Uram, tégy a béke eszközévé

Uram, tégy a béke eszközévé

Uram, tégy a béke eszközévé

hogy szeretetet vigyek oda,

ahol gyűlölet van,

hogy megbocsássak,

ahol bűn van,

hogy egyesítsek,

ahol széthúzás van

hogy igazságot hozzak,

ahol tévedés van,

hogy hitet vigyek,

ahol sötétség van,

hogy örömet vigyek oda,

ahol szenvedés van

Nem azért, hogy vigasztalódjam,

hanem, hogy vigasztaljak;

nem azért, hogy megértsenek,

hanem, hogy megértsek

nem azért, hogy szeressenek,

hanem, hogy szeressek;

csak ez a fontos,

mert amikor adunk - kapunk,

amikor megbocsátunk - bocsánatot nyerünk,

amikor meghalunk - új életre kelünk.

 

A fia

A fia

Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól-Raphaelig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat. Mikor a vietnami konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba. Bátran életét adta, mikor megmentett egy másik katonát. Amikor az apa megtudta, mélyen gyászolta egyetlen fiát. Hónapokkal később, épp Karácsony előtt kopogtattak az ajtón. Egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezeiben.

Így szólt: „Uram Ön nem ismer engem. Én vagyok az a katona, aki a fiának köszönheti az életét. Aznap sok embert mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta, és ő azonnal meghalt. Gyakran beszélt nekem Önről és a művészet iránti szeretetéről.

- A fiatalember felemelte a csomagját. - Tudom, hogy ez nem nagy valami. Nem vagyok nagy művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt megtartaná." Az apa kinyitotta a csomagot. A fiáról készült portré volt, amit a fiatalember festett. Csodálta, hogy a katona mennyire meg tudta ragadni a fia személyiségét. Az apa szemei megteltek könnyel. Megköszönte neki a képet, és felajánlotta, hogy kifizeti.

- „Oh, nem uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez ajándék." Az apa jól látható helyre akasztotta a portét, így ha látogatók jöttek, a fiáról készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a kollekcióból. Néhány hónappal később az ember meghalt. Sor került a képek elárverezésére. Sok befolyásos ember összegyűlt, és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes képeket a saját gyűjteményükbe.

A fiúról készült kép az emelvényen volt. Az árverésvezető kopogtatott a kalapáccsal. „Az árverést ezzel a képpel kezdjük." „Ki akarja megvenni ezt a képet?- kiáltott valaki hátulról. -Látni akarjuk a híres képeket. Hagyja ezt!" Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt. „Mennyi a kikiáltási ára ennek a képnek? Ki kezdi el az ajánlást? 100$-ért, 200$-ért?" Egy másik hang mérgesen kiáltotta. „Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet nézzük! Mi Van Goghot, Rembrandtot akarunk! Gyerünk már az igazi képekkel!" De az árverésvezető tovább folytatta. „A fiú, a fiú. Kinek kell a fiú?" Végül egy ember szólalt meg a terem hátuljából. Ő volt hosszú ideig az embernek és fiának kertésze. „Elviszem 10$-ért." Szegény ember lévén, az volt minden, amit fel tudott ajánlani. „Ki ajánl érte 20$-t?" „Adja neki oda 10$-ért! Nézzük a mestereket!" „10$ az ajánlat. Ki ad érte 20$-t?" A tömeg kezdett mérges lenni. Nem akarták ezt a képet. Sokkal értékesebb festményeket szerettek volna a gyűjteményükbe. Az árverésvezető csapott a kalapáccsal.

„Először, másodszor, eladva 10$-ért." Egy ember a második sorból közbekiáltott. „Gyerünk már a többi képpel!" Az árverésvezető letette a kalapácsot. „Az aukciónak vége." „Mi lesz a festményekkel?" „Sajnálom. Mikor felhívtak, hogy levezessem ezt az aukciót, elárultak nekem egy titkot, mely a végakaratban feltétel volt. Egészen eddig nem mondhattam el.

Csak a fiú portréja volt eladó. Aki azt megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent."

Isten nekünk adta az Ő Fiát 2000 évvel ezelőtt, hogy meghaljon a kereszten. Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. A Fiú, a Fiú, ki viszi el a Fiút?

Hiszen akié a Fiú, az megkap mindent vele együtt. Kell néked Isten fia, Jézus Krisztus?

7 tanács

7 tanács

„Ha még van türelmed olvasni soraimat, hadd ismertesselek meg néhány, a gyakorlati életet megkönnyítő tanáccsal.

1. Napi munkádat képességeid szerint a legjobban végezd el.

 A munka visszahat rád. Alakít. A jól végezett munka a megelégedettséget ajándékozza neked.

(Óvd magad a „versenytől", amely másokhoz mér, hogy mennyit végeztél, értél el. Az elvégzendő feladatot saját képességeidhez, erődhöz mérd, s így az eredményt is. Elkerülni így tudod az önelégedetlenséget, a hajszát, a túlterhelést.)

2. Tégy jót! „Jobb adni, mint kapni." Adj.

Van mosolyod, van megértő szavad, tudsz érdeklődni más gondja, öröme után. Van időd. Legalább néhány perc. Ne rohanj, érj rá szeretni. Meghallgatni a másikat.

3. Olvass naponta. Az újság kevés! Olvass egy regényt. Naponta néhány oldalt. Vagy legalább egy verset, ízlésed, igényed szerint. Hasznos lenne olyan könyvet, amely önismeretre segítene.

4. Zene nélkül ne múljék el napod. Énekelj egy dalt. Kapcsold be a rádiót. Forgasd le kedvenc lemezed.

5. Naponta vedd észre a természet eléd kerülő szépségét. Felhők az égen. A lomb megadó bókolása a szélnek. A csillagok! Verebek az utcán. Arcod mossa az eső. - Szóval, naponta tudatosan érintkezzél a természettel, mely körülvesz. (Már írtam: valamiképpen szeret.)

6. Ajándékozd meg magad néhány perces csönddel. Igen, jól olvasod? Néhány perc csönd naponta. Amikor egyedül vagy. A csönd segítség. A zaj ártalom. A csönd ünnep. Magaddal találkozhatsz benne.

7. Szíved szomjas az örömre. Adj neki inni. Naponta. Egy kortyot. Abból az örömből, mely felderít. Ismered öröm-igényed? Elégítsd ki! Öröm nélkül ne múljék el napod.

Bizonyára észrevetted, hogy ez a hét tanács mily egyszerű. Szükség van rájuk azonban, hogy a hétköznapok lehangoló szürkesége elviselhető legyen. Arra segítenek, hogy egyéniséged egészséges „kondícióban" tartsd. S mindehhez nem kell pénz. Csak figyelem."

(Mácz István: Élni vagy meghalni)

Az Úr mindenre képes

Az Úr mindenre képes

"És jött hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki:

 Ha akarod, megtisztíthatsz engem."

 (Márk 1:40).

A történetbeli leprás lehetetlen helyzettel nézett szembe. Lehetetlen volt neki ebből a betegségből meggyógyulnia. A helyzetet az változtatta meg, hogy találkozott Jézussal, Aki nem ismer lehetetlent.

Lehetetlen helyzetekkel mindenki találkozik.

- Megélhetési problémák

- Megromlott egészség

- Házasság, családi konfliktusok

- Megoldhatatlan problémák sora

Néha teljesen elborítanak.

Csakhogy Te már találkoztál azzal, Akinek semmiség ezek megoldása. Csak talán elfelejtetted mondani Neki: Ha akarod…

(Gyürüs Panni - Reggeli dicséretből - 2011.)

 

A boldogságról...

 

5 vitathatatlan tény a boldogságról

1. Ne úgy neveld a gyerekeid, hogy gazdagok legyenek, tanítsd őket, 

hogy boldogok legyenek, hogy lássák a dolgok értékét, és nem az árát.

 

2. Amikor eszel, egyél úgy, mintha az gyógyszer lenne, 

különben úgy kell gyógyszert szedned, mintha az étel lenne

3. Az a személy, aki szeret téged, soha nem hagy el téged. 

Még ha 100 ok is van arra, hogy elhagyjon, akkor is talál egy okot, hogy maradjon.

4. Nagy különbség van az embernek lenni és az emberségesnek lenni között.

 Nagyon kevesen értik ezt meg...

5. Téged is szerettek, amikor megszülettél, és szeretve leszel, amikor meghalsz.

 A kettő közötti idő csak rajtad múlik...

A legnagyobb ajándék, amit adni tudsz valakinek, az a te időd, 

és mindig a családodnak vagy egy jó barátnak kell adnod.

Csinálj időt magadnak elküldeni ezt az üzenetet legalább a családod egyik tagjának, 

vagy egy jó barátodnak!

 

( Ferenc pápa )

 

Isten szeretete....

Isten szeretete...

Érdemes elolvasni, szeretetről szól, tanulságos írás, nem én írtam, FB-on olvastam...

"..... Ma találkoztam valakivel, valakivel, aki valami olyasmit tett, hogy ameddig élek, mindig emlékezni fogok rá és erre a napra is. Ez a valaki egy 5 éves kisfiú. 

Úgy hozta az élet, hogy várakoztunk, ő az édesanyjával, én az ismerősömmel. Közben beszélgettünk, én az ismerősömmel, ő az édesanyjával.

 Egyszercsak meglepő dolog történt, a kisfiú odafordult hozzám és azt mondta: Megengeded, hogy megismerjelek? Szeretnélek megismerni. Meglepődtem ezen a kérésen, olyannyira, hogy csak egy fojtott hangon kipréselt: persze volt a válaszom. Ahogy ránéztem, azonnal tudtam, ő nem lát engem. Legalább negyed órája ültünk egymás mellett, de addig észre sem vettem, hogy ki van mellettem, annyira elmélyülten beszélgettem a régen látott ismerőssel.

Elmosolyodtam és megismételtem: Persze, ha szeretnéd szívesen megismerkednék én is veled. Ő is elmosolyodott és azt mondta: köszönöm, szeretném. Eddig csak filmeken láttam, hogy ilyenkor mit szoktak tenni. Felém nyújtotta a két kis kezét én pedig, közel hajoltam hozzá. Kis puha ujjacskái, nagyon finom mozdulatokkal elindultak az arcomon, és közben mosolygott és mosolyogtam én is. Mosolyogtam, de közben eleredtek a könnyeim és nem sikerült visszafojtani. De ő tudta, mi történik. Édes hangon megszólalt: Ne sírj, ez nekem nem fáj. Megkérdeztem tőle, honnan tudja, miért sírok. Érzem. Tudom, hogy azért sírsz, mert sajnálsz.- Válaszolta. Nem sajnállak, hanem csodállak. - Mondtam. Erre nem szólt semmit, csak még szebben mosolygott és közben, a kis ujjacskái az arcomat fürkészték. Úgy éreztem, hogy simogat, soha nem volt hasonló érzésem, mintha minden kis sejtje érezhető lett volna. Egyszer csak megszólal: Te szép vagy és kedves. Ekkor felnevettem: Kicsikém, te egy tündér vagy, de én nem vagyok szép, inkább csak olyan átlagos, …..de lehet, még az sem. Hogy kedves, hát….itt is elbizonytalanodtam…mondjuk, igen, általában az vagyok.

Összeráncolta a kis homlokát és határozottan közölte: De igen, szép vagy. Én látom, hogy az vagy! Ekkor eszembe villant, hogy miért mondok ellent neki, amikor az előbb nagyon alaposan „megnézett”, és ha ő ezt látta, ha ilyennek látott, akkor miért vonom kétségbe azt, amit „látott”, hogy jövök ahhoz, hogy azt mondjam neki, nem lát jól. Hirtelen elszégyelltem magam, és azt mondtam neki: Bocsáss meg, jól láttad, szép vagyok. Erre a kis büszke mosolya elöntötte az arcocskáját és határozottan kijelentette: Mondtam, jól látok. A szívem a torkomban dobogott és megkérdeztem tőle, megfoghatom-e a kezét. Igen, válaszolta és mosolyogva nyújtotta is felém. Megfogtam azt a két csodálatos kis kezet, mondtam, az arcomra fogom tenni, hogy nézze meg még egyszer. Ismét elindultak a kis ujjai, mosolygott miközben azt mondta: Most már nem sírsz. És úgy simogatta végig az arcomat, ahogyan csak azok tudják, akik igazán, őszintén szeretnek. Megszólalt: Szoktál szomorú lenni? Igen, néha szoktam, - válaszoltam. Erre megkérdezi: És olyankor mindig sírsz? Nem, nem mindig. – felelem. Azt mondja: És amikor sírsz, akkor fáj a szemed is vagy csak ott belül valami? Általában csak ott belül valami, de ha nagyon sokat sírok, akkor a szemem is szokott. – válaszoltam. Látom, hogy gondolkodik, mindeközben a két kis kezével, közrefogta a fejem. Ismét megszólal: És melyik fáj jobban? Ami ott belül fáj. – válaszolok. Erre ő: Tudod, hogy mi az? Mondom: Gondolom…. én léleknek hívom.

 Azt mondja: Igen, az. Ekkor azt éreztem, hogy egy 70 éves ember bölcsességével beszél hozzám….

Az fáj a legjobban. Tudom, most szeretnéd megkérdezni, milyen érzés, hogy nem úgy látok, ahogyan te. Nekem nem rossz, mert én nem emlékszem arra az időre, amikor még láttam. 

Lehet, hogy így sokkal szebb dolgokat látok és tudod, - ekkor egészen közel hajolt hozzám és suttogva mondta- látom az angyalkákat is.

 Én is suttogva kérdeztem: És ők milyenek? Ő komolyan válaszolt: Mindig kedvesek, de nem mindig mosolyognak. 

Erre megkérdeztem: Haragudni is szoktak? 

Azt mondja: Nem, nem haragszanak, ők nem olyanok, ők nem is tudnak haragudni. 

Csak tudod, néha nagyon sok a dolguk.

Elmosolyodtam, és Ő is. Szép lehet az a világ, amit te látsz. –mondom. Olyan, mint amilyennek elképzelem. – feleli. Amikor akarom, akkor nagyon szép, de van, amikor nem annyira. 

Van, amikor néha szomorú vagyok, mert nem tudok elképzelni valamit.

Például a tegnap anya mondta, hogy a kardigánja lila. A lilát nem tudom elképzelni és az nagyon bánt. 

Megkérdeztem, ismeri-e a virágokat. Igennel válaszolt. Nagyon sokat ismer. Tavasszal és nyáron is mindig nézegeti.

 Kérdeztem, hogy van-e közötte, apró és nagyon puha, bársonyos, amelyiknek ibolya a neve. 

Azt mondja igen, arra jól emlékszik, az nagyon szép. – elmosolyodott. Na, látod, olyan a lila.- mondtam. 

Láttam, hogy nagyon töri a kis eszét.

 Egyszer csak elmosolyodott és azt mondja: Köszönöm szépen, hogy megmutattad nekem a lilát, már tudom, hogy milyen. Ekkor édesanyja felé fordult és azt mondja: Anya, szép a kardigánod. Sajnos el kellett köszönnöm újdonsült kis barátomtól.Kértem tőle, engedje meg, hogy búcsúzóul adjak neki egy puszit. Odahajoltam és megpusziltam. Ő pedig két kis karjával átölelte a nyakamat és a fülembe súgta: Szeretlek. 

Erre ismét eleredtek a könnyeim, pedig minden létező erőmet összeszedtem, de nem tudtam visszatartani és csak annyit sikerült mondani: Én is szeretlek. Mosolygott és búcsúzóul még egyszer megsimogatta az arcomat…….

És, hogy mennyi mindent tanított nekem ez a kis ember, azt el sem tudom mondani. Úgy éreztem, hogy egészen más ember lettem. Másképpen látom a világot, mint ahogyan a reggel láttam. 

És most már tudom, ha nem mindig olyan szép valami, akkor lehunyom a szemem és szépnek képzelem, és akkor, az én világomban azonnal széppé változik……. 

Mindannyian élhetünk egy szebb világban…….. ha megtanuljuk elképzelni."

(Kovács Magdolna írása)

MÉLTÓ SZENVEDÉLY

Füle Lajos: 

 MÉLTÓ SZENVEDÉLY

Legszebb, emberhez

legméltóbb szenvedély:

örömöt szerezni.

