PÓTVIZSGA SZERETETBŐL

Túrmezei Erzsébet

PÓTVIZSGA SZERETETBŐL

A Mester nagy iskolájában

Ma szeretetből pótvizsgáztam.

Tanítóm előtt remegve álltam...

Az első vizsgán én megbuktam.

A tételt bár kívülről tudtam,

De a gyakorlatban előre alig jutottam.

Szeretem én, ki engem szeret,

Minden jó embert, akit csak lehet,

De az ellenségem?

Aki megrágalmaz, kinevet,

Ad mindenféle csúfnevet,

Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni! Nem!

És ezt húztam ki a tételen,

,,Hogy az ellenségemet is szeressem!"

Szereted-e? - Kérdezte tanárom,

Az én Mesterem és Megváltóm.

Nem tudom, hiába próbálom!

Szelíden monda, de erélyesen:

- - Pótvizsgára mész, és ha mégsem

Tanulod, megbuksz egészen.

A szeretet nehéz tétel,

A legtöbben ebben buknak el,

Mert, aki bánt is, szeretnünk kell!

De Mesterem tovább tanított,

Különórára magához hívott,

Szeretetével sokat kivívott!

Mutatta kezén, lábán a sebet,

Hogy mennyit terem a szeretet,

Eltűri a kereszt-szegeket.

Eltűri a gúnyt, a gyalázatot,

Töviskoszorút, s nehéz bánatot.

A dárdaszúrást, mit értem kapott.

Így tanított, szívem felrázta.

Látta, hogy hajlok a tanításra.

Szeretetét a szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle.

Ott volt az ellenségem is.

Gúnyos megjegyzést kaptam tőle,

De szeretettel feleltem,

S e szeretettel őt megnyertem...

És a pótvizsgán átmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek,

Vannak "szeretet-egyetemek",

Magasak, s mégsem elérhetetlenek!

Mert más tudományt sokat tanulhatok,

Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok.

Ha szeretet nincs bennem:

semmi vagyok.

MIÉRT PONT ENGEM?

 Friebert Tibor

MIÉRT PONT ENGEM?

Most imádkozom, … most.

Mondhatnék fennkölt szókat,

De nem jut eszembe semmi,

Csak a kétség nevet rám kajánul.

Merjek-e arról beszélni Veled,

Hogy miért olyan keserű,

Olyan nehéz bizakodni állandó

Kudarcok sora után?

Miért rám bíztad őket?

Más biztos sokkal jobban tette volna!

Én csak halmozom a hibákat,

Nem volt jó döntésem talán soha.

Mondd a jóra miért nem válasz a jó?

Az engedésre az engedelmesség?

Az adó szívre a köszönöm,

A szeretetre a viszont szeretés?

Értelmes örök szenvedésben élni?

Ha az eredmény, hogy rád talál,

Akkor rendben, éljek hát így!

Még az öröm se kell közben.

Azért jó lenne egy piciny sugár,

Sugara a reménynek fájdalmaim fölött.

Csak egy kis biztatás, egy aprócska

Fénynyaláb, mely nyugtatja kínjaim!

Kiskunhalas, 2011. február 2.

FORRÁS LEGYÉL!

SZABOLCSI ERZSÉBET: 

FORRÁS LEGYÉL!

Forrás legyél.
Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó
hideg és jóízű éltető víz.
Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,
kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,
friss levegőjű hegyi réteken.
Patak legyél.
Lágyan aláomló, hűvös érintésű;
hideg selymes vizedtől kapjanak erőre
a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,
fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,
zöld pázsit és őszi avar keretezzen,
míg tovagördülsz kavicsokat mosva,
s lomha folyóvá terebélyesedsz.
Folyó legyél.
Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat,
mely mindent megragad,
magával sodor, míg meg nem érkezik
az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.
Tenger legyél.
Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.
Kiszámíthatatlanul változó,
tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt
szilaj erő, hullámsír,
vagy elcsendesült sima víztükör.
Óceán legyél.
Széles és határtalan.
Kincseket rejtő, ringató mély bölcső.
Vég nélküli korlátlan lehetőség.
Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető
kiismerhetetlen végtelenség.
Legyél víz, életet adó őselem,
legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen,
legyél levegő, mindent beborító láthatatlan,
legyél szikla, szilárd, megingathatatlan,
legyél forrás, patak vagy tenger,
legyél te magad, legyél EMBER!

