A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jó tanács. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jó tanács. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 6.

Tanácsok




1) Soha ne engedjünk a csábításnak, hogy az együttlétek idejét egyedül saját ügyeinkkel töltsük ki, még akkor sem, ha társunk gyöngéd figyelme és önzetlen érdeklődése erre ösztönöz bennünket!

2) A létrejött viszonylatot ne tekintsük csereüzletnek, amelyben mi áldozatokat hozunk ugyan, figyelmet, gyöngédséget adunk, de ennek ellenértékét a legmagasabb árfolyamon megköveteljük. (Jegyezzük meg, hogy minden követelés ellenkezést szül. Minden birtoklás, kisajátítás a diktatúra egy formája, amelynek forradalom vet véget.)

3) Ne terheljük túl barátságunkat egyoldalú szívességekkel!

4) Mindenfajta versengés és közös anyagi érdek veszélyes tűzpróbái a barátságnak. (Azt tedd a másiknak, amit magadnak kívánsz.)

5) Tempírozzuk fizikai együttlétünket! (A túl gyakori és túl hosszas együttlétek dogmatizálják, egészségtelenül összefüllesztik, végül felőrlik a barátságot. Minden véglet ellentétébe lendül át.)

6) Ne éljünk vissza a barátság adta jogunkkal egy úgynevezett "őszinte kritikát" illetően!

7) Barátunk magatartását illetően ne állítsunk fel olyan erkölcsi szabályokat, amelyeket az karakteréből folyóan nem tud teljesíteni!

8) Barátságunkat ne tegyük összeesküvéssé az egész világ ellen! (A barátság örök elixírjét egyedül olyan szövetség termeli ki, amely mások szolgálatára, pozitív célok érdekében kötődik.)

9) A barátság tartalma határozza meg tartalmát. (Vigyázzunk, miféle témák és inspirációk töltik ki barátainkkal való együttlétünk idejét.)

10) A barátság célja az adás öröme. Az áldozat önfeladás, önfeláldozás. Ugyanúgy, ahogy a transzcendens fejlődés célja egyedül a Mű, nem pedig a gyümölcse, az én előtt a Te.

2020. szeptember 20.

7 tanács



7 tanács

„Ha még van türelmed olvasni soraimat, hadd ismertesselek meg néhány, a gyakorlati életet megkönnyítő tanáccsal.

1. Napi munkádat képességeid szerint a legjobban végezd el.
 A munka visszahat rád. Alakít. A jól végezett munka a megelégedettséget ajándékozza neked.
(Óvd magad a „versenytől", amely másokhoz mér, hogy mennyit végeztél, értél el. Az elvégzendő feladatot saját képességeidhez, erődhöz mérd, s így az eredményt is. Elkerülni így tudod az önelégedetlenséget, a hajszát, a túlterhelést.)

2. Tégy jót! „Jobb adni, mint kapni." Adj.
Van mosolyod, van megértő szavad, tudsz érdeklődni más gondja, öröme után. Van időd. Legalább néhány perc. Ne rohanj, érj rá szeretni. Meghallgatni a másikat.

3. Olvass naponta. Az újság kevés! Olvass egy regényt. Naponta néhány oldalt. Vagy legalább egy verset, ízlésed, igényed szerint. Hasznos lenne olyan könyvet, amely önismeretre segítene.

4. Zene nélkül ne múljék el napod. Énekelj egy dalt. Kapcsold be a rádiót. Forgasd le kedvenc lemezed.

5. Naponta vedd észre a természet eléd kerülő szépségét. Felhők az égen. A lomb megadó bókolása a szélnek. A csillagok! Verebek az utcán. Arcod mossa az eső. - Szóval, naponta tudatosan érintkezzél a természettel, mely körülvesz. (Már írtam: valamiképpen szeret.)

6. Ajándékozd meg magad néhány perces csönddel. Igen, jól olvasod? Néhány perc csönd naponta. Amikor egyedül vagy. A csönd segítség. A zaj ártalom. A csönd ünnep. Magaddal találkozhatsz benne.

7. Szíved szomjas az örömre. Adj neki inni. Naponta. Egy kortyot. Abból az örömből, mely felderít. Ismered öröm-igényed? Elégítsd ki! Öröm nélkül ne múljék el napod.

Bizonyára észrevetted, hogy ez a hét tanács mily egyszerű. Szükség van rájuk azonban, hogy a hétköznapok lehangoló szürkesége elviselhető legyen. Arra segítenek, hogy egyéniséged egészséges „kondícióban" tartsd. S mindehhez nem kell pénz. Csak figyelem."

(Mácz István: Élni vagy meghalni)

2019. április 23.

"Meg van írva!"



"Meg van írva!"

Egy hideg téli este kocsival hazafelé tartottunk egy alkalomról. A kocsival igen lassan haladtunk a csúszós út miatt. Egyszer megszólal az egyik fiatal: Miért nem taposol a gázra? Meg van írva "ha Isten velünk kicsoda ellenünk?". Mire feleszméltem volna, megszólalt egy másik fiatal a kocsiban: De az is meg van írva: "ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!".


John Bunyan: 12 tanács Isten minden egyes gyermekének.

1. Hidd el, hogy amilyen biztos az, hogy Isten útját járod, olyan biztos az, hogy szembe fogsz találkozni a kísértésekkel!
2. Ezért számíts rájuk attól a naptól fogva, amikor tagja lettél Krisztus egyházának!
3. Ha megérkeznek, könyörögj Istennek, hogy vigyen át rajtuk!
4. Féltékenyen őrizd a szívedet, hogy meg ne csaljon a mennyországba vetett bizonyosságodban, sem abban, hogy Istennel jársz ezen a világon!
5. Óvakodj a hamis felebarátok hízelgésétől!
6. Maradj meg az igazság életében és erejében!
7. Mindenekfölött a láthatatlan dolgokra tekints!
8. Óvakodj a kis bűnöktől!
9. Őrizd meg a szívedben melengetett ígéretet!
10. Újítsd meg hitből jövő tetteidet Jézus vérében!
11. Elmélkedj nemzedéked dolgain!
12. Azokkal tarts, akik legelöl futnak!


10 tanács a Krisztus követésére indulóknak

1. Mindig nézz Jézusra (Zsid. 12,1-2)
2. Mindig kérdezd meg: „Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?” (Ap.Csel. 9,6)
3. Mindig tudd: nem vagy egyedül – „Íme, én tiveletek vagyok minden nap.. „(Máté 28,20)
4. Mindig tudd: Jézus gyûlöli a bûnt (Zsolt 5,6; 45,8; 97,10; Ézs 61,8.)
5. Mindig valld meg aznap bûnödet (1 János 1,7-9)
6. Mindig táplálkozz: „naponta tudakozták az írásokat..” (ApCsel 17,11)
7. Mindig lélegezz: „Szüntelen imádkozzatok!” (1 Tessz. 5,17)
8. Mindig mozogj: szolgálat Jézusnak, bizonyságtétel Jézusról (ApCsel 4,20)
9. Mindig Isten családjához tartozol: Krisztus testének tagja (1 Kor. 12,13.kk)
10. Így mindig megtartott ember vagy. (Ján.10,28)

2015. augusztus 10.

Jó tanács




Pecznyík Pál 
Jó tanács 

Jó tanács: olyan embernek, 
ki dolgozni nem szeret, 
ám míg szőlőt nem telepít, 
szüretelni nem lehet. 

Csak ha magot vet a földbe,
akkor lesz majd aratás, 
Ha már felépült a hajlék, 
úgy lehet ház - avatás.

Gyermek nélkül, 
sok házasság, 
üres, hideg, és komor, 
hol Isten ad gyermekáldást, 
csak ott lesz gyermekmosoly. 

Számításunkból az Istent, 
ne hagyjuk ki sohasem, 
úgy lehetünk 
Vele egykor, 
de már most is, idelenn. 

Kérjük Isten segítségét,
míg élünk a nap alatt, 
akkor nem ér váratlanul, 
az utolsó alkonyat. 
 
Legjobb tanács, 
ha szívünk már gyermekkorban, 
Jézusé, egykor:
fehér gyolcsruhában léphetünk 
Atyánk elé! 

Celldömölk 2010. V. 26.

2014. április 12.

... egy gondolat ...



" Amit mindenkinek meg kellene tanulnia: Szeretet. Nevetés. Még több nevetés. Figyelni és tanulni. Kérni és megköszönni. Saját véleményt alkotni. Mások véleményét tiszteletben tartani. Őszinteség. Hogy Barát legyen. Hogy önmaga legyen. "

 / Howard Roughan /

2014. január 1.

