Testvéri szeretet

Testvéri szeretet

Paul egy autót kapott karácsonyra a testvérétől. Karácsonyeste, amikor kijött az irodájából, egy utcagyerek ámuldozva járkált a csillogó-villogó új kocsi körül. -Uram ez az ön autója? - kérdezte. Paul biccentett. -A bátyámtól kaptam karácsonyra. A fiú meghökkent. -Azt akarja mondani, hogy a bátyja adta magának ezt az autót, és magának ez semmibe se került? Öcsém, bárcsak.. Elbizonytalanodott. Paul persze tudta, hogy fogja a fiú folytatni. Bizonyára azt kívánja, hogy bárcsak neki is ilyen testvére lehetne. Amit azonban a srác mondott, tetőtől talpig megrázta. -Bárcsak-folytatta a gyermek én is ilyen testvér lehetnék! Paul csodálkozva nézett a fiúra, majd ösztönösen hozzátette: -Elvigyelek egy körre? -Ó, igen! Szeretném. Rövid kocsikázás után a fiú-szemében különös fény csillogott - Paulhoz fordult: -Uram, megtenné, hogy megáll a házunk előtt? Paul titkon elmosolyodott. Már sejtette, mit akart a fiú. Meg akarta mutatni a szomszédoknak, hogy egy nagy kocsi hozta haza. De megint tévedett. -Megállna ott, a lépcsőknél? - kérte a fiú. Felfutott a lépcsőn, s Paul nemsokára hallotta, ahogy jön visszafelé. De már nem olyan gyorsan, mint ahogy elment. Karjaiban mozgássérült kisöccsét cipelte. Leültette a legalsó lépcsőre, egészen odabújt hozzá, majd rámutatott az autóra: -Itt van, Öcskös, amiről fent beszéltem neked! A bátyjától kapta karácsonyra, és egy fillérbe se került neki. Egy napon én is ilyet akarok neked adni. Akkor majd te is láthatod azt a sok szép dolgot a karácsonyi ablakokban, amiről mindig megpróbáltam mesélni neked. Paul kiszállt az autóból, beemelte a béna fiút az első ülésre. Csillogó szemű bátyja pedig beszállt a háta mögé, és megkezdődött hármójuk felejthetetlen ünnepi kocsikázása. Azon a karácsonyon Paul megértette, mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: Nagyobb boldogság adni!

Uram segíts!

Harcos Katalin
Fohász 
 Uram segíts! 

Most olyan nehéz élnem! 

Alig maradt erőm tovább remélnem...

ha felkelek reggel, mégis hálát adok, 

hogy új nap vár, és munkába indulok. 

Uram adj erőt,

hogy maradjon hitem nehézségeimet leküzdenem, 

családomnak lehessek támasza, 

bajban segítsége, búban vigasza! 

Uram, engedd, hogy elcsendesedjek, 

félelmeimet ne szítsa a világ! 

Templomod csendjében megpihenjek, 

s lelkemben nyíljon új reményvirág! 

Nagy Gáspár:
Ima

Ima az, ami
templomi csöndben,
a lehunyt szemek mögöttiben
megtörténik -

és ima az, ami
mögött látszik a mécs örök fénye
és hallszik egyetlen orgonahang,
nem innen, hanem onnan.

Ami ima, az
már az elejétől a végéig
megfordítva is ugyanaz marad,
ugyanannak szóló szó -

és ami ima, az
mégis váratlanul nyílik ki
ég és föld határán,
akár egy szirmos ejtőernyő.

IMA AZ EMBERÉRT

Gál Éva Emese
IMA AZ EMBERÉRT

Adj, Uram a léleknek fényvilágot,
a sötétségből tiszta kiutat,
amelyben megsemmisülnek a gyászok,
és irányra talál a gondolat.

Ha a fájdalom megnevezhetetlen,
a végtelen vele szerteszakad,
s elvesztegeti magát minden versben,
bárhogy őrködnek a hívó szavak.

Minden kusza, hogyha a cél homályos,
ha élni létezésnél nehezebb,
ha gondba satíroznak a hiányok,
és vergődik a lelkiismeret.

Azt add, Uram, amit egyre csak vettél:
a teljességet teremtő erőt,
ne legyen gyatrább a tökételetesnél
ember előtted s önmaga előtt.

Mondd! Te az örök tökély birtokában
miért teremtettél esetlegest?
Mért hagyod kínlódni ezer hiányban,
s ezer jajban az emberi nemet?

Mért adtál értelmet kérdőjelekhez,
ha kérdésre csak kétség válaszol,
s a gondolkodás, mint egy kapott jelmez,
hősét, s szerepét nem leli sehol?!

Hát azt add Uram, amit már nem adhatsz,
más világban más embert, más jelent,
s olyan lelket a fénylő virradatnak,
ami sokszorozza a végtelent.

KÉRÉS

Túrmezei Erzsébet
KÉRÉS

J.F.v.Eichendorff után németből

Összetört, amit akartam.
Nem nyílik panaszra ajkam,
Uram, csendben vagyok.
De most... adj erőt, segíts rajtam:
hordozni... amit nem akarok.

Hol a házban Biblia nincs

Hol a házban Biblia nincs

Hol a házban Biblia nincs,
Ott hiányzik a legfőbb kincs!
Tanyát a sátán ütött ott,
Ott Isten nem nyer hajlékot!
Azért hogy a gonosz ellen
Nálad tovább úr ne legyen,
Keresd ki a ládafiát,
Siess, s végy egy Bibliát.
Olvasd buzgón, és akkor tedd le,
Ha leszáll szíved éjjele.
Életed boldog legyen, tedd, végezd ezzel.
Úgy legyen!

Ismeretlen szerző

Ami belül van

Ami belül van 

Egy néger kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember volt és reklámként eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, ahová sok gyermek szempár követte, míg el nem tűnt a szemük elől. Egy sereg fiatal vásárlót vonzott oda a felemelkedő lufi látványa. Azután eloldott egy kék színűt, majd egy sárgát is az árus. Egymás után felszálltak a magasba, egyre kisebbnek látszottak, majd eltűntek. A kis néger egy darabig álldogált a fekete lufi előtt, majd bátortalanul megkérdezte: - Bácsi ha elengedné, a fekete lufi is felszállna olyan magasra, mint a többi? A léggömb árus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegjét és miközben az felszállt a magasba, így szólt: - Kisfiam, nem a színe számít, hanem ami belül van, az emeli magasba!

"Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, 

de az Úr azt nézi, ami a szívben van." 

(Sámuel első könyve 16,17b).

Az igazság bizonyítéka

Az igazság bizonyítéka 

Egy fiatal olasz lány- szemmel láthatóan elmerülve egy kis könyv olvasásában- egy gyümölcsös elárusítóhelynél üldögélt.Egy úr megállt,hogy gyümölcsöt vegyen,és megkérdezte,hogy mit olvas olyan nagy érdeklődéssel.Meglehetősen szégyenlősen válaszolta a lány: - Isten szavát,uram! De a férfi kételkedő ember volt,azt kérdezte tehát: - Ki mondta önnek,hogy a Biblia Isten szava?

A lány gyermekes egyszerűséggel válaszolta: - Isten maga. - Isten? Lehetetlen!Hogyan mondta?Sohasem látta,sohasem beszélt vele!Hogyan mondta volna? A lány zavarba jött,és néhány pillanatig csendben volt.Azután felnézett,és tiszteletteljesen azt mondta: - Uram,ki mondta önnek,hogy van egy Nap ott fenn,az égen? Az úr meglehetősen gőgösen válaszolta: - Ki mondta nekem?Senki.Nincs szükségem arra,hogy valaki mondja.A Nap saját maga beszél erről.Felmelegít engem.Szeretem a fényét. A fiatal olasz lány komolyan válaszolta: - Világosan mondta,uram,ami a Napot illeti.Én a Bibliát olvasom,az felmelegíti a szívemet.Világosságot ad.Szeretem a fényét és a melegét.Senki más,csak Isten tudja adni ezt a fényt és a meleget,amelyet és kapok ebből a könyvből. A férfi a lány egyszerű hitétől zavarba hozva csendesen továbbment.

S.D.Gordon

Az okos dinnye

Az okos dinnye 

Volt egyszer egy ember, aki az erkélyládájába két dinnyemagot ültetett. Szorgalmasan öntözgette a földet, hogy a dinnyemagok duzzadjanak, gyökerezzenek, s kihajtsanak a földből. Így is történt. Mindkét palánta kibújt a földből, s nőtt egyre nagyobbra, versengve feszítve húsos leveleiket a Nap felé. Hanem az egyik dinnye okos volt, a másik meg buta. Látta az okos növény, hogy kicsi az erkélyláda, meg magasan is vannak a földtől - ha nagyon megnövekednek, se táplálék nem lesz, meg le is zuhannak.

Mondta is láda-társának: - Ne növekedjünk mi olyan nagyon, mert ebből baj lesz. Ha szárat és levelet növesztünk is - mert hát élni csak kell, táplálkozni csak kell, napfényből sohase elég! -, de szép gömbölyű dinnyetermést semmiképp se növesszünk, mert annak súlya leránt minket a földre, s akkor jaj lesz nekünk!

Hanem a társa nem törődött az okos tanítással, virágzott is, termést is érlelt, bizony, egyre jobban gömbölyödött a szár mellett a gömbölyű dinnyécske. - Ha a szavamra nem adsz, legalább rám legyél tekintettel! - mondta az okos dinnye. Teljesen kiszorítasz a helyemről, az a nagy, ormótlan izéd teljesen eltakarja a földet, alatta száraz a föld - hát így elpusztulunk! Majd meglátod, leránt téged ez a nagy súly az erkélyről, de akkor már hiába sírsz, hogy nekem volt igazam! Hanem a buta dinnye csak nem hallgatott az okos szóra.

Csak mosolygott - mint egy idétlen, mondta az okos -, melengette gyümölcsét. Annyira fajult a dolog, hogy végül már alig szóltak egymáshoz. Egy nap aztán jött a gazda, megnézni a dinnyéit. Azt mondta: - No lám, az egyik növény hogy bevált! Milyen szép dinnyét érlelt! Leveszem róla, hátha még egyszer virágzik, s még egy termést hoz nekünk. Ez a másik - hát ez semmirevaló.

Csupa szár, levél, de sehol egy virág, sehol egy gyümölcs. Ezt kihúzom a földből, ne fogyassza hiába a földet.

Jó tanácsok az élethez

Jó tanácsok az élethez 

A bölcs ember tudja, hogy egyetlen igazi ellensége van: ő maga.

Ezt az ellenséget nehéz lerázni, és nagyon, nagyon ravasz.

Állandóan azon mesterkedik, hogyan vigyen vakvágányra minket.

Olyan ellenség ez, melyet mindig szemmel kell tartanunk, és igyekeznünk kell túljárni az eszén.

/Ben Hecht /

'REZEDASZÍV'?

Túrmezei Erzsébet 

'REZEDASZÍV'?

A rezeda illatot lehel akkor is, ha rátaposnak.

Jóért rosszal fizetni ördögi.

Jóért jóval fizetni emberi. Rosszért jóval fizetni isteni.

Új szív, 'rezedaszív' kellene,

hogy jóval tudjuk fizetni a rosszat!

Hisz a rezeda illatot lehel még akkor is, ha rátaposnak.

Csomagolás nélkül

Ferencz Győző 

Csomagolás nélkül 

Mit adhatnék? 

Nézz körül, amit itt Látsz, mind a tiéd. 

Nyúlj érte, 

Ami tetszik, vedd el.

Nem tőlem kapod.

Semmit nem találsz, ami ne lenne rég 

Saját tulajdonod. 

Amit elveszel,

Nem tőlem: a magadéra ismersz.

Hogy ez kettőnket összeköt? 

Hagyjuk. 

Amit adhatnék, úgysem adhatom. 

Ha valami megkülönbözteti 

A tiédtől, ami az enyém, 

Az a másféle tapasztalat. 

Ami rátapadt. 

Az pedig át nem adható. 

Használd hát, amit jónak látsz,

Ne félj, hogy kifosztasz, nem lehet. 

Ami az enyém, ha adnám is, 

Mondom, el nem veheted. P

eddig akkor lenne az enyém, 

Csak akkor, ha hozzáérsz, ha elveszed.

Hogy az kettőnkben közös lesz? 

Az. Látod, még te adsz, ha elveszel, 

És tőled kapok, ha elfogadod.

EMELT FŐVEL

Fuchs Éva 

EMELT FŐVEL 

Amikor azt hiszed elfogyott, 

S nincs már több erőd. 

Amikor azt érzed,

Ez, tovább nem mehet, 

Emelt fővel élni nem lehet.

Összetört a bánat, 

Ezernyi gond közt, 

homályban élsz, 

feladnád már, nincs tovább. 

S mégis, valami itt tart. 

Nem tudod miért, nem tudod kiért?

Legyűröd a gondot, lassan-lassan talpra állsz.

Az életet nem te adtad magadnak, 

hát nincs jogod, hogy feladjad. 

Az ember megmarad a holnapnak, 

akkor is, ha gyötri a bánat...

Szeressünk és szolgáljunk

Békefi Pál : 

Szeressünk és szolgáljunk

Ha azért szeretsz, hogy szeressenek, 

Azért szolgálsz, hogy ünnepeljenek, 

Ha legfõbb vágyad a népszerûség, 

Nem az alázat, szelídség, hûség: 

Vigyázz, csalódás vár reád! 

De ha szeretsz, mert azt kell tenned, 

És szolgálsz, mert szív van benned, 

Ha nem vágyod az öndicsõséget, 

Csak az oltárt, mely lángol és éget, 

Ennek jutalma végtelen.

Várjad Krisztust, aki Mesterünk, 

Õ arra adott példát nekünk,

Hogy viszonzásra ne várjunk,

Csak szeressünk és szolgáljunk, 

Mert így tesz Isten is velünk!

Vianney Szent János

Aki szeretetben él...

Aki szeretetben él, nem büszke,

nem akar másokon uralkodni,

nem halljátok soha, hogy hibáztatna,

vagy gúnyolna másokat.

Nem kutat mások szándékai felől,

nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik,

mint mások, és soha nem tartja

többre magát embertársainál.

Aki szeret, az amennyire csak lehet,

elkerüli, hogy fájdalmat okozzon."

Tatiosz: Maradj ember 

Gyógyító erő a szeretet. 

Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét. 

Orvosság a szeretet minden gondolat ellen, amely lelkedet megzavarja. 

Változtasd örömmé mások bánatát, s hitté a reményvesztettséget. 

A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete. 

A világ körüli utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. 

A tudásnak nem tudás a kezdete. 

A szeretetnek nincs kezdete, így vége sem lehet. 

A szeretet örök. 

Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz -

de elsősorban maradj ember.

NEM ELÉG!

Túrmezei Erzsébet

 NEM ELÉG!

 

Kerülgettem a hórakásokat,
és szemem a síkos útra tapadt.
Aztán... elnéztem hópalástodat,
magasba emelt, csontos ujjadat.


Köszönöm, hogy nem fáradtál bele,
s nem lankadt még le fölemelt kezed.
Millió szem meredhet lefele...
látják, nem látják, sose kérdezed.


Köszönöm. De jaj, nem elég most mégse!
Bár megnőne egy csodaérintésre
az az ujjad, s a végtelenbe nyúlna...


izzón-fénylőn mutatna utat nékünk,
hogy küzdve-küzdő, lázas nemzedékünk
a "bízva bízzál"-t végre megtanulja!

Mire való a csönd?

Erhart Kaestner: 

Mire való a csönd? 

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle: - Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak: - Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok? Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: Nem látunk semmit - mondták kisvártatva. A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek: - Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok? A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak: - Saját arcunkat látjuk a kútban! - Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat. A látogatók megértették a remete tanítását.

TESTVÉR

Dömötör Ilona 

TESTVÉR 

Ki segíteni kész mindig, mindenütt, 

Ki ha megbántják, vissza sosem üt, 

Ki együtt örül, együtt sír veled. 

Kire számítani mindig lehet. 

Ki bocsánatot kérni s adni is tud, 

Ki a veszélytől gyáván sose fut.

Az igazságot bátran mondja ki, 

De tévedését kész bevallani. 

Ne hordjon bár jelvényt, egyenruhát, 

A szíveden meleg áram fut át, 

Valahányszor találkozol vele, 

Mert rajta csillog a szentség jele, 

Emberszemnek láthatatlanul, 

Ki szüntelen Krisztustól tanul,

Az a testvér.

Csak a szeretet....

Csak a szeretet....

Ott maradni a harcban, mikor fárad a kéz,

Az az egyetlen tarthat, ami több mint az ész.

Csak a szeretet képes, amire semmi más,

Hogy elveszhetett az érdek, de élni fog a világ.

Az, hogy életét adja ellenségeiért,

Vérét omlani hagyja, ilyet ki hallott még?

Mindig súgod, hogy küzdjél, látod érdemes volt,

Többet adott a hűség, mint a pillanatot

Tűzben izzani végig, mint a legelején,

Csak a SZERETET visz, hogy odaérj…

Csak a SZERETET visz, hogy odaérj…

Közeledik az óra, már csak alig elég,

Hazarepül a gólya, tudja az idejét.

Vár egy terített asztal, körben millió szék,

És ott van, akit magasztal a győztes emberiség.

Mindig súgod, hogy küzdjél, látod, érdemes volt

Többet adott a hűség, mint a pillanatot.

Tűzben izzani végig, mint a legelején,

Csak a SZERETET visz, hogy odaérj…

Csak a SZERETET visz, hogy odaérj…

Azt mondják...

Reményik Sándor 

Azt mondják...

Azt mondják, hogy fényt hintek szerteszét 

-Én olyan sötétnek tudom magam.-

Azt mondják, köszöntésem: békesség. 

-S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan!- 

Azt mondják, dalom ír és enyhülés, 

És több mint szépség: jócselekedet.

-Bennem dúl a magamra-ismerés, s meakulpázva verem a mellemet.-

Azt mondja, aki talállozik velem, 

Hogy tőlem kapott ajándékot. 

-S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,

Hogy mindenkinek adósa vagyok.- 

Ó Barátaim, ha egy FÉNYSUGÁR 

Lelketekig hullt, át lelkemen: 

Nem az enyém az a fény, csak bennem jár, 

Istennek köszönjétek, - ne nekem.

Üveggolyók

Szív Ernő:

 ÜVEGGOLYÓK

Tudjátok, mit szoktam mostanában tenni, amikor rossz? Amikor savanyú a kedv, nyűgösség és elveszettség gyötör, amikor olyan a világ, mintha valami keserű özvegy lenne? Ilyenkor szépen leülök az ágy szélére. Nem az asztalhoz, s magam se tudom, miért éppen az ágyra, hát csak, vonom meg a vállam, szóval leülök oda, és találomra elolvasok egy Szép Ernő tárcát. Csak egyet, mert annyi is elég. Tudjátok, olyan ez, mint amikor a tenyeredbe veszel egy üveggolyót, s bár sokan azt mondták rá, értéktelen semmiség, hogy egy kacat, te mégis jó negyedórát eltöltesz vele. És aztán jót tesz. Mintha valaki, talán egy testvér törődött volna kicsit a lelkeddel. Bennszülött vagy, mert földet, szívet és istent adsz ezért az üveggolyónyi negyedóráért. Odaadtál mindent, mert mintha mindent megkaptál volna. A világ meg harsogva röhög, hogy milyen ostoba, milyen tökkelütött vagy. Nem baj, röhögjön csak a világ. Akarjon a világ akasztani, lőni, szórja a pénzt, veszekedjen, várjon és várakoztasson, bírságoljon, rúgjon ki, nekem akkor is van, csak azért is van jó néhány üveggolyóm, mert például a virágzó szilvafák most, és a szél, és tegnap az a hajnal a vásárcsarnokban, vagy hogy ma reggelre azt álmodtam, hogy áfonyát ettem, istenem, micsoda álom volt, ott kéklett minden egy üveggolyóban. Amikor rossz nekem, nem ellenséget keresek, mert az úgyis van. Elsőnek például én magam, hát igen, a legfőbb ellenség én vagyok nekem. Amikor rossz nekem, én testvért keresek. Aki odaadja nekem a lelkét, és én is odaadhatom neki az enyémet. És van egy nagyon, nagyon fontos szabály is. Nyilván tudjátok, hogy rokon minden ember A rokonotok ez is, meg amaz is, rokon a fehér, a fekete, a pisztolyos, a keresztet összenyálazó, a fukar, az okos, a hőbörgő, jól van, abbahagyom ezt. Több milliárd fazon és baba. Nem te választottad, hanem megkaptad őket, ahogyan ők is megkaptak téged. Hanem hogy a testvéretek ki lesz, arról már ti döntötök! Az én testvérem például az, aki belefér nekem egy üveggolyóba. És én is a testvére vagyok mindazoknak, akinek beleférek az ő üveggolyóikba. Negyed óra, néhány szabadon választott, könnyű szín, foltok és maszatok, mint amikor éppen csak érintenek, viszont csak azért teszik, hogy negyedórára, ha ültök egy ágyon, padon, valahol, jobb legyen.

Búzaszem

Fésűs Éva: 

A búzaszem

Volt egyszer egy gazdag ember. Egész életében megvolt mindene. Három fiát szépen felnevelte. Hanem azért a kincsesláda kulcsával mégsem lehetett a betegséget kizárni a házból. Az bizony őt is utolérte. Nagy bajában, öregségében csak a legkisebb fia ápolta. A másik kettő ezalatt élte világát: szép feleséget, jó cimborákat szereztek. Mégis, mielőtt meghalt volna a gazdag ember, úgy rendelkezett, hogy sok-sok aranyát a legidősebb fia kapja. Szép, tornyos házát, száz hordó borát a középsőnek ajándékozta, a legkisebbnek pedig nem hagyott egyebet egyetlen búzaszemnél. Alighogy eltemették, a két nagyobbik fiú hamarosan megvigasztalódott a kincseken. Kinevették az öccsüket: - No, te ugyan elmehetsz az örökségeddel! Hiába kedveskedtél, hízelegtél az apánknak, mégis minket szeretett jobban! Azzal el is kergették a háztól. Futott szegény fiú, amíg csak látott, és estére egy rozoga csőszkunyhóban húzta meg magát. Fájó szívvel gondolt az apjára. Sehogyan sem tudta megérteni, miért bánt vele ilyen mostohán. Mihez kezdjen ezzel a búzaszemmel?... Keserűségében el is hajította, s elhatározta, hogy másnap világgá megy. Hát, amint reggel felébred, észreveszi ám, hogy a búzaszem kikelt az éjjel, és szemlátomást nő a szára. Úgy nőtt, ahogy nézte. Mire a nap delelőre ért, gyönyörű, dús kalász ringott a szélben. - Ennek fele se tréfa! - gondolta a fiú,és leakasztotta válláról a vándortarisznyát. A kalászból a tenyerébe pergette a magokat, és mind egy szemig újra elvetette. - Másnap virradóra azok is kikeltek, szárba szöktek, délre gazdag kalászokat hoztak. A fiú akkorát füttyentett örömében, hogy a rigó is elcsodálkozott a fán. Most már annyi búzája volt, hogy vetett is, maradt is. A maradékot két kő között megőrölte, és kicsi cipót sütött belőle. Éppen bele akart harapni, amikor arra jött egy vándor, de olyan fáradtan, hogy már alig vánszorgott. - Ennek nagyobb szüksége van a kenyérre, mint nekem - gondolta a fiú, és jó szívvel odaadta a cipót az öregnek. Igaz, ő maga éhes maradt, de a csodálatos búzaszemek másnap még több termést hoztak, és kétszer akkora cipót süthetett magának. Ez így ment napról napra. Egyre több dolga lett a fiúnak, de szomorúsága elmúlt, arca jókedvtől piroslott. Minek is szaporítsam a szót? - Hamarosan jómódú ember lett belőle. Mindig annyit vetett és annyit aratott, hogy minden rászorulónak adhatott a kenyeréből. Meg is szerették hetedhét országban. - Esztendők múltak el, míg egyszer, egy zimankós estén toprongyos ember kopogtatott be az ajtaján. - Könyörülj meg rajtam egy falat kenyérrel, mert éhen halok! - kérlelte panaszosan. A fiú mindjárt az asztalához ültette. Alig ettek, egy másik didergő vándor is bezörgetett éjjeli szállásért. Azt is megvendégelte és megkérdezte tőlük: - Ugyan milyen nagy szerencsétlenség ért benneteket, hogy így kell a világban vándorolnotok? Felsóhajtott az első: - Volt nekem sok aranyam, de mind elköltöttem. Szép feleségemnek cicomára kellett. Elfogyott az arany - elhagyott mindenki! A másik lehorgasztotta a fejét, és nagy búsan mondta: - Volt szép házam, száz hordó tüzes borom. A sok bort megittuk, a tornyos ház oldalát kirúgtuk a cimborákkal a nagy mulatozásban. - Én pedig csak a búzaszemmel kezdtem - mondta csendesen a házigazda. Elkerekedett erre a szeme a két idegennek. Felugráltak az asztaltól: - Hiszen akkor te vagy a mi öcsénk! Hát nem mentél világgá bánatodban? - Nem bizony - mondta boldogan a legkisebb fiú. - És most már mindent értek. Te, édes bátyám, csak holt aranyakat kaptál; te másik bátyám, elmálló köveket és az elfolyó borban hamis melegséget. De nekem egyetlen búzaszemben örökül hagyta apám a megújuló életet, a munka örömét, a másokon való segítés boldogságát. Most már tudom, hogy az apám nagyon szeretett engem.

Nyitott tenyerek meséje

Nyitott tenyerek meséje

Az első tenyér azt mondta: - Kinyíltam, mert elengedtem.

A második így szólt: - Nyitva vagyok, mert megáldottam...

A harmadik tenyér ezt mondta: - Nyitva maradok, mert adok.

A negyedik szólt: - Még mindig nyitva vagyok, mert simogatok.

Az ötödik mondta: - Teljesen kinyíltam, mert felemelek.

A hatodik tenyér így beszélt: - Kissé becsukódtam, de csak azért, hogy óvatosabban törölhessem le azt a könnycseppet.

Erre a hetedik kéz is megremegett és kinyílt. Nem szólt semmit, de mindenki hallhatta, ahogyan az éles kődarab tompa puffanással a földre hullik...

AZ IGAZI ÉRTÉK

 AZ IGAZI ÉRTÉK

- Milyen érzés milliomosnak lenni?- kérdezték egyszer Pullman Györgytõl.

- Erről még nem gondolkodtam - felelte a híres Pullman kocsik gyártója - és úgyszólván Pullman város birtokosa -, de most, hogy szóba jött, úgy gondolom, nem vagyok boldog és határozottan nem vagyok boldogabb, mint amikor egyetlen dollárral sem rendelkeztem és virradattól sötétedésig dolgoznom kellett.

Jó ruhában jártam akkor is és ma is csak egy ruhát hordok.

Jó étvággyal ettem naponta háromszor és jóval többet, mint amennyit mostanában a három étkezésnél fogyasztok. Kevesebb volt a gondom, jobban aludtam és hozzátehetem: talán sokkal boldogabb voltam, mint mostanában - nem egyszer - vagyok. Hol és miben található az igazi érték?

Krisztusban és az Ő nagy üdvösségének a megismerésében, valamint abban az igazán maradandó gazdagságban, amelyet Ő minden benne hívőnek megad.

A szívet ezen a világon semmi egyéb ki nem elégítheti. "És a világ elmúlik..." (1.János 2 :17)

Tanácsok

1) Soha ne engedjünk a csábításnak, hogy az együttlétek idejét egyedül saját ügyeinkkel töltsük ki, még akkor sem, ha társunk gyöngéd figyelme és önzetlen érdeklődése erre ösztönöz bennünket!

2) A létrejött viszonylatot ne tekintsük csereüzletnek, amelyben mi áldozatokat hozunk ugyan, figyelmet, gyöngédséget adunk, de ennek ellenértékét a legmagasabb árfolyamon megköveteljük. (Jegyezzük meg, hogy minden követelés ellenkezést szül. Minden birtoklás, kisajátítás a diktatúra egy formája, amelynek forradalom vet véget.)

3) Ne terheljük túl barátságunkat egyoldalú szívességekkel!

4) Mindenfajta versengés és közös anyagi érdek veszélyes tűzpróbái a barátságnak. (Azt tedd a másiknak, amit magadnak kívánsz.)

