A KÖVET
Egyszer volt egy öreg remete, aki Isten útjai ellen sokat zúgolódott. Egyik éjjel azonban álmot látott: Megjelent előtte Isten követe, aki felszólította, hogy tartson vele. Elérkeztek egy házhoz, ahol kedvesen fogadták őket.
A házigazda így szólt: „Ma örömünnepet tartok. Megbékélt velem az ellenségem, és jó viszonyunkat azzal pecsételte meg, hogy küldött nekem egy aranykelyhet.” Másnap látta a remete, hogy Isten követe fogja és elteszi a kelyhet.
Nagyon felháborodott, de a követ csak ennyit mondott: „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” Hamarosan megint elérkeztek egy házhoz. A zsugori házigazda szitkozódott a kéretlen vendégek miatt, és semmiben sem járt a kedvükben. „Mennünk kell” – mondta Isten követe. És odaadta az aranykelyhet a házigazdának. A remete tiltakozni akart, de újra csak ez volt a válasz: „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” Este egy nagyon szegény ember fogadta be őket meglepően kedvesen, pedig neki magának és családjának is alig volt mit ennie. Miután elköszöntek, a követ felgyújtotta a szegény ember házát. A remete magánkívül próbálta megakadályozni... „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” A harmadik napon egy sötét tekintetű emberhez érkeztek.
Csak a kisfiával bánt rendesen, mert őt nagyon szerette. Amikor másnap útnak indultak a kisfiú elkísérte őket egy hídig, ott azonban a követ belelökte a gyermeket a folyóba. „Te képmutató ördög – kiáltotta a remete – ezek nem Isten útjai.”
A követ ebben a pillanatban fénylő angyallá változott: „Halld meg, amit mondok! A kehely meg volt mérgezve. Azt a kedves embert a haláltól mentettem meg, a zsugori viszont a halált itta belőle. A szegény ember kincset fog találni, miközben újból felépíti a házát, és ez majd minden szükségéből kisegíti. Az az ember, akinek a fiát a folyóba taszítottam, gonosz bűnöző. A gyerek, akit nevelt, gyilkos lett volna, ha nem avatkozom közbe. Elveszítése viszont majd megtérésre indítja az apját. Most megláttál valamit Isten rejtett bölcsességéből. Ezentúl tiszteld az Úr útjait!!!”
A házigazda így szólt: „Ma örömünnepet tartok. Megbékélt velem az ellenségem, és jó viszonyunkat azzal pecsételte meg, hogy küldött nekem egy aranykelyhet.” Másnap látta a remete, hogy Isten követe fogja és elteszi a kelyhet.
Nagyon felháborodott, de a követ csak ennyit mondott: „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” Hamarosan megint elérkeztek egy házhoz. A zsugori házigazda szitkozódott a kéretlen vendégek miatt, és semmiben sem járt a kedvükben. „Mennünk kell” – mondta Isten követe. És odaadta az aranykelyhet a házigazdának. A remete tiltakozni akart, de újra csak ez volt a válasz: „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” Este egy nagyon szegény ember fogadta be őket meglepően kedvesen, pedig neki magának és családjának is alig volt mit ennie. Miután elköszöntek, a követ felgyújtotta a szegény ember házát. A remete magánkívül próbálta megakadályozni... „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” A harmadik napon egy sötét tekintetű emberhez érkeztek.
Csak a kisfiával bánt rendesen, mert őt nagyon szerette. Amikor másnap útnak indultak a kisfiú elkísérte őket egy hídig, ott azonban a követ belelökte a gyermeket a folyóba. „Te képmutató ördög – kiáltotta a remete – ezek nem Isten útjai.”
A követ ebben a pillanatban fénylő angyallá változott: „Halld meg, amit mondok! A kehely meg volt mérgezve. Azt a kedves embert a haláltól mentettem meg, a zsugori viszont a halált itta belőle. A szegény ember kincset fog találni, miközben újból felépíti a házát, és ez majd minden szükségéből kisegíti. Az az ember, akinek a fiát a folyóba taszítottam, gonosz bűnöző. A gyerek, akit nevelt, gyilkos lett volna, ha nem avatkozom közbe. Elveszítése viszont majd megtérésre indítja az apját. Most megláttál valamit Isten rejtett bölcsességéből. Ezentúl tiszteld az Úr útjait!!!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése