2015. augusztus 8.

LUTHER MA IS IDŐSZERŰ




LUTHER MA IS IDŐSZERŰ 

Viszontszeretet

„Mi szeressük őt, mert ő előbb szeretett minket.” 
(1. János 4,19)

Ahogyan nincs tűz meleg nélkül, éppen úgy nem lehet hit szeretet nélkül. Már ha hitemmel megismerem, hogy mennyire szeret engem az Isten, akkor a szívem feltétlenül megtelik Isten iránti örvendező szeretettel. Az ilyen szív pedig képtelen magába zárkózni, hanem kicsordul, s viszontszeretetben mutatja meg a háláját. Isten azonban nem szorul a mi cselekedeteinkre. Nem is parancsolta, hogy neki tegyünk valamit, csak azt az egyet, hogy hálaadással dicsőítsük. Így hát a szív a felebaráti szeretethez lát hozzá. Mindenestül felebarátjának szenteli magát. Szolgálja, segíti, tanácsolja ingyen, mint aki tudja, hogy maga is ingyen, merő irgalomból nyert kegyelmet, minden érdem nélkül. Mégpedig akkor, mikor bűnben vesztegelt, Isten ellensége volt, s nem is gondolt soha az Istenre. Nem tudja elnézni, hogy felebarátja tévelyeg vagy bűnben vergődik, hanem jó útra vezeti, ahol maga is vigasztalást és segedelmet talált. Hirdeti néki az evangéliumot, és mindent elkövet, hogy bűnéből megszabaduljon. Azután, ha látja, hogy mezítelen, felruházza; ha éhes, táplálja; ha szomjas, megenyhíti, és így tovább. Egyszóval, ahogy szeretné, hogy az emberek vele tegyenek, úgy cselekszik ő is felebarátjával. Szolgál önként és szívesen, nem várva, hogy kérjék vagy kívánják.

Aki azt állítja 
Hogy az Istent szereti, 
De felebarátját 
Gyűlöli és megveti, 
Az az Úr Jézusnak 
Nem hű tanítványa; 
Hogy egymást szeressük, 
Krisztus azt kívánja.

(id. Bánszki Pál)

2015. augusztus 2.

"Uram , nem tudjuk ..."




Hajlandó vagyok előre eldönteni, hogy megteszem, amit Isten kér, bármi legyen is az? Vagy azt mondom, "Istenem, mutasd meg nekem előre, mi is a terved, várd meg, amíg megértem, és aztán majd én eldöntöm, hogy megteszem vagy sem, amit kérsz."
Tudod, hogy amikor nem vagy engedelmes Jézusnak, akkor az ellen harcolsz, ami a legjobb lenne neked? Isten életedre vonatkozó terve ellen harcolsz.
Isten erőt ad ahhoz, hogy "általa mindent meg tudjunk tenni", és ennek része az is, hogy képesek vagyunk úgy dönteni, hogy megtesszük, amit ő akar, még akkor is, ha nem tudjuk előre, hogy ez pontosan mivel is jár. Isten ki fogja munkálni benned a vágyat, hogy az Ő akaratát "akard" megtenni.
Hajlandó vagyok előre eldönteni, hogy megteszem, amit Isten kér, bármi legyen is az? Teljesen Őrá és az Ő tervére hagyatkozom, és hiszem, hogy Ő megadja nekem az erőt, hogy megtegyem, amit Ő akar? Vagy úgy teszek, mintha én tudnám legjobban megítélni, mi is a legjobb nekem, és ezt mondom: "Istenem, mutasd meg nekem előre, mi a terved, várd meg, amíg megértem, és aztán majd eldöntöm, hogy megteszem vagy sem, amit kérsz?"
Még ha most nem is állsz készen, hogy azonnal engedelmeskedj Istennek, akkor is van egy jó hír: Isten erőt ad neked ahhoz, hogy őszinte légy hozzá. Ő nagyon is jól tudja, hogy még nem tudsz neki azonnal engedelmeskedni, és nem lepődik meg, amikor őszintén így imádkozol: "Atyám, azt még nem tudom megtenni, amit kérsz tőlem, és nem tudom, hogy meg akarom-e tenni, vagy sem." Isten kegyelmes és türelmes, ezért mondd ezt Neki: "Nem tudom, hogy akarok-e hitben kilépni anélkül, hogy először tudnám, hogy pontosan mi is fog történni, de készen állok arra, hogy akarjam ezt."