5) Tempírozzuk fizikai együttlétünket! (A túl gyakori és túl hosszas együttlétek dogmatizálják, egészségtelenül összefüllesztik, végül felőrlik a barátságot. Minden véglet ellentétébe lendül át.)

6) Ne éljünk vissza a barátság adta jogunkkal egy úgynevezett "őszinte kritikát" illetően!

7) Barátunk magatartását illetően ne állítsunk fel olyan erkölcsi szabályokat, amelyeket az karakteréből folyóan nem tud teljesíteni!

8) Barátságunkat ne tegyük összeesküvéssé az egész világ ellen! (A barátság örök elixírjét egyedül olyan szövetség termeli ki, amely mások szolgálatára, pozitív célok érdekében kötődik.)

9) A barátság tartalma határozza meg tartalmát. (Vigyázzunk, miféle témák és inspirációk töltik ki barátainkkal való együttlétünk idejét.)

10) A barátság célja az adás öröme. Az áldozat önfeladás, önfeláldozás. Ugyanúgy, ahogy a transzcendens fejlődés célja egyedül a Mű, nem pedig a gyümölcse, az én előtt a Te.

A barát

A barát 

A barát egy mosoly, szív, mely bátorít ha félsz,

A barát taps, mely ujjong ha célba érsz. 

A barát egy kéz, mely felhúz ha elestél, 

A barát az álom, mit éberen kerestél. 

A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van, 

A barát gyémánt páncél, óv téged a harcban. 

A barát egy nevetés, mely felharsan ha meglát, 

A barát egy rózsakert, mely Neked nyitja bokrát. 

A barát egy csillag, mit az éj varázsol, 

A barát egy dallam, mit meghallasz bárhol. 

A barát egy lány, ki kitáncol a tűzből, 

A barát egy emlék, mit szívedben őrzöl. 

A barát is csak ember, s néha tán hibázik, 

De szeret, s ha nincs veled, érezd, hogy hiányzik!

Kezemet kinyújtom...

Pribilinszki Dóra 
Kezemet kinyújtom...  

Kezemet kinyújtom feléd, vedd el... 

e csöppnyi fény élete, meleget ad és átölel! 

Nézd milyen szépen örvénylik benne, 

az élet minden színének, forró lénye! 

A szivárvány is sápadt, irigy, ha e forgatagba tekint!

Vedd el, szívből adom! 

Ragyogja be minden napod! 

Engedd be a fényt, a színeket, 

és zárd ki a sötét képeket! 

Vedd az erőm, te drága lélek, neked adom... 

melegítse fel, fájó szíved! 

Nézd e csöppnyi fényt, 

lásd meg benne,

hogy az élet szép!

Sugározz

SUGÁROZZ 

Küldj egy mosolyt fel az égre, 

Mert a nap tovább küldi az emberiségnek.

Mosolyod borítson be minden lelket, 

A szivárvány színei ragyogjon be Téged. 

Sugározd a szeretet fényét, 

Szívből áradó melegségét. 

Sugározd a boldogság erejét, 

Küld el mindenkinek ezt az ereklyét. 

Sugározd a szeretet szíved mélyébe,

A boldogság járja át minden testrészed. 

Örömödben kiálts fel az égre, 

Hogy mindenki hallja,boldog vagy végre.

/BODRÉ ANIKÓ/

Egy Barát ...

Angela Labonte

EGY BARÁT

Egy barát belülről lát

Ha a külsődet szemléli is.

Egy jó barát mindent megbocsát,

Nem mutat tükröt bűnöknek.

Egy jó barát felsegít,

Minduntalan lelkesít.

Egy jó barát sírni kölcsönzi vállát.

Elhúzni nem tudja.

Egy jó barát céljaid elérésében segít,

Gátolni nem tudna.

Egy jó barát a legmélyebb éned után kutat.

Nem felejti egyetlen elhangzott szavadat.

Egy jó barát segítő kezet ad,

Téged támogat, nem másokat.

Őrült kis világunkban

Ugye milyen jó,

ha egy barát velünk van?

Egy barát: az ISTEN!

A halász és a piackutató története

A halász és a piackutató története

 

A halász hazatér fatörzsből kivájt csónakjában, és találkozik az éppen arra járó piackutató szakemberrel. A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról. - Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember. - Hát, halászgatok, a gyermekeimmel foglalkozom, amikor nagy a forróság lepihenünk, és este pedig együtt vacsorázunk. Aztán összejövünk a barátainkkal és beszélgetünk. A piackutató itt közbe vág: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia, és akkor több pénzt keresne. Ebből a mostaninál nagyobb csónakot tudna venni. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem sokára szerezhetne egy több csónakból álló vonóhálós flottát. - És azután? - kérdezi a halász. - Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halat, közvetlenül a gyárnak tudná eladni a kifogott halat, vagy beindíthatná saját halfeldolgozó üzemét. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányítaná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne. - Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász. - Úgy 15-20 év alatt - kapja a választ a szakembertől. - És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász. - Á, ekkor kezd kellemessé válni az élet, a munkája gyümölcse beérik: nyugdíjba vonulhat. Ott hagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne. - És azután mi lenne? - kérdezi a halász. - Akkor volna ideje halászgatni, törődni a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával, és összejönni a barátaival...

Az igazság bizonyítéka

Az igazság bizonyítéka

Egy fiatal olasz lány - szemmel láthatóan elmerülve egy kis könyv olvasásában - egy gyümölcsös elárusítóhelynél üldögélt. Egy úr megállt, hogy gyümölcsöt vegyen, és megkérdezte, hogy mit olvas olyan nagy érdeklődéssel. Meglehetősen szégyenlősen válaszolta a lány: - Isten szavát, uram! De a férfi kételkedő ember volt, azt kérdezte tehát: - Ki mondta önnek, hogy a Biblia Isten szava? A lány gyermekes egyszerűséggel válaszolta: - Isten maga. - Isten? Lehetetlen! Hogyan mondta? Soha sem látta, sohasem beszélt vele! Hogyan mondhatta volna? A lány zavarba jött, és néhány pillanatig csendben volt. Azután felnézett és tiszteletteljesen azt mondta: - Uram, ki mondta önnek,hogy van egy Nap ott fenn, az égen? Az úr meglehetősen gőgösen válaszolta: - Ki mondta nekem? Senki. Nincs szükségem arra, hogy valaki mondja. A Nap saját maga beszél erről. Felmelegít engem. Szeretem a fényét. A fiatal olasz lány komolyan válaszolta: - Világosan mondta, uram, ami a Napot illeti. Én a Bibliát olvasom, az felmelegíti a szívemet. Világosságot ad. Szeretem a fényét és a melegét. Senki más, csak Isten tudja adni ezt a fényt és meleget, amelyet én kapok ebből a könyvből. A férfi a lány egyszerű hitétől zavarba hozva csendesen továbbment.

A KÖTÉL

A KÖTÉL

Az éjszaka hirtelen szállt le a hegy tetejére: fagyos szél fújt, sötét volt, és a férfi semmit sem látott. A holdat és a csillagokat felhő takarta. Ahogy tovább mászott, pár méterre a hegy tetejétől egyszer csak megcsúszott. Zuhanni kezdett; csupán sötét foltokat látott maga körül, és borzalommal érezte, ahogy a gravitáció beszippantja a testét. Zuhanás közben, a rémület pillanataiban eszébe jutottak élete jó és rossz eseményei. Arra gondolt, hogy íme hát, elérkezett a halálhoz, amikor is érezte a csípőjéhez erősített kötél hatalmas rántását. A teste a levegőben függött. Csak a kötél tartotta, és ebben a kiszolgáltatott helyzetben kétségbeesetten felkiáltott: - Istenem, segíts!

Egy mély hang hallatszott az égből: - Mit akarsz, mit tegyek?

- Ments meg, Istenem! - Valóban úgy gondolod, meg tudlak menteni?

- Persze, hiszek neked, Uram!

- Akkor vágd el a kötelet, ami tart téged. Pillanatnyi csönd után a férfi úgy döntött, minden erejével kapaszkodni fog a kötélbe. Másnap a hegyi mentőcsapat egy megfagyott férfit talált, amint görcsösen szorongat egy kötelet. Halott teste a levegőben himbálózótt, fél méterre a talaj fölött.

A hercegnő

A hercegnő

Az egyszeri királynak volt egy gyönyörű és nagyon okos lánya. Sajnos egy ismeretlen betegség gyötörte. Ahogyan növekedett, úgy gyengült keze és a lábai, látása és a hallása is csökkent. Sok orvos igyekezett gyógyítani, de hiába volt minden. Egy öreg bölcs is jelentkezett, hogy meggyógyítja a hercegnőt, mert ő ismeri az élet minden titkát. Az udvarnokok kérték az öreget, hogy segítsen. Az idős bölcs adott a hercegnőnek egy fűzfakosarat, amelynek fedele is volt.

– Vigyázz rá és meggyógyulsz! – hangzott az ígéret. Az hercegnő nagyon örvendett és várakozástól fűtve nyitotta ki a kosár fedelét. Amit látott, nem volt megnyugtató, sokkal fájdalmasabb volt, mint az ő esete. A kosárba ugyanis egy csecsemő feküdt fekélyes kiütésekkel, szinte reménytelen helyzetben.

A hercegnő szívében a részvét a gyermek irányt annyira megerősödött, hogy nagy elhatározás született. Gondozni fogja a csecsemőt és embert nevel belőle. Ápolta, gondozta, ringatta és kényeztette. Minden finomsággal elhalmozta és mosolyogva öltöztette mindennap. Lázas betegségében ápolta és tisztába is tette, éjjel-nappal mellette volt. Mindez nem volt ám egyszerű, ő is érezte, hogy fáradt. Hét esztendő múltán valami hihetetlen dolog történt. Egy szép reggelen a gyermek nevetve ébredt és elkezdett járni is. A hercegnő ölébe vette, énekelt, táncolt és nevetett örömében. Szinte megszépülve tartotta a meggyógyult gyermeket a kezébe. Észre sem vette, hogy ő is meggyógyult.

Bruno Ferenc nyomán

A hűséges pásztor fiú

A hűséges pásztor fiú

Gerhardt, a német pásztorfiú nagyon szegény volt. Egy nap, amikor az erdőszélen, a völgyben legelésző nyájat őrizte, egy vadász jött ki az erdőből, és azt kérdezte tőle: - Milyen messze van innen a legközelebbi falu? - Hat mérföld, uram - válaszolta a fiú -, de az odavezető út csupán egy ösvény a juhok számára, és nagyon könnyen el lehet tévedni rajta. A vadász a tekervényes csapás felé nézett, és azt mondta: - Fiam! Nagyon éhes és szomjas vagyok. Elveszítettem a társaimat, és eltévedtem. Hagyd itt a nyájat, és mutasd meg nekem az utat. Tisztességesen megfizetek érte. - Nem hagyhatom el a nyájat, uram - mondta Gerhardt. - Elszélednek az erdőben, és lehet, hogy a farkasok felfalják őket, vagy rablók kezébe kerülnek. - Micsoda? - értetlenkedett a vadász. - Ez nem a te nyájad. Egy-két juh elveszítése nem jelent nagy veszteséget a gazdádnak, neked pedig többet fizetek, mint amennyit egész évben keresel. - Nem mehetek, uram - felelte egyenesen Gerhardt. - A gazdám rám bízta a nyájat, és megfizet az elvégzett munkám után. Ha elvesztegetem az időmet, ami nem az enyém, és a nyáj elvész, az olyan lenne, mintha én loptam volna el a bárányokat. - Nos - mondta a vadász -, akkor bízd rám a nyájat, mialatt te elmégy a faluba, és hozol nekem ételt, italt, és vezetőt. A nyájnak gondját viselem addig. Gerhardt a fejét rázta. - A nyáj nem ismeri a hangodat, és… - elhallgatott. - És? Nem bízol bennem? Tisztességtelennek látszom? - kérdezte dühösen a vadász. - Uram! - szólt a fiú. - Te megpróbáltál rábírni engem a kötelességem elhagyására, és azt akartad, hogy szegjem meg a gazdámnak adott szavamat. Honnan tudhatom, hogy megtartod az ígéreted? A vadász elnevette magát, mert érezte, hogy a fiú teljesen sarokba szorította. Így felelt neki: - Látom, gyermekem, hogy te hűséges és rendes fiú vagy, nem felejtelek el. Mutasd meg nekem az utat, és megpróbálok egyedül eljutni a faluba. Gerhardt ekkor felajánlotta az éhes embernek a tarisznyájában lévő ennivalót, és a vadász boldogan elfogyasztott mindent. Ebben a pillanatban feltűntek a társai, és Gerhardt legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy a vadász nem más, mint a nagyherceg, aki az egész környék tulajdonosa. A herceg olyannyira értékelte a fiú becsületességét, hogy nem sokkal később elküldött érte, magához vette és taníttatta őt. Néhány év múlva Gerhardt nagy befolyású és magas rangú emberré vált, de holtáig becsületes és igaz maradt.

Tartalékok

Tatiosz: 

Tartalékok

“Mindenből kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell.

Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.

Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett.

Megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat – az élet mindennapos kellékei.

A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk.

A természet bölcsen gondoskodott az egyről: társat rendelt mellé, hogy törékenységétől megóvja.

A férfihez a nőt a nőhöz a férfit.

Az emberhez embert.

A szeretethez szeretetet.

Mindenből kettőnk legyen.

Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében.

Tudjuk, hogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik.”

(Tatiosz: Tartalékok)

Tolsztoj: A sas, a koca meg a kandúr

Fészket rakott a sas egy fán s kiköltötte fiókáit. A fa alatt pedig egy vadkoca ellette meg malacait. A sas el-elszállt, hogy zsákmányt keressen s visszatért a fiókákhoz; a koca ott túrt a fa körül, bejárt a sűrűbe, s estére meghozta kismalacainak a táplálékot. A sas és a koca barátságban éltek. De a kandúr kieszelte, hogy a sas fiait és a koca malacait elpusztítja. Odament a sashoz: - Te sas - mondta neki -, ne szállj el messzire. Tartsd a szemed a vadkocán. Gonosz terven töri a fejét: ki akarja ásni a fát gyökerestül. Látod, mindig ássa. - Azután a vadkocához sompolygott a kandúr: - Nem jó szomszédod van, koca. Hallottam az este, ezt mondta a sas a fiainak: No, fiaim, nemsokára megetetlek benneteket malachússal. Mihelyt elmegy hazulról az anyjuk, szopós malachúst hozok én nektek vacsorára. Ettől kezdve nem szállt el a sas, hogy zsákmányt hozzon, a vadkoca sem ment többé a rengetegbe. A sasfiókok is, a kismalacok is éhen pusztultak el, s felfalta őket a kandúr. Így munkálkodik az ördög is az emberek között. Ellenségeskedést, bizalmatlanságot szít, majd elpusztít.

