Palercsik László
Hittel, őszintén
Íme hát véget ért,
Mi eddig bennem élt,
Egy vélt igazság
Tudatában épült a valóság.
Szárnyakon jött a felismerés,
Hogy nem lesz ezért itt elismerés.
Mily nagy kár, hogy bűnöm csak annyi,
Hogy nem tudok hazudni, s megalkudni,
És nem vétek többet,
Mint amennyit lehet-
Mert ma a bűnért elismerés jár,
S a becsületre itt börtön vár.
Így hát halni készül a becsület,
Új formát ölt a bűnbe esett,
Hisz törvény oldja fel bűneit,
Majd jutalmazzák tetteit.
Szeretett aki szerethetett, ha szeretett,
S majd eltemet aki már rég elfeledett!
Többen gyűlöltek, mint amennyit szerettem,
Pedig ellenük soha nem is vétettem.
Így szaporodik el a butaság,
S a végtelenből lesz egy zárt világ.
Szép az élet, mondják oly sokan,
Kiknek otthonuk a hegy tetején van,
S a völgyben még nem jártak soha,
Hisz a fény is tovább él a magasban,
Mert csak az árnyék vetődik a mélybe,
És nincs ösvény, ami fölfele vezetne.
Kértek volna sokan, hogy legyek velük fent,
De maradtam inkább egyedül idelent-
Mert a völgyben virágok közt, béke honol,
Míg a vad hegytetőn, a madár sem dalol.
Nem várom, hogy nevemet bárhol jegyezzék,
Életem szürkeség, nem kell, hogy szeressék!
De talán nem éltem hiába hazámban,
S ki érti lelkemet majd hordozza magában!
Istent elfogadom, de más szolgája nem leszek,
Inkább meghalok, mintsem áruló legyek!
Hittel élek őszintén,
Meghalni is így szeretnék!
