A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barátság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barátság. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 6.

Tanácsok




1) Soha ne engedjünk a csábításnak, hogy az együttlétek idejét egyedül saját ügyeinkkel töltsük ki, még akkor sem, ha társunk gyöngéd figyelme és önzetlen érdeklődése erre ösztönöz bennünket!

2) A létrejött viszonylatot ne tekintsük csereüzletnek, amelyben mi áldozatokat hozunk ugyan, figyelmet, gyöngédséget adunk, de ennek ellenértékét a legmagasabb árfolyamon megköveteljük. (Jegyezzük meg, hogy minden követelés ellenkezést szül. Minden birtoklás, kisajátítás a diktatúra egy formája, amelynek forradalom vet véget.)

3) Ne terheljük túl barátságunkat egyoldalú szívességekkel!

4) Mindenfajta versengés és közös anyagi érdek veszélyes tűzpróbái a barátságnak. (Azt tedd a másiknak, amit magadnak kívánsz.)

5) Tempírozzuk fizikai együttlétünket! (A túl gyakori és túl hosszas együttlétek dogmatizálják, egészségtelenül összefüllesztik, végül felőrlik a barátságot. Minden véglet ellentétébe lendül át.)

6) Ne éljünk vissza a barátság adta jogunkkal egy úgynevezett "őszinte kritikát" illetően!

7) Barátunk magatartását illetően ne állítsunk fel olyan erkölcsi szabályokat, amelyeket az karakteréből folyóan nem tud teljesíteni!

8) Barátságunkat ne tegyük összeesküvéssé az egész világ ellen! (A barátság örök elixírjét egyedül olyan szövetség termeli ki, amely mások szolgálatára, pozitív célok érdekében kötődik.)

9) A barátság tartalma határozza meg tartalmát. (Vigyázzunk, miféle témák és inspirációk töltik ki barátainkkal való együttlétünk idejét.)

10) A barátság célja az adás öröme. Az áldozat önfeladás, önfeláldozás. Ugyanúgy, ahogy a transzcendens fejlődés célja egyedül a Mű, nem pedig a gyümölcse, az én előtt a Te.

2024. július 15.

A barátság ...




Dr. Tokics Imre: 
A barátság 

A barátság fontos érték az ember életében. A különböző kultúrák és civilizációk nagy hangsúlyt fektettek a barátságra. Az antik görög-római világban éppoly fontos volt ez, mint a bibliai korban.
A barátság nem az emberi észhez, hanem a szívhez szól. A legtöbb ember tudja, mit jelent a barátság, hiszen már gyermekkorban megismeri a másikhoz való kötődés érzését. Barátot nem úgy szerzünk, mint sok minden mást, ugyanis a lemondás és elfogadás közegében "születik" az igazi társ.
A barátság az ember istenképűségében gyökerezik, s ebből a talajból táplálkozik. Jézusnak is voltak barátai, akikkel időt töltött el, és jól érezték az emberek magukat a Názáretivel.
Az igazi barátság az eljövendő világ előíze, ahol "otthon vagyunk", megnyugodhatunk a rohanásból, elfogadnak, és számíthatok mindenben a másik segítségére. Nehezebben kötünk új barátságokat Megfigyelték, hogy minél idősebbé válik az ember, annál inkább kevesebb kapcsolattal és barátsággal rendelkezik. Fiatal korban hamar szövődnek barátságok és mély emberi kapcsolatok, azonban később egyre nehezebben kötünk új barátságokat. Sőt, a régi kapcsolatokat is gyakran megszüntetjük vagy formálissá válnak számunkra.