AZ IDŐ



AZ IDŐ

Mi lenne, ha minden reggel a hitelkártyádra 86 400 Ft kerülne fel, amit soha nem kell visszafizetned? Mi lenne, ha ezt a pénzt arra költhetnéd, amire csak akarod! De nap végére lenullázódna, függetlenül attól, hogy mennyit költöttél el belőle. Mit tennél ebben az esetben? Természetesen mielőtt törlődne a pénz, a maradékot kivennéd róla. Mindannyiunknak van egy ilyen bankja, aki ilyen bankszámlát bocsát a rendelkezésünkre, ez pedig az IDŐ! Minden nap 86 400 másodperc áll a rendelkezésünkre! Ez az idő éjfélkor lenullázódik. Ezt a keretet nem lehet túl lépni, és nem lehet kevesebbet igényelni. Ezzel kell gazdálkodni.
Ha rosszul gazdálkodunk vele, nem lehet visszaigényelni a már elveszett időt.
Gazdálkodj okosan, és jó helyre fektesd be az idődet! Ha meg akarod érteni az IDŐ értékét:
Kérdezz meg egy diákot, aki megbukott, hogy neki mennyit jelent EGY ÉV!
Kérdezz meg egy anyát, akinek gyermeke egy hónapos koraszülött, hogy neki mennyit jelent EGY HÓNAP! Kérdezz meg egy újságírót, aki heti újságban főszerkesztő, hogy neki mennyit jelent EGY HÉT!
Kérdezz meg egy munkást, akinek napi bére van, és abból tartja el a családját, hogy neki mennyit jelent EGY NAP!
Kérdezz meg egy szerelmes fiút, aki türelmetlenül várja a párjával való találkozást, hogy neki mennyit jelent EGY ÓRA!
Kérdezz meg egy embert, aki éppen lekéste a vonatot, hogy neki mennyit jelent EGY PERC!
Kérdezz meg egy embert, aki éppen csak megúszott egy autóbalesetet, hogy neki mennyit jelent EGY MÁSODPERC!
Kérdezz meg egy olimpikont, aki majdnem első lett, hogy neki mennyit jelent EGY SZÁZADMÁSODPERC! Drága kincs minden egyes pillanat az életedből! Ne pazarold hiábavalóságokra!

A tegnap, történelem!
A holnap, ismeretlen!
A mai nap, ajándék !
Ezért hívják jelennek!

2013. július 14.

Egészen ember egészen élő



John Powell: 
Egészen ember egészen élő

Teljes emberi élet 10 alapelve:

1. Légy önmagad. Ne viselj álarcot és ne játssz szerepet.

2. Tégy szert teljes tapasztalatra és fejezd ki szabadon igazi érzéseidet.

3. A félelem attól, hogy a másik érzéseit megsérted, ne gátoljon meg a döntéshozatalban, vagy abban, hogy azt mondd, amit szerinted mondanod kell.

4.Légy erős! Jogod van a tisztelethez, saját gondolataidhoz, saját döntéseidhez. Meg kell, hogy hallgassák a véleményed és komolyan kell, hogy vegyenek. Ragaszkodj e jogodhoz.

5. Ne alakítsd magad mindig mások elvárásainak megfelelően.

6. Ne akarj jobb színben feltűnni azáltal,hogy másokat letámadsz, leszólsz, vagy kipletykálsz.

7. A jót keresd másokban. Örülj mások jó tulajdonságainak és tetteinek és dicsérd meg őket érte.

8. Gondolkodj magadról pozitív módon. Légy tudatában mindannak, ami jó benned.

9. Légy olyan kedves és megértő magaddal, ahogy másokkal szeretnél az lenni.

10. Ne ítéld meg mások felelősségét és személyes bűnét. Bocsáss meg valahányszor szükséges.

2012. július 7.

Te csak Jézusra hallgass!



Te csak Jézusra hallgass!

1. Amit évek hosszú során felépítettél, egy pillanat alatt romba dőlhet.
 Ne törődj vele! Te csak építs!

2. Ha valakinek segítesz, furcsán néznek rád az emberek. Ne törődj vele! 
Te csak segíts annak akinek szüksége van rád!

3.Ha mindent megteszel másokért, cserébe rúgást fogsz kapni. Ne törődj vele! 
Te csak tedd, ami tőled telik!

4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!

5. A becsületesség, a tisztesség és az igazmondás támadhatóvá tesz. Ne törődj vele! 
Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte!

6.Az emberek ésszerűtlenül gondolkodnak, helytelenül cselekszenek és önzők. 
Ne törődj vele! Te csak szeresd a felebarátodat!

7. Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik, hogy hátsó szándék vezet. 
Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!

8. Ha ezek a célok vezérelnek, hamis barátaid és igaz ellenségeid lesznek. 
Ne törődj vele! Te csak kövesd céljaidat! Te csak szeress!

2010. szeptember 11.

TÉGY MINDEN JÓT!


TÉGY MINDEN JÓT!

Tégy meg minden jót, 
ami tőled telik, 
Amilyen eszközzel csak tudod, 
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod, 
Ameddig csak tudod.

(John Wesley)

2009. október 21.

Jó tanácsok az élethez



Jó tanácsok az élethez 

A bölcs ember tudja, hogy egyetlen igazi ellensége van: ő maga.
Ezt az ellenséget nehéz lerázni, és nagyon, nagyon ravasz.
Állandóan azon mesterkedik, hogyan vigyen vakvágányra minket.
Olyan ellenség ez, melyet mindig szemmel kell tartanunk, és igyekeznünk kell túljárni az eszén.

/Ben Hecht /