(Forrás: Napi remény)

A nap gondolata:
"A hit sosem kérdezi, merre vezetik, hanem szereti és ismeri azt, Aki vezeti."
 (Oswald Chambers)

2011.
 

2015. július 13.

Egy gyermeki üzenet szüleihez!



Egy gyermeki üzenet szüleihez!


Ne vegyél nekem olyan dolgokat,amelyekre te hiába vágytál!
Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz nekem megadni mindent, amire fáj a fogam. Néha csak azért kerek valamit, hogy lássam hol a határ.
Add nekem az idődet!
Kérdezd meg, mi történt az iskolában-akkor is, ha azt felelem rá, hogy semmi!
Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok!
Érdeklődj a felől, hogy oldom meg a feladataimat!
Taníts engem a jóra, és mond el, mi a rossz!
Vitassuk meg terveinket!
Bátoríts a választásaimban!
Dicsérj meg,ha megérdemlem!
Terelj jó útra, ha tévedtem!
Higgy nekem, bízz bennem!
Irányításoddal jó utat fogok választani.
Ha magam mellett tudlak, nem fogok letérni a helyes ösvényről.
Magyarázd el nekem, mit kell tennem,ha rossz útra tévedek!
Figyelmeztess a rám leselkedő veszélyekre!
Szeress, és hagyd, hogy szeresselek!
Szeress akkor is, ha rossz vagyok!
Mutasd ki szeretetedet még abban az esetben is,ha nem tetszik a viselkedésem!
Mond sokszor,hogy szeretsz engem!
Erősíts meg abban a tudatban,hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz engem, bármi történjék is! Részed vagyok,valami különös dolog, a szerelem teremtett.
Bocsáss meg nekem!
Fejezd ki megértésedet tévedéseimkor!
Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre!
Engedd meg,hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget!
Javíts ki, mond el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt!
Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!
Büntess meg, ha rosszat teszek!
Ismerd el, ha jót cselekszem!
Ne parancsolj nekem, kérj tőlem!
Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra.
Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd!
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!
Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit!
Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim, aggodalmaim.
Tiszteld a bánatomat, fájdalmamat!
Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy "bocsáss meg!", "kérek szépen...", "köszönöm.", "sajnálom a történteket."- szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál.
Mondani fogok majd mást is, például, hogy "szeretlek benneteket!"
Mindenekelőtt tanítsatok a szeretetre, hitre, és az emberek, hazánk tiszteletére!

(Ismeretlen szerző)

2015. július 11.

SZERESSETEK




Bódás János
SZERESSETEK

Szikla vagyok, zord és kemény,
virágtalan rom.
S a törpe hangya nép fölé
gőggel magasodom.

Jó egyedül. Mindegy nekem,
hó fed, vihar ver-e?
Nem kell szeretet tüze
csak megrepesztene!

Jéghegy vagyok, büszke fagyos,
lábam teher veri,
nem hagyom magam senkitől
megközelíteni.

Úgy jó, ha körülöttem
a tajték zúg, szél sivít,
ne szeressetek, mert a tűz,
tudom, megsemmisít.

De jaj! Mégis ember vagyok,
sokszor árva, beteg,
s a gőg, a fagy mögül szívem
sikolt: szeressetek!

Szeressetek! Mit ér a lét,
ha egyedül vagyok?
Ha társaim csak jéghideg
hold, csillagok s habok!

2015. július 10.

Dosztojevszkij : A szeretet …



Dosztojevszkij :
 A szeretet …

"A szeretet Isten adománya, benne van a mindenségben és minden egyes homokszemcsében.
Szeress minden levelet, Isten világosságának minden sugarát.
Szeresd az állatokat, szeresd a növényeket, szeress mindent.
Ha mindent szeretsz, fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt.
Amint egyszer felfedezted, napról napra jobban meg fogod érteni.
Végül eljutsz odáig, hogy szeretetedben magadhoz öleled az egész világot."

2015. július 8.

Sündisznó, aki szeretetre vágyott ...



