Adventi himnusz

Adventi himnusz

Jött el Jézus, jöjj sebesen,

Téged áhít az én lelkem,

Téged vár a földnek ágya,

Jött ó napfény, siess már.

Jézus te vagy mennynek éke,

Jöjj el drága földnek fénye,

Fényes lánggal, lobogással,

Jöjj sietve példaadással.

Nálad nélkül nincs nyugalmunk,

Szomorúan vakoskodunk,

sóhajtozunk, várva-várunk,

Jöjj, ó napfény, világunk.

Életünknek te vagy fénye,

Mindeneknek nagy reménye,

Megpihenni, lelkendezni

Veled akar a lelkünk.

Ismeretlen szerző

A szeretet az a furcsa jószág ...

A szeretet az a furcsa jószág ...

"A szeretet az a furcsa jószág, ha megosztjuk, nem kevesebb lesz, hanem több.

A szeretet éltető erő, s ez így is van. De a szeretet nagyon törékeny is. Szeretetünkért sokszor nagy árat kérünk, s ha a másik megbotlik, szeretetünk elvesztésével fizet(het) érte. A szeretet megvonása nem csak a csecsemőknek nagy veszély - veszély minden életkorban.

A személyhez fűződő szeretet mellett létezik egy másik, sokkal kevésbé személyes, inkább általános szeretet is, az emberszeretet.

,,Szeretem az embereket" - mondja az a valaki, akiben ez az érzés él. Ez egy személyes szeretetre való készenléti állapotot, odafordulást jelent, nyitottságot, elfogadást, segítőkészséget. Az ilyen ember szinte alig várja, hogy legyen valaki valóságos személy, akit szeretetébe fogadhat. Őszintén és önzetlenül. ,,Ez a szeretet nem kíván kitüntetést, elismerést, ellenszolgáltatást. Ez a szeretet halkan lép, és áthatja az egész életet"-. Nagy adomány ez, annak is, aki kapja- és annak is, aki adja.

A szeretetet ápolni kell. Ápolni kell a szürkének mondott hétköznapokon és az ünnepeken egyaránt. Az élet zöme hétköznapokból áll, ezeknek sorában alakul, mélyül, fejlődik"

"KÉT VEREBET EGY FILLÉRÉRT"

Oliphantné Schoch Celesztina
"KÉT VEREBET EGY FILLÉRÉRT"

Két kis veréb repült, repült,

míg egy virágos ágra ült.

Ringatta lágyan ott magát

s hallatta víg "csip-csip" szavát.

Oly gondtalan csevegtek ott, -

engem meg súlyos gond nyomott.

"Mondd csak, te kedves kis madár,

feléd csak vidám tréfa jár?

A verébsors nem mostoha?"

"Csip-csip csirip; nem, nem soha!

Vidáman kelünk szárnyra, mi,

Isten kicsiny madarai.

Ha így szólnánk: gond terhe nyom,

hálátlanok lennénk nagyon.

Atyánk olyan nagy és olyan

jó, hogy még ránk is gondja van.

Halálba egy veréb se hull,

hogy ne tudna róla az Úr!

Ha jön a tél, édes Atyánk

jó meleg subát ad reánk,

pehelysubát, selyempuhát,

szegények hogy volnánk mi hát?!

Megélünk télbe-nyárba' mi,

Isten kicsiny madarai."

"Nem vagytok-e, ti kis bohók,

túlságosan bizakodók?

Kellene mégis félnetek:

lesz-e miből megélnetek,

ha mindent hólepel borít?

Hisz' éhenvesztek akkor itt"

"Igaz, csűrünk nincs is nekünk,

Atyánk kezében ételünk.

De nincs is annál semmi szebb,

mint Benne, Benne bízni meg;

terített asztal várja itt

Isten kicsiny madarait."

Csak ámultak, bámultak rám.

"Csip-csip, te nem tudod talán:

ki követheti Mesterét,

drágább az, mint sok kis veréb?

Ne restellj hát ezért te sem

az Úrban bízni csendesen!"

És ezzel elröpültek, el...

"Engem mért nyomna még teher?

Mit most tanultam, mondom azt:

rávetem minden gondomat,

hisz' Ő Atyám; Atyám pedig

rólam el nem feledkezik!"

Ford.: Podmaniczky Pálné

Az ötödik kutyakölyök

Az ötödik kutyakölyök 

Egy gazda szeretett volna eladni néhány kiskutyát. Festett egy táblát, amelyen a négy kölyköt reklámozta. Azután elindult, hogy a birtoka szélén levő oszlopra tűzze. Amikor az utolsó szöget ütötte be, valaki meghúzogatta a ruháját. Ahogy lenézett, tekintete egy kisfiúéval találkozott.

– Uram – szólt a gyermek –, szeretnék venni egy kölyköt. – Nos – mondta a gazda, miközben letörölte tarkójáról az izzadságot–, ezek a kölykök jó vérvonalúak, és elég sokba kerülnek. A fiú lehajtotta egy pillanatra a fejét, azután mélyen a zsebébe túrt, elővett egy maroknyi aprópénzt, és a gazda felé nyújtotta.

– Ennyi pénzem van. Elég arra, hogy megnézhessem őket?

– Persze – válaszolta a gazda, és füttyentett egyet. – Ide, Foltoska! A kutyaház felől odafutott az anyakutya, akit négy kicsi szőrgombóc követett. A kisfiú a drótkerítéshez nyomta az arcát. Szeme ragyogott a boldogságtól. Ahogy a kutyák elérték a kerítést, a kisfiú valami mozgolódásra lett figyelmes a kutyaház felől. Lassan, lassan még egy kis szőrlabda jelent meg, sokkal kisebb, mint a többiek. Azután, valahogy furcsán bicegve, minden erejével megpróbálta utolérni a többieket.

– Azt a legkisebbet szeretném! – mondta a kisfiú, a csenevészre mutatva. A gazda leguggolt a kisfiú mellé, és így szólt:

– Fiam, te nem akarhatod azt a kölyköt. Sosem tud majd úgy futni és játszani veled, ahogy más kutyák. Erre a kisfiú elhátrált a kerítéstől, lehajolt, és elkezdte feltűrni az egyik nadrágszárát, felfedve az acélrudat, amely végigfutott a lába két oldalán, és egy speciális cipőhöz csatlakozott.

Visszanézve a gazdára ezt mondta: – Látja, uram, én magam sem tudok valami jól futni, és ennek a kiskutyának olyasvalakire van szüksége, aki megérti. A gazda a könnyeivel küszködve lehajolt, és felemelte az apró kölyköt. Óvatosan tartva a kisfiú kezébe adta.

– Mennyibe kerül? – kérdezte a kisfiú. – Semmibe – válaszolta a gazda –, a szeretet és a gondoskodás nem kerül semmibe. 

Tanulság: 
A világ tele van olyan emberekkel, akik megértésre és szeretetre várnak.