Gyógyító kúra ez

betegségben, szomorúságban.

Biztos védelem

az érdektelenség köde,

az önzés fagya ellen.

Boldog, ki ebben égeti magát!

Élete füstje,

mint jóillatú áldozat,

száll fel az égre...

A csodaszemüveg

Anneli Klipphahn

A csodaszemüveg 

Szép, zöld réten álldogált egy fiatal, szürke szamár. Kedvetlenül rágcsált egy kórót, közben pedig panaszkodott: "Ó, milyen unalmas is az élet! Biztosan van valahol egy hely, ahol sokkal szebb minden, mint itt. Ó, bárcsak megtalálhatnám azt a helyet!" Mialatt még így siránkozott, odaszökkent egy kenguru. Vidáman ugrabugrált a kis szamár körül, és egyre csak énekelt: "Ó, milyen szép is az élet! Ó, milyen szép is az élet!"
A csacsi begurult: "Hallgass már el végre, és maradj nyugton! Az idegeimre megy az ugrándozásod!" Csodálkozva nézett rá a kenguru: "De miért? Hisz annyira örülök, hogy nem tudok egyszerűen magam elé meredve csöndesen üldögélni!" "Biztosan valami csuda jó dolgot éltél át, hogy ennyire örvendezel" - vélte a szamár morcosan. A kenguru kicsit töprengett. Aztán megszólalt: "Na jó. Elárulom neked, miért vagyok ilyen vidám. Van ugyanis otthon egy csodaszemüvegem." "Egy csodaszemüveged? - kérdezte a csacsi. - Hát az meg micsoda? Tudom, mi a szemüveg, de csodaszemüvegről még nem hallottam. Szerintem nincs is ilyen." "Dehogynem. Nekem van csodaszemüvegem - erősítette meg a kenguru. - Ha átnézel rajta, nagyon-nagyon szép dolgokat láthatsz." A szamárban lassacskán feltámadt a kíváncsiság. Talán valóban van ilyen, hogy csodaszemüveg... És ha tényleg létezik, akkor ő feltétlenül ki akarja próbálni.
Ezért ezt mondta: „Ugyan, nekem aztán mesélhetsz, amit akarsz! De ilyen hazugságoknak nem dőlök be, még ha szamár is vagyok. Kivéve, ha..." Kis szünetet tartott, és jelentőségteljesen a kengurura nézett: "Kivéve, ha be tudod nekem bizonyítani."
A kenguru tanácstalannak tettette magát. "Be tudnám neked bizonyítani - mondta tétovázva -, de... hm, azt hiszem, nálad nem működne." "Miért ne működne nálam - méltatlankodott felháborodottan a csacsi. - Ha nálad működik, akkor nálam is működnie kell, különben nem is igazi csodaszemüveg!" Elgondolkodva vakarta meg fejét a kenguru: "Nos, nehéz ezt elmagyarázni. Sajnos az a helyzet, hogy a szemüveg csak bizonyos körülmények között fejti ki a hatását." Türelmetlenül dobbantott egyet a szamár: "Beszélj már, mondd meg végre, milyen körülményeknek kell meglenniük!" "Na jó, elárulom neked - mondta a kenguru titokzatoskodva. - A csodaszemüveget az édesanyámtól kaptam ajándékba, miután hosszú ideig ültem a sötét erszényében. Nagyon sokáig kellett ugyanis ott benn kuksolnom, mert beteg voltam. Amikor anyu odaadta nekem a szemüveget, elmagyarázta, hogy a teljes hatását csak olyan állatoknál vagy embereknél tudja kifejteni, akik egy darabig sötétségben voltak. Nagyon kíváncsi lettem. Vettem a szemüveget, feltettem, és kiugrottam az erszényből. A folytatást már ismered. Olyan sok szépet láttam, hogy nem tudom abbahagyni az éneklést és az ugrálást."
A csacsi gyors elhatározással felegyenesedett: "Hát, ha ez így van, akkor próbára akarom tenni a szemüvegedet. A napos idő ellenére bemegyek most a sötét istállóba, és ott maradok egy darabig. Mit gondolsz, mennyi időt kell ott töltenem, hogy nálam is hasson a csodaszemüveg?"
"Nem tudom egész pontosan - felelte a kenguru -, de ha akarod, olykor-olykor meglátogathatlak. Aztán időben szólni fogok neked, ha már elég." Ebbe bele is egyezett a kis szamár. Beügetett az istállóba, a kenguru pedig gyorsan továbbugrált, hogy beszerezzen egy közönséges szemüveget. Este meglátogatta a csacsit az istállóban.
"Mit gondolsz, eleget voltam már itt benn?" - kérdezte a szamár reménykedve.
 A kenguru azonban csak rázta a fejét: "Nem, ilyen gyorsan azért nem megy. Aludj jól, holnap este megint eljövök." Másnap este a csacsi már nem győzött panaszkodni arra, milyen sötét van az istállóban, milyen rágós ez a száraz takarmány, és hogy fáj minden csontja a mozgáshiánytól. Amikor a kenguru mégis azon a véleményen volt, hogy továbbra is az istállóban kell maradnia, felsóhajtott: "De borzasztó! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Jaj neked, ha hazudtál, és nincs is ilyen szemüveg!" Még három hosszú napot kellett a szamárnak az istállóban töltenie, és a kenguru minden este meglátogatta.
 Aztán egy szép nyári reggelen végre eljött a pillanat. A kenguru kijelentette: "Kedves barátom, most már egészen biztos vagyok benne, hogy nálad is hatni fog a csodaszemüveg! Gyere, felteszem neked, aztán közösen kimegyünk!" A csacsi várakozással telve engedte, hogy a kenguru felhelyezze neki a szemüveget, majd türelmetlenül táncolt új barátja nyomában a kijárat irányába. A ragyogó napfény elvakította, úgyhogy készségesen engedte magát a mezőre vezetni, miközben csak hunyorgott a szemével. Végre hozzászokott a világossághoz, és körülnézett. Ámulva fedezte fel az erőteljes színekben pompázó csodálatos virágokat. Élvezettel szívta be a friss gyógynövények fűszeres illatát, belekóstolt a zamatos fűbe, és zabolátlanul ugrált a pompás réten, amely hívogató puha szőnyegként terült el előtte. "Ez a szemüveg tényleg valami csodálatos dolog - kiáltotta oda a kengurunak, aki szintén vidáman szökdécselt.