Tanmese


Sündisznó, aki szeretetre vágyott , szerette volna, ha megsimogatják...


Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt, legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás.
Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle, fáj-e a szíve. Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott. Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman ugrándozó épteket hallott, egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt.

Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt. A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra. "Süni!" - kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé. A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni.
"Kedves Süni, bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány, szeretnélek megsimogatni!"
A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta. A kislány tovább kérlelte.
"Kedves Süni, kérlek csak az orrocskádat, hadd érintsem meg."
A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle. "Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni." - morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni. A kislány elszomorodott. "Ne haragudj rám, én csak jót akartam."
"Persze, persze, hm..." - mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon.
"Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor." - és a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.
A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani - "Gyere vissza!" De egy hang sem jött ki a torkán. Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszében, talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér.
S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze. A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt. Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt. A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé.
"Itt vagyok." - suttogta.
A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet.
"Hát, Isten hozott." - mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.
"Most megengeded, hogy megsimogassalak?"
A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát.
A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt.
"Látod, mondtam én, előre megmondtam." - morgott a sün - "Jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!"
"Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos!" - sírt a kislány, és elrohant.
A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána, "Várj! Gyere vissza! Én nem akartam! Nem így akartam. Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki..."
Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi.
A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza. Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe.
A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket.
Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett. És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni.
"Soha senki nem simogatott meg!"
Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak. "Te voltál az egyetlen, aki. Az egyetlen!"
Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte.
A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, már a szíve dobogását is érezte.
"Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni." - mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon. És csodák csodája, a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit. Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó. A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli. A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán .

( Ismeretlen szerző)

2015. július 1.

Isten gondján



Monostori Hugó
 Isten gondján

Be jó lehet Istennek lenni
Sokat akarni, sokat tenni,
Az égbe új világot vetni,
S ha megfogant, nagyon szeretni.

Be jó lehet Istennek lenni,
Virágnak cifra gúnyát venni
Mezőre zöld subát terítni
S a gyenge sarjút megsegítni,

Hogy ami messze ül a mélyen,
Egyszer az is napfényre érjen
És nőjjön bíztatón alatta:
Legyen szép, mert az Isten adta.

A sorsom szikre vert palánta,
Napfény se kelti, szél se szántja,
Rossz földön, fáradt kéz vetette
Az Isten mégis észrevette.

2015. június 22.

Üzenet



Üzenet

Ha csak a múltban élsz, annak minden bűnével és fájdalmával, nagyon nehéz a dolgod, mert ott nem vagyok veled.
Az én nevem nem az, hogy "Voltam".
Ha a jövőben élsz, annak minden szorongásával, aggodalmával és bizonytalanságával, nagyon nehéz a dolgod, mert ott nem vagyok veled. Az én nevem nem az, hogy "Leszek"
Ha a jelenben élsz, annak minden örömeivel és feladataival, akkor könnyű dolgod van, mert ott veled vagyok.
Én az vagyok, aki VAGYOK.

Szeretettel: 
Isten

2015. június 15.

Jóakaród: Isten



Vértesi Tímea
Jóakaród: Isten

Átkarol, ha kéred,
Őrzi apró lényed.
Bármerre is tekint,
Lehetsz bent, vagy kint
Tudja, hogy mint
Cselekszel megint.

Gondolataid mélyén járva
Szándékod nyomban látja.
Szívedben érzi a jót
S a kimondatlan szót,
Mely bensődet formálja.

Nyújtsd szívedet felé
Érezd szeretetét.
Nyújtsd lelkedet felé
Érezd gondviselését.
Bízd reá teljes valód
Hisz Ő a te Jóakaród.
 

2015. június 9.

Isten a hűséges és igaz barát!



Isten a hűséges és igaz barát!