Tegyük fel a kérdést: mi a barátság lényege?
Személyes kapcsolat, szeretet, figyelmesség, kedvesség. Nem hivatali megjelölés vagy méltóság, nem is funkció vagy puszta szerep. Bertol Brecht ekként világít rá barátságra: "Az egyik városban szerettek, nem használtak ki és az asztalhoz hívtak kedvesen. Míg a másik településen barátságosak voltak, szükség volt rám, és a konyhába hívtak segíteni; barátokká váltunk."
Hova lettek a jó barátok? Hiába van meg mindenünk, kedves családunk, előkelő beosztásunk, egészségünk, ha nincs barátunk, akkor talán "szegényebbek" vagyunk a nagyvárosi kéregető hajléktalanoknál. Az igazi barátunkra rábízhatjuk magunkat, ő tudja titkainkat, mégsem kell féljünk attól, hogy kitudódhat. Jézus azt mondja az övéinek: "ti az én barátaim vagytok". A barátság és szabadság elválaszthatatlan értékek, amelyek gazdagítják emberi kapcsolatainkat. Mint keresztény emberek hirdetjük a házasság fontosságát és felbonthatatlanságát. Tesszük ezt azért, mert hisszük, hogy a ma már "ósdinak" tűnő megállapítás - a házasságok az égben köttetnek - igaz!
Hadd tegyem fel a nagy kérdést: a barátságok nem az égben köttetnek?
Gondoljuk csak végig, hogy mennyi igazi barátság szűnt meg körülöttünk, a mi életünkben? Rohanó világunkban elfeledkeztünk a régi, gyermek- és ifjúkori barátainkról. Pedig meg lehetne keresni a régi barátot, akivel korábban oly sok időt töltöttünk el...
Keretbe tedd ezeket!

John Wals angolszász költő a következő gondolatokkal fejezi ki ezt az érzést: "A barátság olyan, mint egy csendes patak, amely hagyja, hogy partján bármikor leülj, és csendesen megpihenj, akkor is, amikor nem akarsz beszélni, mert a szónak már nem hiszel."

Ábrahámról azt jegyezte fel a Szentírás, hogy az Isten barátja volt. Jézus meghalt a barátaiért. Tegyünk mi is többet barátainkért, a régiekért és újakért egyaránt.

2019. május 27.

Egy barát...




Lélekfrissítő 

Egy barát...

Sámuel 1. könyve 17,55-18,5.


Vannak barátok, akik csak lassan válnak azokká. Éveken át ültem az iskolában Regina mellett. Először közömbösek voltunk egymás iránt, de lassan a közös padból egy, a másikkal megosztott élet alakult ki. Megtanultuk megismerni és értékelni egymást. Ma messze élünk egymástól, de amikor egyszer egy évben találkozunk, minden olyan, mint régen volt. Olyan őszinték vagyunk egymással, ami csak kevés emberrel lehetséges. Más barátokat spontán kedvelünk. Látok egy embert és csodálom őt. Van valami bennem, ami összhangban áll ezzel a személlyel. Ilyet érzett Jónátán is, amikor Dávidot megismerte apja jelenlétében. „Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke öszszeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát. " (1 Sám 18, 1) Dávid számára ez a barátság életfontosságúvá vált - még olvasunk erről. Számomra is fontosak a barátságok. Barátok ajándékoznak meg annak lehetőségével, hogy önmagam legyek, badarságokat beszéljek, néha ostoba is legyek, érdeklődéseimet ápoljam, és álmaimat megosszam. Köszönjük meg Istennek a barátainkat! Ők Isten ajándékai. A barátságokat ápolni kell. Bizonyára jól esik minden barátunknak/barátnőnknek, ha kifejezzük a számukra, hogy milyen fontosak nekünk, úgy ahogy azt Jónátán is tette Dávid felé (3-4.).

Hívjuk fel a mai napon váratlanul egyik barátnőnket, és mondjuk el neki, mennyire értékeljük a barátságát! Írhatunk neki egy lapot is.

2011. 

2016. február 2.

Gondolatok a barátságról


Gondolatok a barátságról 

Mindannyian különböző utakat választunk az életünkben. De bárhová is megyünk, mindenhová viszünk magunkkal egy kis darabot mindenkiből.

A barátság egy elme két testben.

Egy igaz barát az aki besétál, akkor amikor az egész világ kiment.

Ha az összes barátom leugrik egy hídról, én nem ugrom velük. Lent várok, hogy elkaphassam őket.