"ÉN"

KISS NOÉMI: 

"Én"

Én tudom, Isten újjászületett gyermeke vagyok,

Bár csodálkozom, hogy Ő el még nem hagyott.

Hallom, szól hozzám, mindennap, szüntelen,

S látom, igéje munkálja gyarló életem.

Akarom, formáljon, de csak akkor tud, ha hagyom.

Én -bár sokszor nem látszik- Isten gyermeke vagyok.

Úgy teszek, mintha nem hallanám féltő, óvó hangját,

De úgy érzem, mindig tudja szívem gondját, baját.

Ilyenkor megérinti fájó, megtört szívem,

S aggódok, mert nem lehetek mindig engedetlen.

Sírok, mikor megkönnyebbülök bűnöm terhe alól,

Én Isten kegyelemből élő gyermeke vagyok.

Meg nem értem hogy' szerethet így is engemet,

Mondom is Néki sokszor: "Nem érdemlek kegyelmet!"

A napról álmodom, mikor mellette leszek,

És próbálom gyűjteni a mennyei kincseket.

S remélem, hogy a mennyben Atyám viszontláthatom,

Mert én tudom, Isten újjászületett gyermeke vagyok.

Az eltérő dolgok megkülönböztetése

Spugeon: 

Az eltérő dolgok megkülönböztetése

Nagyon fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az eltérő dolgokat, mert a külső megjelenés megtévesztő. Dolgok, amelyek hasonlónak látszanak, akár egymás ellentétei is lehetnek.

Egy skorpió olyan lehet, mint egy tojás, és egy kő olyan, mint egy darab kenyér, de messze nem azonosak. Hasonló dolgok nagyon különbözőek lehetnek. Különösképpen igaz ez a lelki-szellemi dolgokra, ezért kötelességünk résen lenni.

Lehetséges, hogy valaki messzire jut a vallásban, mégis bűnben hal meg; lehet, hogy a menny örökösének látszik, mégis a harag gyermeke.

Sok meg nem tért embernek van valamilyen meggyőződése, ami hasonló a hithez, de mégsem valódi hit.

Bizonyos emberek jámborságot mutatnak, amiben megvan a szeretet melegsége, de nélkülözik a kegyes élet jegyeit.

Minden kegyelem utánozható, ahogy az ékszerek is hamisíthatók. Ahogy a gyémántutánzatok bámulatosan hasonlítanak a valódi kövekre, ugyanúgy a hamis kegyelem is bámulatosan hasonlít az evangélium művére.

Lelki dolgokban az embernek minden eszességére szüksége van, különben hamar becsapja saját szívét. Attól tartok, hogy már sokan tévesztették meg magukat, és sohasem jönnek rá önámításukra, amíg ki nem nyitják szemüket a szomorúság világában, ahol szörnyű lesz a csalódásuk.

A természeti halott gyermeket az anyja gondosan megmosdatja, de ez nem teszi a kegyelem élő gyermekévé.

A lelken belüli isteni élet határozottan megkülönbözteti azt az embert, akiben megvan, attól, akiben nincs meg; fontos meggyőződnünk róla, hogy bennünk megvan ez az élet.

TE biztos vagy benne, hogy benned megvan?

Szívtől-szívig

Reeve Pearce:

 Szívtől-szívig

Van-e valaki vajon,

Ki osztozna velem azon,

Mit anyaként megéltem,

Mit feleségként átéltem ?

Szívtől-szívig...

Aki imádkozna velem,

Kivel megoszthatnám hitem,

S mindazt a derüt, bút,

Mi mára s holnapra jut?

Szívtől-szívig...

Kölcsönadnád-e szemed,

Hogy lássam vele tetteimet ?

Odaszánod-e füled,

Hogy meghalld,mit mondok neked ?

Szívtől-szívig...

Ó, mennyire szeretnék Jézusért élni,

Drága szabadításáról beszélni.

