Adventi ének

Szabolcska Mihály
Adventi ének

Szállj, szállj magasra, szíveink reménye

Vezess el minket Jézusunk elébe,

Ragyogj előttünk fénynek oszlopával:

Szent biztatással.

Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,

Vidám szivárványt sző a borulatra;

Igéje napfény, az ragyog felettünk,

Mitfélne lelkünk?

Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,

Nem tart soká már bűnben bujdosásunk.

Az ígéretnek földjére érkezünk,

Jézus az nekünk.

Ő lesz a váltság élet-birodalma;

Változz' örömre szívünk aggodalma.

Az elhagyottnak lesz már pártfogója,

Oltalmazója!

S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes,

Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes,

A szeretetnek fényes napja jő fel

Idvezítőnkkel!

Szállj hát magasra, szíveink reménye,

Vezess el minket Jézusunk elébe,

Elsírni könnyünk' édes örömünkben,

Szeretetünkben!

Alszol? Ember! (Új Advent)

Ismeretlen szerzőtől

Alszol? Ember! (Új Advent)

A lszol? Ember! Ébredj gyorsan,

D e na csak ébredj, kelj föl nyomban!

V agy nem tudod tán mi történik?

E ljő újra a Megváltó.

N e légy hát rest, mert az időt nem tudhatod,

T alán már holnap megláthatod.

KŐ AZ ÚTON

Maria Feesche

KŐ AZ ÚTON

Gondolod, kerül életed útjába

egyetlen gátoló kő is hiába?

Lehet otromba, lehet kicsike,

hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,

se, hogy lohassza kedved, merészséged.

Jóságos kéz utadba azért tette,

hogy te megállj mellette…

Nézd meg a követ, azután kezdj el

beszélni róla Isteneddel.

Őt kérdezd meg, milyen üzenetet

küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,

utadban minden kő áldást hozott.

(Németből fordította Túrmezei Erzsébet)

Krisztus keresztjénél

Szabolcska Mihály 
Krisztus keresztjénél

Ha ránehezednék lelkedre a bánat,

Hited, önbizalmad magadra hagynának,

Reményed légvárát látnád omladozni,
Krisztus keresztjénél tanulj meg,

Tanulj meg tűrni, imádkozni!

Ha csalódnál abban, akiben reméltél,

S most látnád be későn, hogy hiába éltél,

Óh ne siess senkit átokkal dobálni,

Krisztus keresztjénél tanulj meg,

Tanulj meg másnak megbocsátani!

Jóságodért hogyha gonosszal fizetnek,

S rosszaságát látod csak az embereknek,

Ne siess hozzájuk hasonlóvá lenni,

Krisztus keresztjénél tanulj meg,

Tanulj meg vég nélkül szeretni!

Vég nélkül szeretni, vég nélkül remélni,

Lelket gazdagító eszményeknek élni...

S megállni mellettük életre, halálra,

Krisztus keresztjénél tanulj meg,

Hinni egy magasabb világban.

Dícséret

Bódás János: 

Dícséret

Meghódolok Uram előtted.

Hatalmad látom, ismerem.

Neked köszönhetem, hogy lettem:

Te vagy a teremtő Istenem.

Neked köszönhetem, hogy élek,

s ezer halálos buktatón

nem vesztem el, - hiszen Te voltál

megtartóm és oltalmazóm.

S mert az ördög zsákmánya lettem

és veszni tért az életem,

- hogy megszerezd - a véred árán

megváltóm is lettél nekem.

Áldásodat meg nem becsültem,

eltaszítottam kezedet,

Te türelmesen csak megáldasz,

mert Jóság vagy és Szeretet.

Vigasztalás az is, ha /méltán/

meg-megdorgálsz, s ha néha versz

mert biztat a hit: gyermekednek

tekintesz, s mint Atyám, nevelsz.

S ha majd az életem kialszik,

nem zár örökre sírhalom,

Tenálad vár az üdv, az élet,

mert magad vagy az Irgalom.

A saját kereszted

A saját kereszted

Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz: „Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz, Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat.” „Rendben van gyermekem!” – válaszolta Jézus és levette róla a keresztet. Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni. A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet.

„Azt kérem, ott, ami a sarokban van!” „Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!” – felelte Jézus.

Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom.

Nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját „keresztünk” súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz...