 - Ilyen gyönyörű virágokat, ennyire illatozó növényeket és zamatos füvet sohase találtam még! Azt hiszem, még a nap is fényesebben és melegebben süt, a rét pedig puhábbnak tűnik, ha valakinek ez a szemüveg van az orrán." A szamár olyan jól érezte magát, mint még soha, öntudatosan és boldogan ügetett körbe-körbe. Ám egyszer csak ijedten megállt, hunyorogni kezdett, és fürkészve nézett körül.
 "Gyere gyorsan, segíts keresni - suttogta nagy rémülten -, elvesztettem a csodaszemüveget!" Nevetve futott oda hozzá a kenguru, és egyre csak ujjongott: "Ó, milyen pompás nap, gyere, ugrándozzunk tovább, és örüljünk ennek a szép napnak!" A kis szamár csodálkozott, hogy barátja a szemüveg elvesztése ellenére ilyen jókedvű. Vajon fel sem fogta, mi történt? "De értsd meg már végre - kiáltotta kétségbeesetten -, oda a csodaszemüveged, nincs meg!"
"Értem én - válaszolta a kenguru. - De hidd el, nem tesz semmit. Csak nézz körül, és mondd meg nekem, olyan borzasztó-e, hogy eltűnt a szemüveg!" A csacsi meghökkenten körbejáratta a szemét, lassan átballagott a mezőn a tarka virágokhoz és az illatozó növényekhez, majd megállapította: "Minden ugyanolyan szép, mint az előbb. A szemüveg elveszett, de mindaz a csodálatos dolog, amit a segítségével felfedeztem, még mindig megvan."
 "Igen, még mindig itt van - nevetett a kenguru. - És itt is fog maradni, hacsak be nem zárod előtte a szemedet." Isten oly sok szépet ajándékozott nekünk. Láthatjuk, szagolhatjuk, ízlelhetjük és érezhetjük ezeket. Olykor azonban úgy járunk, mint ez a szamár. Nem vesszük észre mindazt a szépet, ami körülvesz bennünket, mintha csak vakok lennénk rá. Amikor aztán a csacsinak egy ideig nélkülöznie kellett mindezeket a gyönyörűséges dolgokat, akkor tanulta meg újra igazából értékelni azokat. Játsszátok el egyszer:
 "Van rajtam egy csodaszemüveg, és azon keresztül meglátok mindent, ami szép." Ki fedezi fel a legtöbbet?

"Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!"

"Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!"

 (4.Mózes 6:25)

Az idősödő onkológus-sebész professzor, aki a gyermekek ágya mellé térdel, hogy szemmagasságban legyen kis pácienseivel, ha beszél velük, és akit a gyerekek, ha akarják, tegezhetnek, operációra készíti fel a 8 éves kisfiút. Közölnie kell a gyermekkel és az ágy másik oldalán rettegő szülőkkel: mindenre számítani kell, lehet, hogy amputálni kell térdtől a lábát a tumor miatt. Ő mindent meg fog tenni, de az operáció alatt kell, hogy meghozza a döntést. Előre nem mondhat biztosat. A gyermek keserves sírásban tört ki:

- Akkor nem fogok tudni focizni, hiába csinálsz nekem falábat.

A szülők és a mellettük álló kórházlelkész a visszanyelt könnyeik vasmarkának szorítását érezték torkukon.

A szipogó gyermek könnyes arca azonban hirtelen széles mosolyra derült:

- De akkor majd végre anyuéknak meg kell engedniük, hogy lovagolni járjak, mert azt ám falábbal is lehet! – és kacagni kezdett.

A folyosón az orvos belekarolt a lelkészbe, és csak ennyit mondott:

- Észrevetted, hogy ebben a rémségben, a kisfiú könnyes arcából ránk mosolygott az Isten? Engem egy ilyen pillanat hetekig éltet…

LEHETSÉGES!

Lehetséges!

Ha valóban hajlandók vagyunk Isten hatalmával számolni, hogy Ó meg tud minket őrizni és győzelmet tud ajándékozni, akkor lehetővé válik életünkben úgy igénybe vennünk ígéreteit, ahogyan azok le vannak írva. Megtapasztalhatjuk azt, hogy azok örökkévalóak és igazak.

Lehetséges minden nap gondunkat Őreá vetnünk, és ezáltal az Ő mély békéjét megtapasztalnunk.

Lehetséges a szó legmélyebb értelmében megtapasztalnunk gondolataink és elképzeléseink megtisztítását.

Lehetséges minden dologban felismernünk Isten akaratát, és azt nem sóhajtozva, hanem örömmel elfogadnunk.

Lehetséges bensőleg megerősödnünk, ha teljesen Isten mindenhatóságához menekülünk. Ahol korábban gyenge pontjaink voltak, ott hiába határozzuk el, hogy türelmesek, barátságosak vagy alázatosak leszünk. Ma már Őáltala, aki minket szeret, megtapasztalhatjuk, hogy a bűnnek nincs hatalma felettünk.

Lehetséges akaratunkat az övével összhangba hoznunk, és Ő megmutatja bennünk csodálatos jelenlétét.

Mindezek olyan lehetőségek, amelyeket Isten munkál. Ha valóban megéljük azokat, mindig arra fognak bennünket tanítani, hogy mélyebben hajoljunk meg Őelőtte, és megtanuljunk még többet kérni.

Semmiképpen sem elégedhetünk meg kevesebbel, mint azzal, hogy Istennel járunk minden nap, minden órában, minden pillanatban. Éljünk Jézus Krisztussal közösségben a Szent Szellem/Lélek által.

„...semmi sem volna nektek lehetetlen." (Máté 17,20)

( Ch. E. Cowman )

Isten meghallgatja az imádságot

Imádkozni nem azt jelenti, hogy legyőzzük Isten ellenérzését, hanem inkább azt, hogy megragadjuk

Isten készségét.

Ábrahám fiúért könyörgött, és Isten az utódok oly nagy sokaságával ajándékozta meg, mint amennyi a tenger fövénye. Imádkozott Izmaelért: Isten megmentette a fiú életét, és nagy néppé tette. Imádkozott Sodomáért: Isten meghallgatta imádságát, és elhalasztotta az ítélet napját.

Jákob imádkozott, hogy Ézsau fogadja szívesen.

Mózes imádkozott, hogy Isten bocsásson meg népének.

Gedeon könyörgött, hogy Isten adjon neki győzelmet a midiániták felett.

Illés imádkozott, és Isten azonnal válaszolt azzal, hogy tüzet bocsátott le az égből.

Józsué imádkozott, és Ákán bűne lelepleződött.

Anna imádkozott, és megszületett Sámuel

Dániel imádkozott, és Isten bezárta az oroszlánok száját.

Mindezek közül egyik esemény sem történt volna ima nélkül. Az egész egyháztörténet folyamán is mindig találunk olyan embereket, akik bizalommal könyörögtek az Úrhoz, és akik - nyilván nagy harc árán - győzedelmeskedtek.

Olyan férfiak, mint Knox, imádkoztak, és Skóciában lelki-szellemi ébredés támadt.

Brainerd misszionárius imádkozott, és indiánok sokasága lett keresztyénné.

Wesley imádkozott, és sokan hitre jutottak.

Whitefield imádkozott, és emberek ezrei jutottak hitre Krisztusban.

Finney imádkozott, és az eredmény hatalmas ébredés volt.

Hudson Taylor imádkozott, és megindult a nagy kínamisszió.

Müller György imádkozott, és Isten gondoskodott arról, hogy árvák ezreit tudta felnevelni.

Isten ma is meghallgatja az imádságot.

Köszönöm, Istenem!

NEM LÁTUNK MINDENT

Eugen Roth: 
NEM LÁTUNK MINDENT

Tudod, hogy az erdők mögött

hegyek magaslanak,

de ma minden köddel födött

és a föld szinte vak.

Tudod, hogy csillagok ragyognak

a fekete felhő felett,

de nyoma sincs ma csillagoknak,

egyet se láthat most szemed.

Akkor azt mért nem hiszed hittel,

hogy felhőnyi földi világod

csak pillanatig fedheti el

az örökkévalóságot?!

(Túrmezei Erzsébet fordítása)

GONDVISELŐ JÓ ATYÁM VAGY

Lévay József 
GONDVISELŐ JÓ ATYÁM VAGY

Gondviselő jó Atyám vagy

Ó, én édes Istenem!

Látom én, hogy minden elhagy

E világon csak Te nem,

Hozzád vágyom, benned élek,

Üdvöt mástól nem remélek.

Mint az alélt bús virágra

Megújító harmatot;

Vérző szívem fájdalmára

Csak te hintesz balzsamot,

Könnyű sorsom terhe rajtam,

Ha imára nyílik ajkam.

Rám-rám derült ismeretlen

Utamon egy kis öröm:

Azt is a te véghetetlen

Jóságodnak köszönöm,

Hálakönnyem tündöklése

A te neved hirdetése.

Gyenge vagyok, lankadoznak

Buzgóságom szárnyai,

Bármily híven vágyakoznak

Színed elé szállani,

Ó, adj erőt, hogy míg élek,

egyedül csak nékem éljek!

Ó, add, hogyha majd bevégzem

E múlandó életet,

Lelkem tisztán és egészen

egyesüljön Teveled:

El ne vonjon semmi többé,

Tied legyek mindörökké!

A mosoly forrása

Tendzin Gjaco: 

A mosoly forrása

Fontosak a barátok – ezért szeretném, ha minél több barátom lenne.

Fontosak a mosolyok – ez is nyilvánvaló.

De milyenek a mosolyok? Bőséges a választék belőlük.

Némelyik gúnyos, némelyik művi, diplomata mosoly.

Ezek nem elégítenek ki, sokkal inkább félelmet, gyanakvást keltenek bennem.

Ám a valódi mosoly reményt adó, bíztató, üdítő.

Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon,

meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását.

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT kívánok sok mosolygással és sok szeretettel!