2017. december 17.

Megérkezett



Kárász Izabella: 
Megérkezett 

Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
Az égi fény jelzi: megérkezett,
Piros szívek arany húrján majd felkacag
A Hozsánna, Dicséret és Hódolat.
Az én szívem' is megérinti az öröm,
És hirdetem mindenkinek, hogy íme, jön!
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett! 

Ó, szent, nagy Éj, te békességnek éjjele,
A Boldogság és Üdvösség szent fényjele,
Mikor viszály, békétlenség kudarcba fúl
És hatalmas máglyafényként a hit kigyúl!
S a szeretet úr lesz a nagy világ felett,
S jóakarat simítja meg a szíveket,
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!

Advent alatt ti földön élő emberek
Kongassátok az elhallgatott szíveket,
Legyen csengés-bongás a föld terén át,
Úgy várjátok az örök Isten szent Fiát!
Mert jön, mert jön, mert nemsokára itt leszen,
Az ég fénylő csillagképében megjelen,
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!

Karácsony jön, hatalmas és titokzatos,
Kigyulladnak szívek, tüzek és csillagok,
Megtalálják Jézus Krisztust az emberek
S a békesség zászlója leng a föld felett,
Béke, öröm, szeretet és jóakarat
Játsszák el a karácsonyi himnuszokat,
S velük zengi a boldog föld az éneket:
Urunk, Szabadítónk, megérkezett!

2017. december 7.

Igei gondolatok



Soha nem maradsz árván

1. Mert azt mondja Krisztus Urunk az Ő híveinek:
„Nem hagylak titeket árvákul. Ismét eljövök ti hozzátok.” (János 4,18) Ebből az is látszik, hogy még ha néha úgy tűnik is, hogy Isten eltávozik tőlük, de azonnal visszatér hozzájuk, nem maradnak árvaságban.

2. Amikor a Sátán megkísérti őket, nem győzi meg, mert ez a Pásztor könyörög őérettük, hogy az ő hitük meg ne fogyatkozzék (Lukács 22,32).

3. A sokféle szomorúság meg nem győzi az Ő híveit, mert ama Vigasztaló Szentlélek Istent küldi a szívükbe, aki vigasztalja őket, és örökké velük marad (János 14,16).

4. Ha az üdvösség munkája elkezdődik az Ő hívei életében, az félbe nem marad, mert: „Isten az, aki elkezdi és Ő véghez is viszi.” (Filippi 1,6)

Ha neked pásztorod az Isten, eljön hozzád Istennek Fia, nem hagy árván, imádkozik éretted a kísértés idején, vigasztal Szent Lelke által a szomorúságok között, és ha elkezdődik benned az üdvösség munkája, maga Isten végzi el azt benned Jézus Krisztus eljöveteléig. Igaz tehát az, hogy Isten úgy élteti az Ő fiait és leányait, hogy minden veszedelmek között
bátorságosan megmaradhatnak.

Négy dolgot cselekszi Isten bennetek

1. Megmutatja nektek, hogy vétkeztetek a ti Istenetek ellen, miként Jeremiás: „Ismerjük Uram a mi istentelenségünket.” (Jeremiás 14,20) Sok bűnös nem jut el erre.

2. Szívedet úgy megkeseríti a bűneid miatt, hogy könnyhullatással sírsz rajta, miként Jeremiás próféta is sírt a népe leányainak romlásán (Jeremiás 14,17).

3. Imádkozásra indít téged a te szívedben, hogy Isten ne veszejtsen el téged a te bűneidért. Miként Jeremiás is imádkozott: „Ne vess el minket a te nevedért.” (Jeremiás 14,21)

4. Lelke által meggyőz arról, hogy sajnál tégedet, és a te bűneidet megbocsátotta. Ez történt Dáviddal is, mikor azt mondotta Isten előtt: „Te megbocsájtottad az én bűneimnek hamisságát.” (Zsoltárok 32,5)

Forrás :
 KESKENY ÚT - 2009. Június.

2017. december 1.

Gondolatok Karácsony előtt



özvegy Bathó Mihályné 
Gondolatok Karácsony előtt

 Légy nyugodt és ne aggódj,
Ami elmúlt, elmúlt.
Bánatod engedd el,
Hisz az Neked úgysem kell.
Tanuld meg a szeretetet,
Őrizd meg a jó kedvedet.
Felejtsd el a gyűlöletet,
És bocsáss meg mindenkinek.
Ezt minden nap gyakorold,
És küldj egy-egy mosolyt.
Istenhez imádkozzál,
Mindenért hálát adjál.
Legyen áldott Karácsonyod,
Jézus széppé teheti minden napod.
Az Új Év hozzon egészséget,
Erős hitet, szeretetet, békességet.
Szívünkből zengjen hálaének,
Dicsőség legyen Istenünknek,
Ő meghallgatja kérésünket.
Azért küldte egyszülött Fiát,
Jézussal legyőzünk minden akadályt.
Ma még lehet, nem késhetünk el,
Karácsonykor is imádkozzunk erős hittel.
A szeretet Istene legyen velünk,
Dicsőség legyen Neked jó Istenünk.

Budapest,
2007.december 21.

2017. november 22.

Áldott Adventi készülődést!



ADVENT

"Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak!"

 (János 1,23)

Ezeket a szavakat Keresztelő János mondta. Befejeződött a szent várás korszaka. Elközelgetett az Istennek országa. Térjetek meg! - A sokaság tódult ki hozzá a pusztába. Tömegek verték mellüket bűnbánattal, s keresztelkedtek meg a Jordán vizében.
Bent Jeruzsálem papjai és vezetői között megdöbbenés: Ki ez az ember, aki tömegeket visz magával hatalmas szavaival? S követeket küldtek hozzá: Mondd meg, kicsoda vagy! Illés-e? Vagy a próféták közül valaki? Nem vagyok - nem vagyok! Hát akkor kicsoda? János csodálatos feleletet ad: ,,Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját!"
Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Mit jelent ez? Sokféle kiáltó szó lehet. A fuldoklónak egy utolsó kiáltása: mentsetek meg! Milyen szörnyű ez a kiáltás! Hang az éjszakában: Tűz van! Menteni! Ki van, aki ágyban tudna tétlenül maradni utána? Vihar közeleg! Be mindenki a házba! Ki van, aki zúgó villámoktól szaggatott, jeges zivatarban ne rohanna menteni jószágát, magát? Csak egyetlen kiáltó szó! De következményei vannak.
Van azután más kiáltás is: amikor egy-egy emberi korszak sötétedik el. Jön a vihar.
De az a vihar nem égi háború, nem sújtoló villám, de az emberi bűn következménye, de megvan a maga jégverése és csattogó villáma Isten ítéletében. Amikor belekiált egy hang a szívek mélyébe: Emberek! Ezen az úton egy lépés sincs tovább! Isten pontot tesz most ennek az útnak a végére! A következő lépés vagy örvénybe zuhanás, s örökre vége mindennek, vagy visszatérés a pusztulás útjáról. Térjetek meg! Milyen hatalmas, milyen megrendítő ez a kiáltó hang!
S van azután úgy, hogy ez a kiáltó hang nem emberek hangja, hanem Isten hangja nyomorult földi eszközön, emberen keresztül. Amikor megtelik a szív valamivel, a Lélek szorongatásával: mondd el ezt, el kell mondanod, nem futhatsz el Isten Lelke elől, kiálts!
S amikor megtelik a lélek valami kimondhatatlan, fájó szeretettel azok iránt, akiknek kiáltani kell: az én népem, pusztulása az én pusztulásom, gyógyulása egyetlen imádságom, amikor megszakad a szív, meg tud szakadni a szív, de azt az utolsó hangot akkor is el kell kiáltani.
S hányszor van úgy, hogy a pusztaságban hangzik el a kiáltás. Nincs visszhang. Nincs felelet. Megfagytak a szívek. Kietlenné, reménytelenné vált minden. Egy egész nép nem hallotta meg az utolsó órában Isten üzenetét. Sorsa megpecsételődött. Nem az életet választotta: a halált!

Testvéreim! Drága magyar nép! Hallottad-e ezt az egyetlen, ezt az utolsó kiáltást, amikor még messziről morajlott a vihar fölötted, amikor megérkezett, amikor elvonult feletted, s nem maradt egyéb, csak a szörnyű jégverés, reménységek pusztulása, ítélet dübörgése, nagy jajgatás? Még egy lépés a régi utakon, s örökre elnyel az örvény. Meghallottad-e a kiáltást, hogy a kegyelem utolsó percei vannak fölötted, fordulj vissza az utolsó percben, s lépj rá az egyetlen útra, amit Krisztusban adott Isten minden nyomorultnak és összetörtnek. Krisztus sír fölötted. Krisztus itt áll az ajtód előtt. Ezen a szomorú adventen Ő jobban vár, mint te Őt. Krisztus bevonulását akarja tartani a magyar nép szívébe. Megegyengeted-e az utat szívedben most Krisztusodnak?
Hát hogyan tudom én megkészíteni az én nyomorult emberi szívemben Krisztus útját?

1. Mély bűnbánattal, testvérem. Mi ez a pillanat? Pillanatnyi ellágyulás? Mint mikor a fecske szárnya megérinti a víz tükrét - egy pillanat - de a mélyben nem történt semmi? Jaj teneked, ha csak ennyi a bűnbánatod! A bűnbánat - az igazi - mély önvizsgálat: hol hibáztam?
Mikor, és miben tévesztettem el az utat? Múltamban és jelenemben mi az, ami nem állhat meg Isten örök ítélőszéke előtt? Melyik bűnöm az, talán bűnök tömegei, amik elzárták előlem az Isten felé vezető utat, s nem tudtam többé imádkozni, vitt a kísértő a lejtőn lefelé? Boldoggá tett-e hát az a másik út? Mit adott ez a nyomorult világ, amit vissza nem vesz, amit itt nem hagyok a halálban? De hát ha mindent itt hagyok, csak a lelkemem viszem magammal, miért nem törődtem azzal, amivel egyedül kellett volna törődnöm: a lelkemmel? A bűnbánat nem futó hangulat, hanem kés, ami lehatol a seb gyökeréig. Éles fájdalom. De olyan fájdalom, ami - ha becsületesen állom végig - gyógyít. Életet jelent. Az élet legszentebb órája.

2. De azután - amiben vétkeztél - mondd is el ezt becsületesen Isten előtt: ez a második lépése az útegyengetésnek. Milyen megkönnyebbülés, ha csak ember előtt mondod is el. Hányszor van az úgy, hogy ember ellen vétkeztem - hitvestársam, szülőm, vagy bárki más ellen - nincs öröm, nincs békesség a szívemben - egyszer aztán megmozdul valami odabent a szívemben, mond el annak a másiknak, hogy fáj a szívem - bocsásd meg. Hogy föl tud vidulni egyszerre minden. Hát ha még Isten előt tudod mindezt elmondani. Tavasz lesz utána. Minálunk nincs gyónószék, ami előtt letérdelsz, elmondod bűneidet, s vársz földi ajakról föloldozást. De van egy örök gyónószék. Jaj neked, ha az előtt soha le nem borulsz. Nem csak itt, földi arcok előtt - itt is! - hanem már otthon, kicsi szobád csöndjében: Uram, most nincs itt senki, csak Te meg én. Itt mondom el. S az úrvacsorához, a testvéri közös szentgyónáskor úgy jössz már, mint aki megharcoltad belül a nagy harcot, a szívedben a békesség csöndje s szemedben az öröm könnye, amíg veszed szent zálogát Krisztus teste jegyeiben annak a bocsánatnak, amit Isten az értünk meghalt Krisztusban adott a világnak. Milyen szent az a bűneit Isten előtt megvalló szív! S ha gyönge vagy magadban erre az Isten előtt összeomló önvallomásra, fogd meg a kezét valakinek, egy testvéri szívnek, lelkipásztorodnak, vagy bárki más vezetődnek a lélek útjain. De azokon keresztül is Istenhez menj! Hányszor van az úgy, hogy emberi szívnek megértő szeretetén keresztül vezet Isten magához.

3. Harmadik lépése lelki útegyengetésednek, hogy dobd ki aztán szívedből, ami megfertőzte ezt a szívet. Nem elég megkapni a bocsánatot, megízlelni a lelki tisztulás és megkönnyebbülés áldott levegőjét, de meg is kell maradni abban. Hát igen, ott sötét harag fertőzte meg a szívemet. Előbbre vitt? Nem. Jóváteszem! Milyen szent ez a szó: testvér. Én, én löktem valakit a romlás lejtőjén lefelé, bánom, bocsásd meg, testvér, add a kezedet, keressük ezután együtt azt, ami fölfelé vezet. Céda társaság undok szavain velük együtt röhögtem, mily csúf folt maradt a lelkemen! Hát igen, utálom magamat, nem ez vagyok, nem ez akarok lenni. Nem mertem bizonyságot tenni gúnyolódó emberek között hitemről, a fölfelé vezető egyetlen útról. Fáj! Hát igen, nem lehet ez a helyzet többet. Testvér! Nem ér Krisztus elé készülésed egy fabatkát, ha ez a nagy jóvátétel mind-mind nincs ott, nem lesz ott az életedben. Ott lesz-e? Ott van-e?

4. Az útegyengetés negyedik állomása Krisztusod számára pedig az, hogy tisztán meglátod: nem csak magam vagyok,tagja vagyok egy nagy emberi közösségnek, s készíted az utat szent felelősséggel nem csak magad, de testvéreid szívében is fölfelé, Krisztusod felé. Imádkozol, sírsz, kőtörő kalapácsot forgatsz, gúnyszavakat kapsz, sebeket kapsz, de te mindezzel nem törődsz. Három dolog van előtted: a cél, amire fölfelé nézel, soha lefelé; a szent kötelesség, aminek kőtörő kalapácsát forgatod, azaz tudsz szenvedni; s emberi kezeket fogsz: gyere! Gyere ezen az úton fölfelé!

Milyen mélyen vagyunk ma! Látsz-e magasságot? Látod-e Krisztust? Milyen nehéz szolgálat, ami vár ránk ma. Mennyi szenvedés szegény, nyomorult magyarok életében. Nelson, az egykori angol tengernagy jut eszembe, aki egyik legsúlyosabb tengeri csatája közben ezt mondta: "Ez nehéz munka, s minden pillanatban életünkbe is kerülhet, de a világ minden kincséért se lennék most máshol." S érzed-e a szent felelősséget azokért a kezekért, amiket ma meg kell fognod, hogy egyetlenegy el ne vesszen ma odalenn a szenvedés mély szakadékaiban, vagy a bűn pocsolyájában? Kész vagy-e erre az útegyengetésre?
A visegrádi várhoz vezető hegyoldalon tüskék, bozótok, szakadékok fölött láttam kanyarogni valamikor ilyen kőtörő kalapáccsal keservesen készült utat. Hányszor fölfelé kellett nézni azoknak, akik készítették: ott a cél. Hányszor kellett fáradtan letenni, meg újra fölvenni azt a kalapácsot. S hányszor kellett nagy melegséggel a szívben arra gondolni: nem magamért, másokért! De amikor elkészült az út, hány embernek adott fölséges kilátást az a magasság? Krisztus százszor fölségesebb minden elképzelhető emberi magasságnál.
Odaállsz-e útegyengetői közé? Állj oda!

(Kákicsi Kiss Géza,1946.)

2017. november 9.

NAPI-PARANCSOK




TÚRMEZEI ERZSÉBET
NAPI-PARANCSOK


Napi-parancsod minden reggel várom,
s minden reggel elhangzik mind a három:
"Jöjjetek!" "Maradjatok!" MENJETEK!"
Hangodra boldogan figyelhetek.

"Jöjjetek hozzám!" Indulhatok újra.
Szíved, kincsesházad kitárt kapuja
minden nap vár, be sem zárhatja semmi.
Indulhatok áldást és erőt venni,
minden nap új erőt és új kegyelmet.
közelebb hozzád! Mind mélyebbre benned!

S a másik parancs? "Maradjatok bennem!"?
Boldogság annak is eleget tennem:
beléd rejtőzni, megmaradni nálad,
érezni, hogy Lelked lelkembe árad,
hogy már nem én, Te vagy a szóban, tettben,
titokzatosan veled eggyé lettem:
Te énbennem és én Krisztusom, benned!
Csodálni, áldani örök kegyelmed!

De a harmadik parancs: "Menjetek!"?
Hiszen ha veled eggyé lehetek,
indulni kell, menni, minden nap újra,
mint követed, szereteted tanúja!
Indulni kell, ahová küldesz engem,
a Te száddá, a Te kezeddé lennem!
Amerre seb sajog és ínség éget,
vinni szereteted és békességed!

Annyi a békétlen és beteg!
"Jöjjetek!" "Maradjatok!" "Menjetek!"
Három napi-parancsod hallhatom
minden új reggel, minden új napon.
Segítsd, Vezérem, gyenge katonádat,
teljesíteni mindig mind a hármat!
KÖVESS ENGEM!

2017. október 7.

BÍZZÁL JÉZUSBAN




Bartha István 
BÍZZÁL JÉZUSBAN 

Bízzál Jézusban,
add Neki minden hitedet! 
Ő azt akarja legyen mindig béke,
szeretet. 
Bízzál benne, 
kövesd őt és halld meg szavát, 
mert nincsen 
Nála őszintébb barát! 
Hozzá bármikor mehetsz, 
tőle bárki is lehetsz, 
Ő mindig figyel rád, 
mert nincsen Nála
őszintébb barát!

2017. október 4.

Új szívet régi helyett!



Pecznyík Pál

Új szívet régi helyett!


Minden szív bűnnel fertőzött,
harag, gyűlölet helye,
bűnt gyűlölő Isten elé,
senki nem állhat vele.
Szívünk ki nem fordíthatjuk,
miként juhász a subát,
nem is kell kifordítanunk,
mert Isten, szívünkbe lát!
Látja: mi megy végbe abban,
nem tudjuk elrejteni,
Ki szívünket megalkotta
tudja: mivel van teli.
Várja: mi is felismerjük,
szívünk romlott és beteg,
kicserélni azt új szívvel,
csak Jézus teheti meg!
Ha már szívünk kicsiny trónján,
az Úr Jézus tündököl,
akkor abból - mint forrásból -
szent éltető víz ömöl.
Jézus, ma még boldogan ad
új szívet, régi helyett,
a régiben gyűlölet van,
újban: mentő szeretet!
Égető nagy szükségünk van
egy új szívre, minekünk,
csak új szívvel állhatunk majd
színed elé, Istenünk!

2017. október 1.

Imádság




"Az én segítségem attól jön, aki nem csak az égiekre visel gondot.
Az én Uram itt a Földön is látja lépéseimet, és ha elbukom, nem taszít el,felsegít engem.
A segítségem Istentől jön, Akihez fohászkodom, Aki megvigasztal engem,és Aki az életemet óvja ma, és mindörökké."

(Hans Dieter Hüsch)

2017. szeptember 8.

Rózsa....


A RÓZSA

A tudós biztosra vette, hogy előbb-utóbb megfejti a létezés titkát. Biztosra vette, hogy csak idő kérdése az egész. Úgy érezte, ha tüzetesen megvizsgálja a dolgokat, akkor minden kérdésére sikerül választ kapnia.

Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett:

- Gyönyörű - suttogta. Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja.

Otthon aztán apró darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne azt, ami széppé tette. Értetlenül állt a széttépett virág fölött.

- Egy nap ez a titok is ki fog derülni, erre a kérdésre is választ fogunk kapni. Ugyanazon a napon, egy festő is végigment az ösvényen, és megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat, letépte. Otthon vázába tette, és nekiállt, hogy lefesse. Miközben festette, a rózsa elhervadt, és elpusztult.

- Se szavakkal, sem ecsettel nem tudom visszaadni ezt a szépséget. Talán, majd egyszer megfejti valaki a titkot.

Ugyanazon a napon, egy szerzetes ment végig az ösvényen, s ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Leült mellé, beszívta illatát, elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségében, hogy el is felejtette hol van. Végül mosolyogva felállt és elsétált.

Később elmesélte barátainak.

- És mire sikerült rájönnöd?

Arra, hogy a létet át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni, és ünnepelni kell.

Nézz csak - mutatott körbe a kertben - NÉZZ és LÁSS, és FOGADJ el mindent olyannak, amilyen!


A RÓZSAKERT

Volt egyszer egy rózsakert. Milliónyi rózsa ontotta nap mint nap illatát, élte mindennapos életét. A zsenge rügyekből egyszerre pattant ki két egyformán harmatos rózsabimbó. Külsőre teljesen egyformák voltak ugyan, ám mindketten mást gondoltak rövidke életükről.

Egyik így gondolkozott:

- Gyönyörű ez a reggel, amint a Nap kisüt, széttárom szirmaimat, hogy aki erre jár, élvezhesse illatomat.

Így is tett. Amint a Nap sugarai megsimogatták, kinyílt és bőven ontotta bódító illatát. Ám még dél sem volt, szirmai hervadni kezdtek ,és estére teljesen elhervadt.

A másik harmatos rózsabimbó, így gondolkozott:

-Én bizony nem fogok akárkinek illatozni. Az én illatom különlegesebb, mint a többié. Csak annak tárom szét szirmaimat, hagyom élvezni illatomat, akit én választok ki, aki érdemes erre.

Múltak az órák, de de ő senkit sem talált megfelelőnek magához.

Így jött el az este, és ez a rózsabimbó is elpusztult, anélkül, hogy kinyílt volna...

A tanulságot , mindenki vonja le magának....
 
Rózsaliget...

Rózsaliget előtt ment el egy meghasonlott ember. Mikor meglátta a szebbnél szebb harmatos rózsákat, így szólt társához: Milyen szép virág a rózsa és milyen kár, hogy tövise van.Barátja elmosolyodott, milyen szúrós a tövis és milyen jó, hogy rózsája van. Mindennek van jó és rossz oldala. Tőlünk függ, melyiket tekintjük inkább. Eső után ha lefelé tekintesz, a sarat látod, de ha felnézel, a szép szivárványt!

2017. szeptember 4.

ISMÉT KERES




Füle Lajos
ISMÉT KERES

Ismét keres,
mikor ajkunk körül
eltévednek a nevetések,
szánkban a szó,
bensőnkben az öröm.
Mikor magunknak is
idegenül lengünk az űrben,
mint fán levél
hullás előtti pillanatban...
Ott ránk talál

ismét és végérvényesen.

2017. augusztus 31.

PÓTVIZSGA SZERETETBŐL



Túrmezei Erzsébet
PÓTVIZSGA SZERETETBŐL

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam.
Tanítóm előtt remegve álltam...
Az első vizsgán én megbuktam.
A tételt bár kívülről tudtam,
De a gyakorlatban előre alig jutottam.

Szeretem én, ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségem?
Aki megrágalmaz, kinevet,
Ad mindenféle csúfnevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni! Nem!
És ezt húztam ki a tételen,
,,Hogy az ellenségemet is szeressem!"
Szereted-e? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom, hiába próbálom!

Szelíden monda, de erélyesen:
- - Pótvizsgára mész, és ha mégsem
Tanulod, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel,
A legtöbben ebben buknak el,
Mert, aki bánt is, szeretnünk kell!

De Mesterem tovább tanított,
Különórára magához hívott,
Szeretetével sokat kivívott!
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit terem a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.

Eltűri a gúnyt, a gyalázatot,
Töviskoszorút, s nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét a szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle.
Ott volt az ellenségem is.
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle,
De szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem...
És a pótvizsgán átmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek,
Vannak "szeretet-egyetemek",
Magasak, s mégsem elérhetetlenek!
Mert más tudományt sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok.
Ha szeretet nincs bennem:
semmi vagyok.

2017. augusztus 25.

MIÉRT PONT ENGEM?



 Friebert Tibor
MIÉRT PONT ENGEM?

Most imádkozom, … most.
Mondhatnék fennkölt szókat,
De nem jut eszembe semmi,
Csak a kétség nevet rám kajánul.

Merjek-e arról beszélni Veled,
Hogy miért olyan keserű,
Olyan nehéz bizakodni állandó
Kudarcok sora után?

Miért rám bíztad őket?
Más biztos sokkal jobban tette volna!
Én csak halmozom a hibákat,
Nem volt jó döntésem talán soha.

Mondd a jóra miért nem válasz a jó?
Az engedésre az engedelmesség?
Az adó szívre a köszönöm,
A szeretetre a viszont szeretés?

Értelmes örök szenvedésben élni?
Ha az eredmény, hogy rád talál,
Akkor rendben, éljek hát így!
Még az öröm se kell közben.

Azért jó lenne egy piciny sugár,
Sugara a reménynek fájdalmaim fölött.
Csak egy kis biztatás, egy aprócska
Fénynyaláb, mely nyugtatja kínjaim!

Kiskunhalas, 2011. február 2.

2017. július 25.

FORRÁS LEGYÉL!



SZABOLCSI ERZSÉBET: 
FORRÁS LEGYÉL!

Forrás legyél.
Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó
hideg és jóízű éltető víz.
Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,
kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,
friss levegőjű hegyi réteken.
Patak legyél.
Lágyan aláomló, hűvös érintésű;
hideg selymes vizedtől kapjanak erőre
a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,
fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,
zöld pázsit és őszi avar keretezzen,
míg tovagördülsz kavicsokat mosva,
s lomha folyóvá terebélyesedsz.
Folyó legyél.
Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat,
mely mindent megragad,
magával sodor, míg meg nem érkezik
az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.
Tenger legyél.
Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.
Kiszámíthatatlanul változó,
tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt
szilaj erő, hullámsír,
vagy elcsendesült sima víztükör.
Óceán legyél.
Széles és határtalan.
Kincseket rejtő, ringató mély bölcső.
Vég nélküli korlátlan lehetőség.
Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető
kiismerhetetlen végtelenség.
Legyél víz, életet adó őselem,
legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen,
legyél levegő, mindent beborító láthatatlan,
legyél szikla, szilárd, megingathatatlan,
legyél forrás, patak vagy tenger,
legyél te magad, legyél EMBE
R!


2017. július 13.

"ÉN"




KISS NOÉMI: 
"Én"

Én tudom, Isten újjászületett gyermeke vagyok,
Bár csodálkozom, hogy Ő el még nem hagyott.
Hallom, szól hozzám, mindennap, szüntelen,
S látom, igéje munkálja gyarló életem.
Akarom, formáljon, de csak akkor tud, ha hagyom.
Én -bár sokszor nem látszik- Isten gyermeke vagyok.

Úgy teszek, mintha nem hallanám féltő, óvó hangját,
De úgy érzem, mindig tudja szívem gondját, baját.
Ilyenkor megérinti fájó, megtört szívem,
S aggódok, mert nem lehetek mindig engedetlen.
Sírok, mikor megkönnyebbülök bűnöm terhe alól,
Én Isten kegyelemből élő gyermeke vagyok.

Meg nem értem hogy' szerethet így is engemet,
Mondom is Néki sokszor: "Nem érdemlek kegyelmet!"
A napról álmodom, mikor mellette leszek,
És próbálom gyűjteni a mennyei kincseket.
S remélem, hogy a mennyben Atyám viszontláthatom,
Mert én tudom, Isten újjászületett gyermeke vagyok.

2017. július 11.

Az eltérő dolgok megkülönböztetése



Spugeon: 
Az eltérő dolgok megkülönböztetése

Nagyon fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az eltérő dolgokat, mert a külső megjelenés megtévesztő. Dolgok, amelyek hasonlónak látszanak, akár egymás ellentétei is lehetnek.
Egy skorpió olyan lehet, mint egy tojás, és egy kő olyan, mint egy darab kenyér, de messze nem azonosak. Hasonló dolgok nagyon különbözőek lehetnek. Különösképpen igaz ez a lelki-szellemi dolgokra, ezért kötelességünk résen lenni.
Lehetséges, hogy valaki messzire jut a vallásban, mégis bűnben hal meg; lehet, hogy a menny örökösének látszik, mégis a harag gyermeke.
Sok meg nem tért embernek van valamilyen meggyőződése, ami hasonló a hithez, de mégsem valódi hit.
Bizonyos emberek jámborságot mutatnak, amiben megvan a szeretet melegsége, de nélkülözik a kegyes élet jegyeit.
Minden kegyelem utánozható, ahogy az ékszerek is hamisíthatók. Ahogy a gyémántutánzatok bámulatosan hasonlítanak a valódi kövekre, ugyanúgy a hamis kegyelem is bámulatosan hasonlít az evangélium művére.
Lelki dolgokban az embernek minden eszességére szüksége van, különben hamar becsapja saját szívét. Attól tartok, hogy már sokan tévesztették meg magukat, és sohasem jönnek rá önámításukra, amíg ki nem nyitják szemüket a szomorúság világában, ahol szörnyű lesz a csalódásuk.
A természeti halott gyermeket az anyja gondosan megmosdatja, de ez nem teszi a kegyelem élő gyermekévé.
A lelken belüli isteni élet határozottan megkülönbözteti azt az embert, akiben megvan, attól, akiben nincs meg; fontos meggyőződnünk róla, hogy bennünk megvan ez az élet.
TE biztos vagy benne, hogy benned megvan?

2017. június 3.

ÉLET ORSZÁGÚTJÁN




Pecznyík Pál
ÉLET ORSZÁGÚTJÁN

Az élet nagy országútján,
nem egyedül rovom utam,
hitvestársat, testvéreket
adott mellém, áldott Uram.

Mily nagy öröm, testvérekkel
vonulni egy életen át,
követni és hűn szolgálni,
hálás szívvel, lelkem Urát.

Életút bár rögös, kátyús,
sok ott a kő, tövisbokor,
sebez a kő, szúr a tövis,
  derűség is, sokszor komor.

Így vonulok égi Atyám
derűs, borús ege alatt,
ha bánat ér, Ő örömre
deríti a bánatomat.

Földi létem határához
én már egyedül érkezem,
de velem van a Szentlélek,
bátorít és fogja kezem.

Ha egyedül maradok is,
mint Megváltóm a kereszten,
tudom: helyettem bűnhődött,
hogy a lelkem el ne vesszen!

Ám egykor az új hazámban,
lelkem árva soha nem lesz,
megváltottak táborában,
közel leszek Istenemhez.

2017. június 1.

Légy hálás!




Pecznyík Pál
Légy hálás!

Testvér, ki - bűn miatt - holt voltál, 
Krisztusban: életre támadtál! 
Így mióta Krisztus él benned, 
bűnbe merültekért, fáj lelked. 

Bűnökből mentenél, sok lelket,
lehessen minél több, megmentett! 
Munkában fogy erőd, 
dél van már, téged is, terített asztal vár.

Táplálkozzál lelki étellel, 
áld Uradat érte, énekkel.
Ételed: szeretet, békesség,
igazság, öröm, és szívesség. 

Utadon, lelkednek van párja, 
számíthatsz Megváltód, 
jobbjára! Lelke által ott van,
jár véled, ha veszély fenyeget, küzd érted!

Ő látja meg azt, kit bűn szédít, 
boldog, kit bűnéből megtérít. 
Mert sok lélek él még bűn-szennyben, 
bár tiszta lehetne, mennyekben.

Isten már régóta vár rája, 
fényben fürödhessen orcája. 
Így lehet életed itt, áldás, 
érte Urad iránt, légy hálás. 

Celldömölk
 2010. VIII. 8.

2017. május 2.

Szívtől-szívig



Reeve Pearce:
 Szívtől-szívig

Van-e valaki vajon,
Ki osztozna velem azon,
Mit anyaként megéltem,
Mit feleségként átéltem ?
Szívtől-szívig...
Aki imádkozna velem,
Kivel megoszthatnám hitem,
S mindazt a derüt, bút,
Mi mára s holnapra jut?
Szívtől-szívig...
Kölcsönadnád-e szemed,
Hogy lássam vele tetteimet ?
Odaszánod-e füled,
Hogy meghalld,mit mondok neked ?
Szívtől-szívig...
Ó, mennyire szeretnék Jézusért élni,
Drága szabadításáról beszélni.
Kérlek , segíts az ő útján járni,
Hozzá egyre jobban hasonlítani
Szívtől-szívig...

2017. május 1.

Boldog Anyák napját!

 

Szeretet


Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft.

Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne.
Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap, mint nap tanítottam neked: 0 Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft
- az életemért, amit minden nap neked adok: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft

Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE.

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT!!!!

2017. április 24.

Tanmese egy kisleányról...




Tanmese egy kisleányról...

Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány. Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. 
A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta: - Én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám. Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. 
Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében, kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának: - Nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám. A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.
Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található.
 Megkérdezték tőle: - Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük? - Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet.
 Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok.


2017. április 18.

Úton vagyunk...





Pecznyík Pál
Úton vagyunk...

Úton vagyunk, közlekedünk,
sok ember jön szembe velünk.
Ember látja embertársát,
arcán, Isten arcvonását.

Néha jön egy hívő barát,
üdvözöljük, halljuk szavát.
Érdeklődünk egymás felől,
hogyan futunk a bűn elől.

Lelkileg is úton vagyunk,
sivatagon visz át utunk.
Új hazánkra tekint szemünk,
hisszük: abba megérkezünk.

S ha majd út végére érünk,
Jézus vár, ki meghalt értünk!
Feltámadott dicső testben
vár bennünket, a mennyekben!

Többé nem kell útra kelnünk,
megpihen majd, fáradt lelkünk.
Új öltönyt kap hófehéret,
s abban: örök fényben élhet.

Celldömölk,
2011. V. 16.

2017. április 9.

Száguldó idő



Várnai Zseni
Száguldó idő

Azt mondják, hogy a szív égő sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idő!
Én elhiszem,
de egyre inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nő.

Talán azért, mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvessző, ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör!

2017. április 1.

Szeretsz-é engem?



Pecznyík Pál 
Szeretsz-é engem?

Jézus, joggal kérded tőlem,
szeretsz-é engemet?
Te értem is feláldoztad
testedet, véredet!

Bűnrabságból kimenteni,
földre jöttél értem,
Pilátus előtt én mégis,
halálodat kértem.

Bűneimet átvállaltad,
bennem nem volt hála,
pedig helyettem meghalni,
Te mentél a fára!

Drága Jézus, szenvedésed,
meg szégyenít engem,
szeretsz: mégis, bár jól tudod,
semmi jó sincs bennem.

Újjászületésem által,
testvérré fogadtál,
kegyelmedből, Te mennyei
polgárrá avattál.

Hű Megváltóm, Te jól tudod,
mint szeretlek téged,
szívem egyetlen hő vágya,
együtt élni Véled!

Örök hálám kevés azért,
amit értem tettél,
bár szeretlek, ám Te engem,
már előbb szerettél!

Celldömölk, 2011. VIII. 8.

2017. március 16.

ISTEN CSODÁJA



Petőfi Sándor
ISTEN CSODÁJA
( részlet )

"... Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem,
De mily kevesen gondolnak vele.
Oh nemzetem, magyar nép! éltedet
Mindig csak a jó sorsra bízod-e?
Ne csak Istenben bízzunk, mint biránk;
Emberségünkből álljon fönn hazánk!"

Szalkszentmárton, 1846. január

2017. március 7.

A szeretet ereje



Márkus Ferenc: 
A szeretet ereje

Lacika felnézett a homokozóból, ahol éppen várat épített, majd ijedten szaladt be édesanyjához a konyhába. - Édes! - mert erre lett tanítva, hogy így szólítsa szülőanyját. - Édes! A kapuban megint ott áll az a szakállas bácsi, akinek nagyon piszkos és rongyos a ruhája, s bámul befelé. Marika - mert az édest így hívták a felnőttek, elhúzta a konyhaablak függönyét, kinézett, majd amikor megfordult, Lacika egy könnycseppet látott az édes szemében. Az elhanyagolt külsejű még egy kicsit nézett befelé, majd lehajtott fejjel, dülöngélve továbbment. Marikat, és most már nevezzük néven a szakállast, Lászlót pár éve még nagy-nagy szerelem főzte egymáshoz. László jól keresett egy kőműves vállalkozónál. A legügyesebb szakembere volt. Szerelmük beteljesedése a hazásság lett. Az első években minden olyan csodálatos volt, hogy jobbat kívánni sem lehetett volna. S amikor Marika bejelentette, hogy babát vár, Lacival madarat lehetett volna fogatni. Csak egy valami árnyékolta be Marika boldogságát. Laci élt-halt a tekejátékért. Barátaival sokszor éjfélig tartó bor- és sörmeccseket vívtak. S az italozásnak meg lett az eredménye. A sok kimaradás és részegség magával hozta a gorombáskodást is. Laci az alkohol rabja lett. 
Marika sokszor a kezet összetéve kérlelte Lacit, amikor az dülöngélve hazaért: - Lacikám! Gondolj a születendő gyermekünkre. Ha akarod, én megveszem azt a kis bort vagy sört, csak itthon fogyaszd el. Ne menj abba a rossz társaságba. S egy ilyen eset után megtörtént az, ami Marika lelkét megrendítette. László kezet emelt rá. S ez egyre gyakoribbá vált. Ivott, s már a keresetét sem adta haza. Amikor egy erősen alkoholizált hajnalban hazaért, megverte síró feleségét. A pohár betelt. Marika beadta a válópert, mivel a ház az ő tulajdona volt, Lászlónak mennie kellett. Nemsokára Marika megszült. A mindene, szeme fénye lett a fia. Az adott mindennapi erőt, ha a fiát nevelgette, tanítgatta. Azóta négy év telt el. Lacika megerősödött, szép kis gyermekké serdült. De ha kint játszott az udvaron, a kapuban mindig megjelent a szakállas bácsi. Lacika azt is látta, hogy a kapuban kapaszkodva a szakállas bácsi sír. Majd ezt is hallotta:- Kisfiam, drága kisfiam! Ne félj tőlem! Én vagyok a te édesapád! Gyere ide, engedd, hogy megsimogassalak! Egy másik alkalommal László kezében üveggel jelent meg. Hosszas belső vívódás után az üveget elhajította, majd fuldokló zokogás közepette elment. Marika, aki mint legtöbbször, a konyhában tevékenykedett. Résnyire elhúzta a függönyt, így ő is látta a zokogó, magába roskadó férfit, Lászlót.
 Csak ez jött ki a száján: - Laci, nagyon sajnállak. Egy idő óta azonban László nem jelentkezett. Viszont a fülébe jutott Marikának, hogy László szakított eddigi életmódjával, nem iszik. Majd azt is hallotta, hogy újból dolgozik régi munkahelyen. Közeledett a karácsony. Lacika éppen kint játszott, amikor egy jól öltözött ember jelent meg a kapuban. Marika is kinézett a függöny résen, s szemében újból könnyek jelentek meg. De ezek a könnyek már az öröm könnyei voltak. Kirohant a kapuhoz, s kinyitotta. Zokogva borultak egymás nyakába. László az örömtől meghatottan suttogta:
 - Itt vagyok, más vagyok, nagyon szeretlek benneteket. 
Marika a könnyein keresztül nézett rá: - Lacikám, Isten hozott. Én is szeretlek. A kis Lacika, aki eddig szótlanul figyelte az előtte történteket, értelmével felfogta, hogy itt valami jó és szép történt. Hozzájuk szaladt. Megfogta az édes kezet, majd felnézett rajuk. Boldog kacaj buggyant ki ajkán: 
- Édes mamám. - 
Majd hozzájuk bújt, s megfogta Laci kezét is: - Édesapám!

2017. március 6.

A kereszt nagysága




Balogh Miklós:
 A kereszt nagysága

Kereszted nagyságát a hit szemével,
Uram, így tudhatom meglátni csak.
Más módokon se szív, se ész nem ér fel,
Mert láthatatlan titkod látni - vak.

Milyen széles lehet Krisztus keresztje?
Oly széles tán, mint két kitárt keze!
De áradó szerelme átölelte
Már elveszett világunkat vele.
S e mérhetetlen égi szeretetben
Minden faj és minden nép benne van.
De nékem az lett legcsodálatosabb ebben,
Hogy én is benne tudhatom magam!

Milyen lehet kereszted hosszúsága?
Magam mértékével nem mérhetem...
De hű kegyelmed, mely belőle árad,
Olyan hosszú, mint a történelem.
Ó, mennyi embert utolért a fénye,
S mennyit fog még, míg lesz történelem!
De én leginkább ezt zengem dicsérve:
Utolért engem is kegyelmesen!

És mélysége e fának hová ér le?
- Ki mélyre ásta, mit sem ér vele. -
Nincs a bűnnek oly iszonyú mélye,
Hová ne hatna el szeretete!
Milyen mélyre hajolt le nagy irgalma,
Hogy megkeresse mind, aki elveszett,
És feltámasszon engem is, ki halva
Hurcoltam addig hűtlen éltemet!

Milyen magas végül, Uram, kereszted?
Túlnőtt a kozmoszon, egek egén,
És megnyitotta számomra a Mennyet,
Mely boldogító hitben már enyém!
Ezért kereszted nekem nem bolondság!
Erő s öröm, mely érdemedben van.
Ím, ezzel most is megérkeztem Hozzád,
S dicsérni érte nincs már több szavam.

De van imádásodra hajló térdem...
Szívem véges, szerelmed végtelen:
A teljességet sejtem csak, nem értem,
De ott a Mennyben majd megérthetem!

2017. március 4.

A kert



Rónay György:
 A kert

A b.-i vonalon, két állomás közt, körülbelül egyforma távolságra mind a kettőtől, van egy kis kert. Mindössze néhány négyzetméter, és a leglassúbb vonat ablakából is mindössze néhány másodpercre látszik. Se tanya, se kunyhó, se őrház nincs a közelében. Semmi, csak ez a kert, tavasztól őszig virágban.

Valaki eljön valahonnét, talán kilométerekről, és fölássa a földet. Magokat szór, palántákat duggat. A kert a legnagyobb aszályban is virít: valaki eljön valahonnét, és megöntözi a növényeket. Kút nincs a közelben; talán kilométerekről hozza a vizet, kora hajnalban vagy késő este; mert a kertben soha nem látni senkit. Semmi mást, mint a virágokat.

Kié lehet ez a kert ott a sínek mentén: ez a maroknyi virág a le-lecsapódó mozdonyfüstben? Kinek lehet fontos, hogy aki a világnak azon a pontján kinéz a vonat ablakán, tavasztól őszig virágot lásson?

Mindenesetre van egy ember, akinek fontos. Akinek az a fontos, hogy a virágait lássák, és nem az, hogy tudjanak róla. Egy Névtelen, aki a világnak azon a parányi pontján évről évre új lapot ír a virágaival egy Kódexba, amelyet még a leglassúbb személyvonat ablakából sem olvashatni tovább egy-két másodpercnél.

De aki olvasta, sosem felejti el. Az tudja, hogy van legalább egy pontja a világnak, ahol évről-évre kivirul ugyanaz a kert, ugyanannak a névtelen szorgalomnak a szeretetében.

2017. február 11.

Névnapomra kaptam ...





Köszönöm azoknak , akik reám gondoltak a névnapomon! 
Nagyon jólesett !
Úré minden hála és dicsőség !!!!

2017. január 29.

Tudsz-e imádkozni?




Tudsz-e imádkozni?

Ha fáj a szíved, tudsz e imádkozni? 
A sok gondok, bajok közt, mond, 
Istenhez tudsz e fohászkodni? 
Jóban, rosszban Isten segítségét kérni? 
A boldogság szele ha megérint, mond Istennek tudsz e köszönetet mondani? 
Ha öröm vagy bánat ér, mond, Istenhez tudsz e fohászkodni?
A munkádra áldást, mond 
Tudsz e valaha is kérni? 
A felkelő Napért, mond, 
Tudsz e köszönetet mondani? 
A családodért,barátaidért,mond 
Tudsz e áldást kérni? 
A gyermekeidért,a jövő emberéért, mond, 
Tudsz e,mersz e imádkozni?
Ezért a romló világért,az emberiségért, mond, 
Tudsz e megváltást kérni? 
Az egyetlent a Megváltót, mond, Meg mered e szólítani? 
Kérni, könyörögni, imádkozni, mond, 
Mersz e ilyet tenni? 
Mond, megtanultál e valaha valakiért 
Csak egyetlen egyszer is imádkozni?

2017. január 28.

Nem tudom neked adni a napot



 Dévényi Erika
Nem tudom neked adni a napot 

Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot,
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.

Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a tiéd,

Nem tudom a napot adni neked,
De adom a szeretetemet,
Ha fontos neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.

A napot neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.