E kicsiny hajlékban tölti az életét,
fénylő szem-ablakán tekint a lelke szét.
Tele van ős földünk ilyen építménnyel,
élő-járó házak roppant tömegével.
Kettő sincs egyforma, ha szemügyre vennénk,
ahányféle ember, annyiféle hajlék.
Viharok döngetik e ház-rengeteget,
s hamar rommá tépik tomboló, vad szelek.
Lakója túléli, mivel hallhatatlan,
s örök hajlék gyanánt, háza alkalmatlan.
Nem ok nélkül kapta e földi életet,
számára választás, döntés csak itt lehet.
Itt lesz nyilvánvaló, mit vet, és mit arat,
mi vár rá odaát, üdv-e vagy kárhozat.
Hajléka viseli az enyészet jegyét,
jövendő századok már nem lelik helyét.
Ha szólítják, indul, nem fellebbez soha,
kilép az ajtón, és sóhajként száll tova.
Feljebb való helyre, ott új lakás várja,
régit meg elnyeli a sírgödör szája.
Éveit az idő-óceán felissza,
láthatatlanból jött, és oda tér vissza. 

A LEGFONTOSABB

A LEGFONTOSABB

Történt egyszer, hogy a nagy erdei tisztáson összegyűltek az állatok, és azon kezdtek tanakodni, hogy mi a legfontosabb az életben.

– Szerintem a legfontosabb dolog az életben a barátság – mondta az egér, és a lajhárhoz fordult – És szerinted?

– A nyugalom! – mondta az, és ásított egyet.

– Á, annál sokkal fontosabb az ész! – legyintett a róka.

– Szerintem... – kezdte volna a kaméleon, de a többiek rögtön letorkollták.

– Ugyan, mit tudsz te erről!

– Te kis köpönyegforgató! – tette hozzá a róka.

– A legfontosabb dolog az életben a muzikalitás! – trillázta a fülemüle.

– Hát nem mondom, az is lényeges, de a legfontosabb mégiscsak a szerelem – brekegte a béka, mert éppen tavasz volt.

– Szerintem... – kezdte volna megint a kaméleon, de a többiek újra csak lehurrogták.

– Majd pont te mondod meg, aki nem tudsz semmi mást, csak a színedet változtatni!

– A legfontosabb dolog az életben a szépség – folytatta a beszélgetést az őz – és a kecsesség.

– Akkor már inkább a gyorsaság! – rikkantotta közbe a nyúl.

– Ez ostobaság! – vetette ellen a pocok – A legfontosabb az, hogy legyen mindig mit enned.

– Szer... – a kaméleon már csak eddig jutott, mert a többiek megint beléfojtották a szót.

– Ha még egyszer meg mersz szólalni, még meg is verünk! – mondta a róka, aki valami okból még külön is haragudott rá – Na, hol is tartottunk?

– Ott – ismételte meg a pocok –, hogy a legfontosabb a tele has.

– Ez mindig csak zabálna! – sziszegte a kígyó – Még egy ilyen haspókot!

– Miért, akkor szerinted mi a legfontosabb? – kérdezte sértődötten a pocok.

– A hajlékonyság és a rugalmasság – válaszolta a kígyó.

– Márpedig én mégis azt mondom – kezdte volna az őz, de ebben a pillanatban megzörrent a bozót, és kilépett belőle az oroszlán és a medve.

– Na, te mit gondolsz, medve komám? – kérdezte az oroszlán társától. – Mi a legfontosabb?

– Nem tudom eldönteni. De talán te meg tudod mondani – fordult a medve a sashoz, aki csak most csatlakozott hozzájuk.

– Ó, hogyne – válaszolta a sas –, szerintem a barátság. Azzal bekapta az egeret.

– Szerintem az ész – mondta az oroszlán, és széttépte a rókát.

– Szerintem a nyugalom – mondta a medve, és megölte a lajhárt.

– Szerintem a muzikalitás – mondta a sas, és megfojtotta a fülemülét.

– Szerintem a szerelem – mondta az oroszlán, és eltaposta a békát.

– Szerintem a szépség – mondta a medve, és agyonsújtotta az őzt.

– Szerintem a hajlékonyság – mondta a sas, miközben felragadta a kígyót, és elrepült vele.

– Szerintem a gyorsaság – mondta az oroszlán, és felfalta a nyulat.

– Szerintem az, hogy mindig legyen mit enned – mondta a medve, és elnyelte a pockot.

Csend támadt. Aztán a medve megtörölte a száját, és azt mondta:

– Na, azt hiszem, mehetünk.

Azzal az oroszlánnal együtt szép komótosan elballagtak a bozótoshoz, majd eltűntek benne.

– De most tényleg, medve, – hallatszott az oroszlán hangja valahonnan messziről – szerinted mi a legfontosabb?

– Szerintem... – motyogta a tisztáson a kaméleon egy barna földrög képében – Túlélni...