A sánta kiskutya

A sánta kiskutya

Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.

- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?

- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, - válaszolta a tenyésztő.

Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.

Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:

- Őt kérem! - Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod,- reagált rá a tenyésztő. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézisa van. Szóhoz sem jutott.

- Bácsi kérem, hagy vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú. Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.

- Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.

- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!

Két testvér

Két testvér dolgozott együtt a családi farmon. Az egyik nős, családos, a másik agglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban. Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: Nem igazság, hogy egyformán osszuk el a termést, meg a nyereséget. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell. Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a saját magtárárjából, átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyja magtárjába zúdította a gabonát. Eközben a másik így okoskodott: Nem igazság, hogy egyformán osszuk el a termést, meg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyerekeim, ők majd gondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, neki takarékoskodnia kell öreg napjaira. Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccse magtárába és ott kiöntötte. Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nem fogyott az adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassan ledobták a zsákokat, és összeölelkeztek.

Egy szülő monológja gyermekéhez!

Egy szülő monológja gyermekéhez!

- Életet adtam neked, de nem élhetem le azt helyetted,

- Taníthatlak, de nem kényszeríthetlek arra, hogy tanulj.

- Szabadságot biztosíthatok számodra, de neked kell számot adnod arról, hogy mire használod.

- Elvihetlek a gyülekezetbe, de nem juthatok hitre helyetted.

- Tanácsot adhatok neked, de azt nem fogadhatom meg helyetted.

- Szerethetlek, de nem kényszeríthetem rád a szeretetemet.

- Taníthatlak arra, hogy adakozó légy, de nem kényszeríthetlek rá arra, hogy áldozatkész, irgalmas légy.

- Tanácsolhatom, hogy kit válassz barátodnak, de nem kereshetek barátot számodra.

- Tanácsolhatlak a szexualitásban, de nem tarthatlak meg tisztának.

- Figyelmeztethetlek az alkohol veszélyére, de nem mondhatok le helyetted a szeszes italról.

- Figyelmeztethetlek a kábítószer veszélyére,de nem tarthatlak vissza attól, hogy ne használd.

- Beszelhetek neked magasröptű célokról, de nem érhetem el azokat helyetted.

- Beszelhetek arról, hogy légy kedves,de nem kényszeríthetlek rá arra, hogy légy szeretetre méltó.

- Óvhatlak a bűntől, de nem lehetek helyetted erényes.

- Szerethetlek, mint gyermeket, de nem kényszeríthetlek arra, hogy Istennel élj.

- Beszélhetek neked az Úr Jézusról, de nem kényszeríthetlek arra, hogy Őt életed Urának fogadd el.

- Elmondhatom neked, hogyan kell élned, de nem adhatok neked örökéletet.

- Imádkozhatok érted, de nem imádkozhatok helyetted!

Herold.

Visszajön

Visszajön

David Livingstone (1813-1873), a nagy Afrika-kutató és misszionárius másodszor szelte át Afrikát a hozzá hű makalolo törzsbeli teherhordóival. Mielőtt elérte volna a fekete földrész keleti partját, elfogyott a pénze. A magával vitt maradék cseretárgyakkal sikerült egy Zambézi-melléki törzsfőnököt rávenni, hogy gondoskodjék a 300 férfi ellátásáról, amíg vissza nem jön Angliából, ahol pénzt akart gyűjteni. A makalolo férfiaknak megígérte, hogy amilyen gyorsan csak tud, visszatér, és egy nagy hajóval visszaviszi őket hazájukba. Livingstone elutazott. A Zambézi-környékiek nemsokára gúnyolódni kezdtek: - Azt hiszitek, hogy a fehér ember visszajön? Hol van olyan fehér ember, aki a feketékre időt és pénzt áldoz? A makalolók így feleltek: - Ti nem ismeritek a mi apánkat. Biztos, hogy visszajön és hazavisz minket. Eltelt egy év. A makalolók közül többen megbetegedtek és meghaltak. Elmúlt a második év. A Zambézi-környékiek egyre hangosabban gúnyolódtak. A makalolo férfiak annál szilárdabban hitték: Vissza fog jönni! ...És tényleg! Egy nap a távolból hullámtörést, zúgást és ismeretlen zajt lehetett hallani. Mindenki lefutott a folyóhoz. Köpködve és prüszkölve közeledett a gőzhajó, az első, amelyik feljött a Zambézin. A makalolók örömükben 'apánk, apánk!' kiáltással vetették magukat a vízbe, fölmásztak a fedélzetre, és a hűséges Livingstone nyakába borultak...

- - - Máté ev. 24/30: '... és akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen...'

(Evangéliumi életképek c. könyvből)

A VILÁGÍTÓTORONY ÜZENETE

A VILÁGÍTÓTORONY ÜZENETE

Volt egyszer egy férfi, aki hajóskapitány akart lenni. Sokat tanult és dolgozott, és kapitány is lett az egyik legmodernebb és leghatalmasabb hajón. Egy ködös éjjelen fényt pillantott meg az óceánon, amely egy másik hajó fényének tűnt. Egyre közeledett feléjük. Világosan látszott, hogy ha tovább is halad a másik hajó, akkor ütközni fognak! Gyorsan jeleket kezdett leadni a kapitány: 'Kérem irányt változtatni: 10 fok nyugatra.' Már érkezett is a válasz fényjelekkel a sűrű ködön át: 'Változtasson Ön irányt: 10 fok keletre!' A kapitány ideges lett és visszajelzett: 'Főkapitány vagyok 30 év hajózási tapasztalattal. Változtasson irányt: 10 fok nyugatra'! A válaszüzenet ez volt: 'Egyszerü tengerész vagyok, változtasson irányt: 10 fok keletre!' Erre a kapitány dühöngeni kezdett, és még egy utolsó figyelmeztetést küldött: 'Érdemrenddel kitüntetett főkapitány vagyok 30 évi tapasztalattal, és egy 50 tonnás teherhajót irányítok. Megparancsolom, hogy azonnal változtasson irányt: 10 fok nyugatra!' Máris jött a rövid reakció: 'Egyszerü tengerész vagyok, és a világítótoronyban ülök. Változtasson irányt!'

