Nem minden az, aminek látszik
Egyszer a középkorban két angyal szállást kért egy gazdag családnál, akik bár adtak szállást, de nem voltak vendégszeretőek. Inni és enni sem adtak a vándoroknak, végül a ház legrégebbi és legromosabb helységében kellett aludniuk. Az este kifejezetten hideg volt és szeles. Az idősebbik angyal látott egy lyukat a falban. Fogta megjavította, és ezt mondta: „Nem minden az, aminek látszik!" Erre nagyon elcsodálkozott a fiatalabbik angyal. A következő este egy nagyon szegény családhoz kopogtattak be. Ők rendkívül nagy szeretettel és gondoskodással látták vendégül a két idegent. A kevéske kis ételüket és italukat is megosztották velük, sőt az ágyukat is átengedték és ők maguk a földön aludtak. Reggel amikor a két angyal felébredt, sírva találták a családot, mivel az egyetlen egy tehenük aki szolgálta neki a tejet, elpusztult.
Ahogy a két angyal továbbállt, útközben a fiatalabb kifakadt és ezt mondta: „Ezt nem értem, hogyan történhetett! Az első család szívtelen volt és te mégis megjavítottad a romos kis helységet. A másik pedig példátlan vendégszeretettel befogadtak minket és hagytad, hogy reggelre elpusztuljon az egyetlen tehenük.
Ez nem igazság!"
Az idősebb angyal pedig így felelt: „Nem minden az, aminek látszik! Ugyanis a gazdag családnál a falban régi arany ékszerek voltak és mivel betömtem a lyukat, nem fogják megtalálni. A szegény családnál pedig, amikor mindenki aludt, eljött a halál angyala a feleségért, de kértem, hogy inkább a tehenet vigye el."

Sokszor az ember értetlenül áll az életében bekövetkezett szomorú események előtt.
Viszont nem tudhatjuk mindig, hogy mi miért történik velünk.
Bíznunk kell Isten gondviselésében, mert „Vesd az Úrra terhedet, és Ő gondot visel rád!"
(Zsoltárok 55:23).
(Zsoltárok 55:23).
„Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!"
(Zsoltárok 43:5.)
(Zsoltárok 43:5.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése