A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áldás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áldás. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 3.

ÁLDÁS




ÁLDÁS

"És vezérel téged az Úr szüntelen, 
megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, 
és olyan leszel, mint a megöntözött kert,
 és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy."
 (Ésaiás 58,11)


Olyan sokszor halljuk és mondjuk egymásnak, hogy "Az Úr áldjon meg".

Mit kívánunk ilyenkor?

A Biblia tanítása szerint az áldás minden testi és lelki jó, amit Isten az embernek adhat. Minden áldás forrása maga Isten. Az Ő végtelen szeretetéből nekünk mindenféle jót akar ajándékozni. Tehát nem mi adjuk az áldást, mi csak hirdetjük, hogy Isten áldást akar adni. Mi csak kívánhatjuk egymásnak, hogy Isten áldja meg, és kérhetjük az áldást a magunk számára, de az áldást mindig Isten adja.
A ma reggeli igénkben nincs benne az áldás szó, de amikor elolvassuk szinte látjuk, hogy Isten felemeli a kezét és megáld bennünket. Ő ezen az augusztusi napon bátorít, erősít Téged. Egy olyan képet használ, ami így nyár végén elég gyakori. Valamennyien tapasztaltuk már, hogy eső nélkül minden kiszárad, a föld kicserepesedik, a növények, még a fű is megsárgul.
Én is átélem ezt gyakran a hétköznapokban. Néha úgy érzem semmihez nincs kedvem, teljesen kiszáradtam. Úgy érzem, mintha minden ellenem fordult volna. Ilyenkor Isten az Igén keresztül szól hozzám, mint ma is. Olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízfolyás, melynek vize el nem fogy. Magamat nem tudom kihúzni a gödörből.

Ekkor a figyelmem az ige első szavára irányul. „És” – mintha folytatna valamit. Vajon mit üzen az előtte lévő igében Isten?
A 10. versben ezt találjuk:
"Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És ..."
Így már teljes fényében ragyog előttem a mai ige!
Megyek keresek valakit, aki még inkább "kiszáradt", akit erősíteni, vigasztalni kell. Keresek valakit akinek bátorításra van szüksége, és tudom azt, hogy jön a frissítő zápor.

2021. január 7.

Azt kívánom...



Azt kívánom...

Azt kívánom, hogy bátran nézz szembe életed feladataival és a próbákkal, amelyeknek kitesz.
Amikor pedig súlyosnak érzed keresztedet és a csúcsot meredeknek, ahova az út vezet, pontosan akkor növekedjen meg benned a remény és a bizalom.
Ilyenkor jussanak eszedbe azok az évek, amikor melletted volt Isten kegyelme és öröme, és volt igaz barát, aki reményt adott. 
A múlt erőt ad arra, hogy kivárjad a vihar elmúltát és a felhők elvonulását.
Így lesz elég erő és idő, hogy a magad hegycsúcsára feljuthass.
Barátodban az Isten Fia mosolyog rád!
Maradjon meg benned ez a biztos tudás mindörökre, s akkor megtalálsz mindent, amire vágyódsz, és ami boldoggá tesz.

/ír áldás/

2020. június 20.

"Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!"



"Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!"
 (4.Mózes 6:25)

Az idősödő onkológus-sebész professzor, aki a gyermekek ágya mellé térdel, hogy szemmagasságban legyen kis pácienseivel, ha beszél velük, és akit a gyerekek, ha akarják, tegezhetnek, operációra készíti fel a 8 éves kisfiút. Közölnie kell a gyermekkel és az ágy másik oldalán rettegő szülőkkel: mindenre számítani kell, lehet, hogy amputálni kell térdtől a lábát a tumor miatt. Ő mindent meg fog tenni, de az operáció alatt kell, hogy meghozza a döntést. Előre nem mondhat biztosat. A gyermek keserves sírásban tört ki:
- Akkor nem fogok tudni focizni, hiába csinálsz nekem falábat.
A szülők és a mellettük álló kórházlelkész a visszanyelt könnyeik vasmarkának szorítását érezték torkukon.
A szipogó gyermek könnyes arca azonban hirtelen széles mosolyra derült:
- De akkor majd végre anyuéknak meg kell engedniük, hogy lovagolni járjak, mert azt ám falábbal is lehet! – és kacagni kezdett.
A folyosón az orvos belekarolt a lelkészbe, és csak ennyit mondott:
- Észrevetted, hogy ebben a rémségben, a kisfiú könnyes arcából ránk mosolygott az Isten? Engem egy ilyen pillanat hetekig éltet…

2019. október 5.

ISTEN ÁLDÁSA




Rudnyánszky Gyula : 
ISTEN ÁLDÁSA 

Bármit cselekszünk, hasztalan,
- Csak múló percnek épül; 
És eltűnik majd nyomtalan 
Isten áldása nélkül! 
Ki jóra ösztönöz, segít,
Ki mindnyájunknak atyja, 
Munkáink apró köveit
Szilárdan összetartja. 
A jó Isten megszenteli 
A kezdetet s a véget 
Szívünk virággal lesz teli,
Ha az ő napja éltet. 
De bármi épül, hasztalan, 
Csak múló percnek épül; 
És el fog tűnni nyomtalan 
Isten áldása nélkül.

2018. április 3.

ÁLDÁST KÉRVE



Dévényi Erika
ÁLDÁST KÉRVE 


Azon a napon, amelyen megismertelek
Megismertem veled a Te mélységes hited,
Mennyi időt vesztegettem el azóta
Már akkor ráléphettem volna erre az útra.

Te mindig hívtál : Gyere és élj vele
De akkor még szívemet nem érintette,
Láttam, hogy ez jó, hogy valami más
De nem ért el hozzám az igaz hívás.

Nagy gondoknak kellett jönniük ahhoz
Hogy akarjak lépni közelebb az Úrhoz,
Így találtam meg magamban a választ
Több kell nekem, mint emberi támasz.

Vízesésként hullott akkor ezernyi könnycsepp
Éreztem, hogy bennem valami más lett,
Az én időm eljött, szívem ki kell nyitnom
Most lépnem kell, ez belső parancsom .

Segítő kezed akkor magával húzott
Minden mit tettél, békét árasztott,
Tekinteted reménnyel marasztalt
Jóságod szívembe fénysugarat csalt.

Azóta a teher csak édes teher nekem
Nehéz még néha, de boldogan viszem,
Mondtad, ha nem bírom és a földre esem
Isten szeretete mindig felemel.

A mai napig futok, minden gonddal hozzád
És Te mindig ott vagy, ha szükségem van Rád,
Szűkre szabott idődből is szakítasz nekem
Visszaadod Istent, ha kicsit elengedem.

Tudom, Istentől való az a nagy szeretet
Amivel Te engem mindig segítesz,
Nem is tudom eléggé megköszönni neked
Átadom hát Istennek, hogy áldjon meg Téged.

2018. január 8.

Áldások


Ároni áldás

Áldjon meg téged az Úr!
Áldjon meg téged az Úr,
és őrizzen meg tégedet!

Világosítsa meg az Úr
az Ő orcáját terajtad
és könyörüljön terajtad!

Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád!
Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád
és adjon békét tenéked!

(Ároni áldás: 4.Mózes 6,24-27)


IV.századi áldás 


Az Úr legyen előtted,

hogy a jót mutassa neked.

Az Úr legyen melletted ,

hogy téged karjaiba zárjon és megvédjen.

Az Úr legyen mögötted,

hogy megvédjen a Gonosz cselvetéseitől.

Az Úr legyen alattad,

hogy felfogjon,ha leesel.

Az Úr legyen tebenned,

hogy megvigasztaljon ,ha szomorú vagy.

Az Úr legyen körülötted,

hogy megvédjen,ha mások rád rontanak.

Az Úr legyen fölötted,

hogy megáldjon téged.

Így áldjon meg téged a jóságos Isten,ma ,

holnap és minden időben .

Ámen.

2017. január 19.

Hála a szenvedésben




Pecznyík Pál
Hála a szenvedésben

Hiszem, tudom, tapasztalom,
ha rám borul a fájdalom,
és tagjaim lázban égnek,
betegségek: csak vendégek.
Fájdalmakkal átölelnek,
aztán, halkan tovább mennek.
De nem végleg távoznak el,
készen állnak, ha jőni kell.
Sem korábban, sem későbben,
mindig a kellő időben.
Betegségem, nem büntetés,
lelkem edzi, a szenvedés.
Az mindig csak javamra van,
soha el ne bízzam magam.
Alázatban élni – járni,
csak így lehet hűn szolgálni
Isten ügyét, a világban,
Védelemben, támadásban.
Védekezni: bűnnel szemben,
támadni: ó ember ellen.

Bár szenvedést okoz nékem,
köszönöm a betegségem.
Sorompó az, mely meg állít,
ha a Sátán bűnre csábít.
Betegség, ha jóra fordul,
ajkamról mély hála csordul.
Egy nap, út végére érek,
megszűnnek a szenvedések.
S ott élhetek majd örökké,
hol szenvedés, nem lesz többé.