'MERT NEM AZ A KIPRÓBÁLT AKI MAGÁT AJÁNLJA,HANEM AKIT AZ ÚR AJÁNL' (2.Kor. 10:18)

A KÖVET

A KÖVET

Egyszer volt egy öreg remete, aki Isten útjai ellen sokat zúgolódott. Egyik éjjel azonban álmot látott: Megjelent előtte Isten követe, aki felszólította, hogy tartson vele. Elérkeztek egy házhoz, ahol kedvesen fogadták őket.
A házigazda így szólt: „Ma örömünnepet tartok. Megbékélt velem az ellenségem, és jó viszonyunkat azzal pecsételte meg, hogy küldött nekem egy aranykelyhet.” Másnap látta a remete, hogy Isten követe fogja és elteszi a kelyhet.
Nagyon felháborodott, de a követ csak ennyit mondott: „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” Hamarosan megint elérkeztek egy házhoz. A zsugori házigazda szitkozódott a kéretlen vendégek miatt, és semmiben sem járt a kedvükben. „Mennünk kell” – mondta Isten követe. És odaadta az aranykelyhet a házigazdának. A remete tiltakozni akart, de újra csak ez volt a válasz: „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” Este egy nagyon szegény ember fogadta be őket meglepően kedvesen, pedig neki magának és családjának is alig volt mit ennie. Miután elköszöntek, a követ felgyújtotta a szegény ember házát. A remete magánkívül próbálta megakadályozni... „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” A harmadik napon egy sötét tekintetű emberhez érkeztek.
Csak a kisfiával bánt rendesen, mert őt nagyon szerette. Amikor másnap útnak indultak a kisfiú elkísérte őket egy hídig, ott azonban a követ belelökte a gyermeket a folyóba. „Te képmutató ördög – kiáltotta a remete – ezek nem Isten útjai.”
A követ ebben a pillanatban fénylő angyallá változott: „Halld meg, amit mondok! A kehely meg volt mérgezve. Azt a kedves embert a haláltól mentettem meg, a zsugori viszont a halált itta belőle. A szegény ember kincset fog találni, miközben újból felépíti a házát, és ez majd minden szükségéből kisegíti. Az az ember, akinek a fiát a folyóba taszítottam, gonosz bűnöző. A gyerek, akit nevelt, gyilkos lett volna, ha nem avatkozom közbe. Elveszítése viszont majd megtérésre indítja az apját. Most megláttál valamit Isten rejtett bölcsességéből. Ezentúl tiszteld az Úr útjait!!!”

A SZERETET MINDEN MEGOLD

 

A SZERETET MINDEN MEGOLD

Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron.

 Nem ismerte őket. Így szólt: "Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. "

"A ház ura itthon van?", kérdezték.

"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."

"Akkor nem mehetünk be, felelték. Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.

"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket" "Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.

"Miért nem?" kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta, "Ő a Siker és én vagyok a Szeretet."

Majd így folytatta, "Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni." Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.

A férj megörült. "Ez nagyszerű!!", mondta "Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!" A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?" A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. "Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!" "Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének. "Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!"

Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, "Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk." Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.

Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert: "Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?"

Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk."

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!

Kisfiú meg az üres virágcserép

Kisfiú meg az üres virágcserép

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán, hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt.
 "Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat és kihirdette: Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom. A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni.
Az egyik kisgyermek is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott, a magvak csak nem akartak kicsírázni. "Milyen különös" – álmélkodott a kisfiú, s végül az édesanyjához fordult segítségért. Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte. Talán másik földbe kellene átültetned őket tanácsolta az anyja. A kisfiú átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat.
Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán. Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő kisfiút, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút. Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle. A kisfiú hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta a kisfiút és boldogan kiáltotta.
Ez az én becsületes kisfiam! Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett. Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel? A király ekkor így szólt: Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük. Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyelték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.

A tudós és a herceg

A tudós és a herceg

Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony szemben a bölccsel nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, hogy lejárassa a mestert. Végül is kidolgozott egy tervet. Holnap (mondta a herceg) amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott leszek. Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom: No tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? Ha azt mondja, holt, kinyitom majd a kezemet, és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja, élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre. Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert. Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren, jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából, és mindenki számára hallhatóan megszólalt: -Bölcs ember!(kiabálta) Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? A tömeg elcsendesedett ,és minden szem a mester felé fordult.a bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, aztán pedig a hercegre nézett, és azt mondta: Az, amit a kezedben tartasz, olyan amilyenné te teszed.

(John Kalench).

A pitypang bóbitája

Fésűs Éva: 

 A pitypang bóbitája

Tücsök úrfi a hegedűjét hangolta, és körülnézett a réten, hogy melyik virágnak muzsikáljon. Megakadt a szeme a pitypangon. Igazán bájos volt, amint sárga szoknyáját lobogtatta, libegtette, játszi szélben teregette, pipiskedve hajladozott, bogárkáknak bólogatott. A hőscincér kipödörte hosszú bajuszát, ha arra sétált, de még a harcias szarvasbogár is megszédült a közelében. A pitypang remegett a boldogságtól: -Ó, de szép lehetek! Mindenkinél szebb!...

Mosolyog rám a nap, körültáncolnak a lepkék, és örül a harmatcsepp, amely a szoknyámra hull! Milyen jó élni! A tücsök naphosszat erről hegedült, és a hiú pitypang öntelten hallgatta. Egyszer aztán még gyönyörűbb akart lenni. Elhatározta, hogy felteszi hófehér bóbitáját, hadd ámuljanak-bámuljanak ezek a botladozó bogarak, és hadd irigykedjék a többi virág, hogy neki ilyen is van!

Vigyázva ringatta pelyhes fejecskéjét, és jó magasra emelte, hogy mindenki lássa. Éppen akkor szaladt arra egy pajkos szellő. Belekapott a fehér bóbitába, megcibálta, és huss! - magával sodorta. Repültek a pici bolyhok szanaszét, szem nem követhette őket. A pitypang ott állt kopasz fejecskéjével a rét közepén, és sikoltozva hajladozott a szél után: - Add vissza! Hozd vissza! Gonosz szellő, fújd vissza! De hol járt már akkor az a szél!...

A pitypang gyökérlábaival mérgesen rugdalta a földet: - A bóbitámat akarom! Hozzátok vissza a bóbitámat! Könnye hullott, mint a záporeső, úgy szégyellte magát dísztelenségében. A tücsök nagyon megsajnálta és így szólt: - Ne búsulj kis virág, majd én megkeresem azt a bóbitát. Azzal mindjárt útnak is eredt. A pitypang pironkodva mélyre hajlott, hogy elrejtse magát a kíváncsiak elől, és türelmetlenül számolgatta a fűszálak zizzenését, amíg a tücsök vissza nem jött. Igen ám, de üres kézzel! - Ó te ügyefogyott! Hát mégsem találtad meg? - zokogott keservesen a pitypang. - De bizony megleltem - felelte vígan a tücsök -, csakhogy azt már soha többé nem teheted a fejedre! - Még hogy én kopasz maradjak? - kiabált a pitypang. - Mi történt a bóbitámmal? - Minden pelyhén egy-egy magocska vitorlázott, és már valamennyien beleültek a tóparti, puha földbe.

Jövő tavaszra kikelnek, és szakasztott olyanok lesznek, mint te. - Mint én? - Ugyanúgy teregetik szirom-szoknyácskájukat, örülnek a nyárnak, az éltető napsugárnak. Hát nem csodálatos? - Hiszen akkor azok az én virág-gyermekeim! - Úgy bizony. És talán közöttük is akad majd olyan, aki csak szép és büszke akar lenni, semmi több - amíg a bóbitáját el nem viszi a szél. A réti virágok összenéztek. A pitypang nem tudott válaszolni, mert valami meleg nedvecske hirtelen a torkára szaladt. Azután a füvek halkan lábujjhegyre álltak, úgy hallgatták a tücsköt, aki újra hegedülni kezdett. És mindenki megértette, hogy miért éppen most hegedüli a legszebbik dalát, amikor az már minden szépségét elhullatta.