Ha 100 évig akarsz élni, akkor én 100 év mínusz egy napig akarok élni. Nem akarok nélküled meghalni.

Nem tudhatjuk pontosan mikor kovácsolódik a barátság. Ahogy mindíg az utolsó csepp víztől telik csordultig a kehely, úgy a rengeteg kedvesség közül is az utolsó lesz az, mely csordultig tölti szívünket.

A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.

Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában; hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújva a többit.

A barát olyan, aki ismeri a szívedben rejlő dallamot, visszatudja azt neked énekelni, akkor ha te elfelejtetted.

A barátok az Isten ajándékai, hogy vigyázzanak ránk.

Az igaz barátság olyan mint az egészség. Akkor tudod meg mennyit ér, amikor már elveszett.

Ne menj előttem, mert lehet, hogy nem tudlak követni. Ne gyere mögöttem, mert lehet, hogy nem tudlak vezetni. Gyere mellettem és légy a barátom.

Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.

2012. november 19.

A barátság

A barátság

Két barát ment a sivatagban. Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, és anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:
"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!" Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek.
Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste: "Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"
Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:
- Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért?
A másik azt válaszolta: - Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat.
De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el..

2011. október 21.

A barátságról





Tanmese
A barátságról


Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei, és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.

Az egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban. A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült búsulni a fa alá és azt mondták:

Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet. És gondolj a következőkre:

1. A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
2. A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
3. A barátság nem azt jelenti, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
4. A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
5. A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
6. A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
7. A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.

Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.

2011. március 15.

Ízét vesztett só


Ízét vesztett só

Egy közismert hívő embert megszólította egyszer a barátja:
- Mondjad, mióta ismerjük mi egymást?
- Körülbelül 15 éve… - felelte némi gondolkodás után.
- Ugye, te hívő kereszténynek tartod magadat?
- Hogyne, persze!
- Ugye, Jézus Krisztus nélkül senki sem üdvözülhet?
- Valóban, senki…
- Fontos az neked, hogy én üdvözülök vagy elkárhozom?
- Persze, hogy fontos!
- Ne haragudj, nem akarlak megbántani téged, de nem hiszem. 15 éve jó barátok vagyunk és a 15 év alatt egyszer sem említetted nekem Jézus Krisztust. Barátom vagy és én becsüllek téged. Ha csak egyszer is elmondtad volna nekem, hogy szereted Jézust és Neki joga van az életemre és hogy szükségem van rá, mert nélküle elkárhozom, felfigyeltem volna és hallgattam volna rád! Beszélgettünk sok mindenről, de Krisztusról sohasem beszéltél velem. Semmi jelét nem adtad annak, hogy szíveden viseled az üdvösségemet. Különben biztosan szóltál volna a 15 év alatt!


Ezékiel 33:8.:
Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg.
 (Károli)


Ezékiel 33:8: 
Ha ezt mondom a bűnösnek: Bűnös vagy, meg kell halnod! - és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon.
 (Újfordítású)

2010. június 7.

Barátok


Barátok

"Sok emberrel találkozol életedben,
de csak a barátaid azok, akik örömmel töltik el szívedet.
Ha magaddal törődsz, használd a fejed.
Ha másokkal törődsz, "gondolkozz" a szíveddel.

Az okos emberek megbeszélik gondolataikat.
Az átlagemberek megbeszélik az eseményeket.
A rossz emberek kibeszélik az embereket.

Aki pénzt veszít, sokat veszít.
Aki elveszt egy barátot, még többet veszt.
De az, aki elveszti hitét, mindent elveszt!!!

A fiatalok szépsége a természet adománya.

Tanulj mások hibáiból.
Nem élsz oly sokáig, hogy mindent saját hibáidból tanulhass meg.

Mi barátok vagyunk, Te és én,
ha hozol magaddal egy új barátot, akkor hárman leszünk.
Az már egy kis csoport: baráti kör.
Tulajdonképpen nincsen sem kezdete, sem vége.

A Tegnap történelem.
A Holnap meglepetés lesz.
A mai nap ajándék."