2013. június 9.

Légy áldott minden napon !



Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!

Bármilyen nehézség is vesz körül tudd meg, hogy nincs messze a segítség! 
Egy karnyújtásnyira van. 

A szabadulást pedig nem a mi elképzelésünk szerint, 
hanem Isten gondolatai szerint kapjuk meg! 

Jakab 1,2 
"Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, 
tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. "


''Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!" 
-aki megszabadít minket e halálra ítélt testből! 

Áldjon meg Téged az ÚR! 
Az Úr gondoskodik Rólad! Semmitől se félj !!!!!
Higgy a csodákban!


Indulj sétákra, és nap mint nap várnak csodák. 
Az ÚR veled van, Ő soha nem hagy el .... ez a legnagyobb csoda! 

"Ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart;
A ki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön."

Isten azért szeret téged mert ő Isten és nem azért mert te tettél, vagy nem tettél valamit.

Mindegy hogy jó vagy rossz a helyzet, változni fog.
Bizodalmad az Úrban legyen teljes szívedből teljes erődből.

Jakab 1,17 
"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, 
és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka."

A végén már csak az számít hogy szeretettél ...

Légy áldott minden napon !

Szeretettel az Úr kegyelméből,
Marietta

2013. május 24.

Küldj áldásokat!



Küldj áldásokat!


A hosszantűrni érted, azt jelenti, hogy szeretetben elhordozlak, újra és újra elvisellek és ha kell, szenvedek miattad!
- Elvisellek és megbocsátok neked!
- Nem küldelek el magamtól csak mert nem egyezik a véleményünk, mert Istennek terve és célja van azzal, ha mi nem is értünk egyet!
- Igyekszem megismerni a te nézetedet, hátha nekem is segítségemre lesz!
- Most még nem kedvelsz engem, de lehet, hogy te leszel a legjobb barátom!
- Isten szeretete fog minket átformálni!
- Ne ragaszkodjunk a régi dolgokhoz, amikor Isten újba akar bevinni!
- A harcot csak akkor veszíthetem el, ha feladom és kiszállok belőle!
- Küldj áldásokat előre oda, ahová tartasz!

2013. március 6.

Úti áldás



Úti áldás 

Az ÚR legyen előtted, hogy a jó utat mutassa néked. 
Az ÚR legyen melletted, hogy téged karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől.
Az ÚR legyen mögötted, hogy megvédjen a gonosz cselvetéstől. 
Az ÚR legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel. 
Az ÚR legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy. 
Az ÚR legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rádrontanak. 
Az ÚR legyen fölötted, hogy megáldjon téged!
Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és minden időben! 
Ámen.

2013. január 9.

Ősi ír áldás




Ősi ír áldás

Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van. 
Az áldott napfény sugározzon be téged és melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog, mint kandallók tüze.
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is. 
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja. Áldott legyen a rád hulló lágy eső. 
Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák a virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő. 
De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet, hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje és időnként egy csillag is.
Legyen áldott a Föld, az egész földkerekség, hogy mindenütt kedvesen fogadjon bármerre is vezessen utad. Legyen puha a föld, mikor terhétől fáradtan lepihensz, és legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta. Olyan könnyen terüljön el fölötted, hogy lelked kiröppenhessen fölfelé és elérje útja végén az Istent!

2009. július 22.

ÍR ÁLDÁSOK




ÍR ÁLDÁSOK 

Áldott legyen a fény, mely rád világít, és a fény, amely benned van.
Az áldott fény sugározzon be téged és melegítse fel a szívedet, míg úgy nem lobog, mint a kandalló tüze.
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád, s minden barátod is.
Sugározzon szemedbõl a fény, mint az ablakba állított gyertyák fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja. Áldott legyen a rád hulló lágy, édes esõ.
Hulljanak lelkedre e cseppek és csalogassák ki a virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegõ.
De áldott legyen a nagy vihar is, és rázza meg lelkedet, hogy fényesre és tisztára mossa, és sok kis tavacskát hagyjon hátra, amelyben megcsillan az ég kékje és idõnként egy csillag.
Legyen áldott a föld, az egész földkerekség, hogy mindenütt kedvesen fogadjon, bármerre is vezessen utad. Legyen puha a föld, amikor a nap terhétõl fáradtan lepihensz és legyen könnyû, amikor kinn fekszel alatta. Olyan könnyen terüljön el fölötted, hogy lelked kiröppenhessen fölfelé, és elérje útja végén az Istent!