Te vagy a barát

Te vagy a barát, aki minden barátságot készít, és azt nekünk nyújtja.
Te vagy az eszményi barát, aki sohasem csap be és minden ígéretet megtart.
Te vagy a nemes szívű barát, aki az adományozásban nem kicsinyes, és segítségével nem takarékoskodik.
Te vagy az őrködő barát, aki érdeklődik mindaz iránt, ami bennünket érint, és eleget tesz szükségleteinknek.
Te vagy a szeretetteljes barát, aki mindent, amit mi rád bízunk, barátiasan elfogad, és szenvedéseinket és örömeinket megosztja velünk.
Te vagy a jóakaratú barát teljes figyelemmel irántunk, és teljes elnézéssel hibáink iránt.
Te vagy a finom érzésű barát, aki figyelmességeit halmozza, és boldogságunkat túláradóvá teszi.
Te vagy a mosolygós barát, aki mindig fáradozik, hogy minket bátorítson, és felragyogtassa a szépet életünkben.
Te vagy a nehéz órákban a megbízható barát, hűtlenségünk ellenére mindvégig hűséges.
Te vagy a tökéletes barát, amint csak Isten tud barát lenni, amint Ő a világba jött, hogy mint ember szeressen minket.

Isten a hűséges és igaz barát!

2015. június 5.

Már meghallgatott!




Túrmezei Erzsébet: 
Már meghallgatott!

"Ők még beszélnek, Én már meghallgattam!"

Csodálatos ígéret!
Teljesedése felsorolhatatlan!
Mint amikor Élim kicsiny lakói Tüzelőért könyörögtek térden,
Mert fogytán volt, és kemény volt a tél...

S még imádkoztak, amikor begördült
A fával megrakott szekér,
Mert egy gazdát arra indított Isten,
Hogy kicsinyein így segítsen.

Így lett a könyörgésből hálaének!
Felsóhajtunk: Bár mindig így lehetne!
De ha évekig várunk feleletre,
S megfáradunk...
halványul a reményünk...

Nem teljesül, amit könnyesen kérünk.
Hol az ígéret? - kérdezzük lankadtan.
"Ők még beszélnek, Én már meghallgattam!"
Aztán titkokat tár a Szentlélek,
Atyánk szívébe látó ablakot -

Rejtelmek nyílnak, csoda-messzeségek...
Lehet, várni kell, szállhat évre évünk,
Mégis szent valóság: Mi még beszélünk,
Ő meghallgatott!
Már meghallgatott!

A Gondviselés: Jézus



A Gondviselés: Jézus

A mindenre kiterjedő fény, a hit, a szeretet világossága és rendje, aki megszabja a csillagok forgását és földi életünk pályáját, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ha megnyitjuk a lelkünket Jézus világosságának, ő belénk költözik, ha nem tudtunk ellenállni a gonosznak, az ő segítségével tudunk megszabadulni tőle. Mert az Isten, aki alkotta a világot, nem kézzel épített templomokban lakik, sem emberi kéz szolgálatára nem szorul, mivel ő ad mindennek életet, leheletet és mindeneket. És belőle, aki értünk áldozta fel magát, a szeretet hegyeket mozgató ereje árad.

Jézus mondta:
 „Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!

Forrás
Facebook

2015. június 1.

Szeretetközelben




Simon András: 
Szeretetközelben

Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is.
Van, amikor a szeretet apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni.
Amikor szeretetet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal nyugtázzuk lelki nagyságunkat.
Akkor viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett állapotában valaki hangtalanul hozzánk simul, és rongyos kis tarisznyájából szeretetmorzsákkal kínál, meghökkenünk.
Hirtelen kiesünk a nagyság szerepéből, és zavartan szembesülünk az új helyzettel: nem tündökölhetünk egyedül a szeretet ingyenkonyhájának konyhafőnöki szerepében. Most minket is étellel kínálnak. De hát erre nekünk semmi szükségünk sincsen! - zsörtölődünk a valaki morzsáit lefitymálva. Hiszen mi praktikusan, megszervezetten, hatékony nagyüzemi módon osztjuk a szeretetet a rászorulóknak. S lám, most a sor megakad, a sorban állók türelmetlenkednek.
De valaki nem tágít.
Csak áll, és már-már könyörögve kínálja felénk elfogadásra apró kis szeretetmorzsáit.
S akkor meg kell látnunk, hogy szeretet nem elsősorban nekünk szól. Az életben maradáshoz neki van szüksége arra, hogy adjon, mert léte ebben az elfogadottságban nyeri el értelmét.
Valakitől szeretetet elfogadni annyit jelen, mint megerősíteni őt élete értelmében.