Wayne Rice -
Timmy virága
- Ma rajzolni fogunk! - jelentette be Timmy óvónénije.
De jó! - gondolta Timmy. Szeretett rajzolni. Ügyesen rajzolt oroszlánt, tigrist, vonatot és hajót. Elővette a zsírkrétáit, és nekifogott a rajzolásnak.
De az óvónő így szólt:
- Várjatok, még ne kezdjétek el! - Megvárta, amíg mindenki készen áll, és hozzátette: - Ma virágot fogunk rajzolni!
Jó, gondolta Timmy. Gyönyörű virágokat kezdett rajzolni narancssárga, rózsaszín és kék krétáival.
De az óvónő újra megszólalt:
-Várjatok! - Felrajzolt egy virágot a táblára. Piros virág volt, zöld szárral. - Tessék - mondta az óvónő. - Most már kezdhetitek!
Timmy megnézte a virágot, amit az óvónéni rajzolt. A sajátja jobban tetszett neki, de nem szólt semmit. Megfordította a lapot, és a hátuljára rajzolt egy olyan virágot, mint az óvónénié. Piros virágot zöld szárral.
Néhány nappal később az óvónéni azt mondta:
- Ma agyagozni fogunk.
Jó, gondolta Timmy. Sok mindent tudott készíteni agyagból: kígyót, hóembert, elefántot és egeret. Elkezdte nyomkodni és hengergetni az agyagdarabkáját.
De az óvónő megszólalt:
- Várjatok, megmutatom, hogy kell! - És mindenkinek megmutatta, hogyan kell tálat készíteni.
Timmy golyót gyúrt az agyagból, lelapította, és olyan tálat készített, mint az óvónéni.
Timmy megtanulta, hogy várjon, figyeljen, és pont úgy készítse a dolgokat, ahogy az óvónő. Nemsokára már nem is alkotott semmit magától.
Aztán egy nap Timmy családja másik városba költözött, és Timmy másik óvodába került.
Az első napon Timmy új óvónénije azt mondta:
- Ma rajzolni fogunk.
Jó, gondolta Timmy. Aztán várta, hogy az óvónéni megmondja, mit csináljanak. De az óvónő nem mondott semmit. Csak sétált a teremben. Amikor Timmyhez ért, megkérdezte:
- Te nem szeretnél rajzolni?
- De! - mondta Timmy. - Mit rajzolunk?
- Hát, azt nem tudom, amíg le nem rajzolod - felelt az óvónő.
- De milyenre csináljam? - kérdezte a kisfiú.
- Amilyenre szeretnéd.
- És bármilyen színű lehet?
- Igen - felelt az óvónő. - Ha mindenki ugyanazt rajzolná, és ugyanolyan színnel, akkor honnan tudnám, hogy melyiket ki rajzolta?
- Nem tudom - felelt Timmy. Aztán rajzolni kezdett egy virágot.
Pirosat zöld szárral.
Alkalmazás: Amikor Timmy nagyon fiatal volt, megfosztották a kreativitásától. Az óvónője azt mondta neki, hogy csak egyféleképpen lehet virágot rajzolni vagy agyagot formázni.
Lehet, hogy jobban hasonlítasz Timmyre, mint gondolod. Ott rejlik benned a tehetség, hogy különleges módon gondolkodj, kreatív legyél, használd a tehetségedet és adottságaidat figyelemreméltó és egyedi módon, de a világ azt mondta neked, hogy nem teheted.
Olyan világban élünk, amely már egészen kicsi korban belénk vési, hogy egyformán kell kinéznünk, egyformán kell viselkednünk, sőt gondolkoznunk is. Aztán amikor Jézus arra hív, hogy legyünk másmilyenek, nehéznek, vagy egyenesen lehetetlennek találjuk, hogy reagáljunk a hívására.
,,Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg ér- telmetek megújulásával" (Róma 12,2). Ha hajlandó vagy átengedni életed irányítását Jézusnak, kitörhetsz a világ által rád erőltetett öntőformából, és azzá válhatsz, akinek Isten megalkotott.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése