JEREMIÁSSAL MONDOM

Sándor Ernő:

JEREMIÁSSAL MONDOM

Uram, én nem tudok beszélni,

engem ne küldj el, félni, félni

tudok csak...

Nyomorultan

rettegek én az emberektől.

Ifjú vagyok még, látva-látod,

nyelvemen görcs van, dadogások...

Nem akarok próféta lenni!

Nem akarok semmit sem tenni!

Ó hagyj magamra!

Jaj, rettenetes

ez a Te küldetésed,

ez a Te elhívásod!

Adj nekem valami szebbet,

valami mást,

emberibbet,

valami csendes boldogságot.

Nem könyörült gyermekfejemnek.

Kemény volt, küldött, mennem kellett.

Imé, igémet adom szádba.

S mentem. Azóta egyre járok,

nyelvemen görcs van, dadogások,

szívemben félelmek remegnek.

Uram, ugye már Te is látod,

hogy igazam volt?

Az én szájamból

igéd sem kell az embereknek.

Keménynyakú ez a Te néped,

tudod Te is.

Valaki más tán bírna véle

jobban, mint én, fáradt cseléded.

Uram, figyelsz rám?

Bocsáss el szépen

s bocsásd meg ezt a hatvan évet.
Az Úr felel:
(s szívem reá remegve dobban)
Csak menj tovább!
Ott van a tűz a csontjaidban.