Kérlek , segíts az ő útján járni,

Hozzá egyre jobban hasonlítani

Szívtől-szívig...

Boldog Anyák napját!

 

Szeretet

Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:

- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft

- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft

- mert elmentem tejért: 100 Ft

- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft

- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft

- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft

Összesen: 4800 Ft.

Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne.

Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:

- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft

- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft

- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft

- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft

- mindenért, amit nap, mint nap tanítottam neked: 0 Ft

- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft

- az életemért, amit minden nap neked adok: 0 Ft.

Összesen: 0 Ft

Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE.

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT!!!!

Tanmese egy kisleányról...

Tanmese egy kisleányról...

Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány. Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. 

A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta: - Én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám. Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. 

Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében, kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának: - Nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám. A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.

Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található.

 Megkérdezték tőle: - Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük? - Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet.

 Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok.

Úton vagyunk...

Pecznyík Pál
Úton vagyunk...

Úton vagyunk, közlekedünk,

sok ember jön szembe velünk.

Ember látja embertársát,

arcán, Isten arcvonását.

Néha jön egy hívő barát,

üdvözöljük, halljuk szavát.

Érdeklődünk egymás felől,

hogyan futunk a bűn elől.

Lelkileg is úton vagyunk,

sivatagon visz át utunk.

Új hazánkra tekint szemünk,

hisszük: abba megérkezünk.

S ha majd út végére érünk,

Jézus vár, ki meghalt értünk!

Feltámadott dicső testben

vár bennünket, a mennyekben!

Többé nem kell útra kelnünk,

megpihen majd, fáradt lelkünk.

Új öltönyt kap hófehéret,

s abban: örök fényben élhet.

Celldömölk,

2011. V. 16.

Száguldó idő

Várnai Zseni

Száguldó idő

Azt mondják, hogy a szív égő sebére

legjobb gyógyszer

a száguldó idő!

Én elhiszem,

de egyre inkább érzem,

hogy az a sebhely

mind nagyobbra nő.

Talán azért, mert nem tudok feledni,

nem is akarok,

hadd fájjon, ami fáj!

Csak hulljon könnyem

a könnyek tengerébe,

s fölötte én

mint sikongó sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:

nyílvessző, ólom,

bármi, ami öl...

s nem lesz többé,

mi fájni tudna bennem:

se szív, sem emlék,

ami meggyötör,

ami összetör!

Szeretsz-é engem?

Pecznyík Pál 
Szeretsz-é engem?

Jézus, joggal kérded tőlem,

szeretsz-é engemet?

Te értem is feláldoztad

testedet, véredet!

Bűnrabságból kimenteni,

földre jöttél értem,

Pilátus előtt én mégis,

halálodat kértem.

Bűneimet átvállaltad,

bennem nem volt hála,

pedig helyettem meghalni,

Te mentél a fára!

Drága Jézus, szenvedésed,

meg szégyenít engem,

szeretsz: mégis, bár jól tudod,

semmi jó sincs bennem.

Újjászületésem által,

testvérré fogadtál,

kegyelmedből, Te mennyei

polgárrá avattál.

Hű Megváltóm, Te jól tudod,

mint szeretlek téged,

szívem egyetlen hő vágya,

együtt élni Véled!

Örök hálám kevés azért,

amit értem tettél,

bár szeretlek, ám Te engem,

már előbb szerettél!

Celldömölk, 2011. VIII. 8.

ISTEN CSODÁJA

Petőfi Sándor
ISTEN CSODÁJA
( részlet )

"... Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem,

De mily kevesen gondolnak vele.

Oh nemzetem, magyar nép! éltedet

Mindig csak a jó sorsra bízod-e?

Ne csak Istenben bízzunk, mint biránk;

Emberségünkből álljon fönn hazánk!"

Szalkszentmárton, 1846. január

A szeretet ereje

Márkus Ferenc: 
A szeretet ereje

Lacika felnézett a homokozóból, ahol éppen várat épített, majd ijedten szaladt be édesanyjához a konyhába. - Édes! - mert erre lett tanítva, hogy így szólítsa szülőanyját. - Édes! A kapuban megint ott áll az a szakállas bácsi, akinek nagyon piszkos és rongyos a ruhája, s bámul befelé. Marika - mert az édest így hívták a felnőttek, elhúzta a konyhaablak függönyét, kinézett, majd amikor megfordult, Lacika egy könnycseppet látott az édes szemében. Az elhanyagolt külsejű még egy kicsit nézett befelé, majd lehajtott fejjel, dülöngélve továbbment. Marikat, és most már nevezzük néven a szakállast, Lászlót pár éve még nagy-nagy szerelem főzte egymáshoz. László jól keresett egy kőműves vállalkozónál. A legügyesebb szakembere volt. Szerelmük beteljesedése a hazásság lett. Az első években minden olyan csodálatos volt, hogy jobbat kívánni sem lehetett volna. S amikor Marika bejelentette, hogy babát vár, Lacival madarat lehetett volna fogatni. Csak egy valami árnyékolta be Marika boldogságát. Laci élt-halt a tekejátékért. Barátaival sokszor éjfélig tartó bor- és sörmeccseket vívtak. S az italozásnak meg lett az eredménye. A sok kimaradás és részegség magával hozta a gorombáskodást is. Laci az alkohol rabja lett. 

Marika sokszor a kezet összetéve kérlelte Lacit, amikor az dülöngélve hazaért: - Lacikám! Gondolj a születendő gyermekünkre. Ha akarod, én megveszem azt a kis bort vagy sört, csak itthon fogyaszd el. Ne menj abba a rossz társaságba. S egy ilyen eset után megtörtént az, ami Marika lelkét megrendítette. László kezet emelt rá. S ez egyre gyakoribbá vált. Ivott, s már a keresetét sem adta haza. Amikor egy erősen alkoholizált hajnalban hazaért, megverte síró feleségét. A pohár betelt. Marika beadta a válópert, mivel a ház az ő tulajdona volt, Lászlónak mennie kellett. Nemsokára Marika megszült. A mindene, szeme fénye lett a fia. Az adott mindennapi erőt, ha a fiát nevelgette, tanítgatta. Azóta négy év telt el. Lacika megerősödött, szép kis gyermekké serdült. De ha kint játszott az udvaron, a kapuban mindig megjelent a szakállas bácsi. Lacika azt is látta, hogy a kapuban kapaszkodva a szakállas bácsi sír. Majd ezt is hallotta:- Kisfiam, drága kisfiam! Ne félj tőlem! Én vagyok a te édesapád! Gyere ide, engedd, hogy megsimogassalak! Egy másik alkalommal László kezében üveggel jelent meg. Hosszas belső vívódás után az üveget elhajította, majd fuldokló zokogás közepette elment. Marika, aki mint legtöbbször, a konyhában tevékenykedett. Résnyire elhúzta a függönyt, így ő is látta a zokogó, magába roskadó férfit, Lászlót.

 Csak ez jött ki a száján: - Laci, nagyon sajnállak. Egy idő óta azonban László nem jelentkezett. Viszont a fülébe jutott Marikának, hogy László szakított eddigi életmódjával, nem iszik. Majd azt is hallotta, hogy újból dolgozik régi munkahelyen. Közeledett a karácsony. Lacika éppen kint játszott, amikor egy jól öltözött ember jelent meg a kapuban. Marika is kinézett a függöny résen, s szemében újból könnyek jelentek meg. De ezek a könnyek már az öröm könnyei voltak. Kirohant a kapuhoz, s kinyitotta. Zokogva borultak egymás nyakába. László az örömtől meghatottan suttogta:

 - Itt vagyok, más vagyok, nagyon szeretlek benneteket. 

Marika a könnyein keresztül nézett rá: - Lacikám, Isten hozott. Én is szeretlek. A kis Lacika, aki eddig szótlanul figyelte az előtte történteket, értelmével felfogta, hogy itt valami jó és szép történt. Hozzájuk szaladt. Megfogta az édes kezet, majd felnézett rajuk. Boldog kacaj buggyant ki ajkán: 

- Édes mamám. - 

Majd hozzájuk bújt, s megfogta Laci kezét is: - Édesapám!