Porszem vagyok

Pecznyík Pál 
Porszem vagyok

Csak egy porszem vagyok,

a világegyetem

parányi porszeme.

Nem csoda, hogy mégis

gondol rám az Isten?

Lát engem, szent szeme!

Csodás szép tervében,

mit hajdan készített,

én is benne voltam.

Golgotán értem is,

drága Fiát adta!

Ne maradjak holtan.

Mert Sátán engem is,

bűnökre csábított,

s én, a porszem ember,

elkövettem a bűnt,

Alkotómmal szemben!

Most itt vagyok Atyám,

mint egy rakoncátlan,

engedetlen gyermek.

Tudom: porszem vagyok,

a nagy Mindenségben,

irgalmazz lelkemnek!

Hála, hogy megszántál,

Fiad, Jézus által,

megváltottál engem!

Ezért, trónod előtt,

fehérben járhatok

én, a porszem ember!

Celldömölk,
2010. XII. 23.

ÁLDOTT ORVOS!

Pecznyík Pál 
ÁLDOTT ORVOS!

Bűnösök Orvosa, Jézusunk szertejár,

boldog: ki sebére, gyógyulást Tőle vár.

Szent szíve elszorul, tengernyi kín láttán,

mely feltör a kíntól, meggyötörtek száján.

Itt van, -bár nem látjuk- csak hívásunkra vár,

a benne hívőknek porsátorában jár.

Sebet kötöz, könnyet töröl áldott keze,

gyógyul a seb s apad, a könnyek tengere.

Ahol Jézus gyógyít, meggyógyul a beteg,

még az is, ki felett, halál-angyal lebeg.

Bűnsebre vére hull, gyógyító ír gyanánt,

hogy élhess, Ő szenvedt, éretted kínhalált!

Testvér, ha a szíved, fájdalomtól reszket,

hidd el, kit Ő gyógyít, soha el nem veszhet!

Engedd letörölni, arcodról könnyeid,

engedd bekötözni, bűn marta sebeid.

Bízzad Szent kezére, hittel az életed,

s elmúlik a bűn – láz, mely sokszor égetett.

Amit földi orvos, soha el nem érne,

meggyógyít, Jézusnak cseppnyi drága vére!

ADNI, EZ A LÉNYED

ADNI, EZ A LÉNYED

Adni, a másiknak igaz szeretetet adni,

a másiknak egy ölelő kezet adni,

a másiknak egy érintést, melytől boldog lesz adni,

a másiknak valamit, amitől jobb lesz adni, s ez a lényeg igaz szeretetet barátnak barátságot anyának tiszteletet mert nincs más és nincs fontosabb mint az őszinte szeretet a szeretet nem kér és nem követel a szeretet önzetlen és állandó a szememben a mosoly feléd és mások felé önzetlen, tiszta és egyértelmű fény senkitől semmit sem kérek én de mindent megadok

Neked is és másnak is egy ölelés, egy baráti kézfogás, szeretés önzetlen, egyszerű, megfoghatatlan, s senki senkinek nem árt bármit megtehetsz a világon...

Csak másnak NE árts!

Reményik Sándorra emlékezve!

Reményik Sándor verseiből 

Imádság

Uram, rövid pár évre add csak

A szavak csengő színezüstjét,

Vert aranyát a gondolatnak,

Képek suhanó selymét nékem,

Hogy csendbe rejtsem, álomba zenéljem

Mind, mi nekem fáj s szívemen át másnak.

Tudjam: mögöttem százak, ezrek állnak,

Némák, akiknek én vagyok a nyelve,

Tüzes nyelv. Kar, értük fegyverre kelve,

Árvák, akik nevében én beszélek

S ha elnyelik szóm puszták, sötétségek,

Tudjam: egy világ kínja kihallgatlan.

Hadd dolgozzam selyemmel, vert arannyal

S ki magam itt bolyongok tépve, árván:

Hadd legyen minden sorom súlyos márvány,

Márványba rótt sok-sok mély jelbetű.

A száz sziklába befalazott kincset

Hadd hordjam össze egy roppant halomba,

A szerteszálló sok-sok kósza jajszót

Ezer hangon búgó egy fájdalomba,

Szakadjon le az idegenség fátyla:

Aki engem lát, bennem magát lássa,

S kik rongy létem ma méltó gúnnyal nézik,

Az égből orzott láng, én Istenem.

Égessen be a szívök közepéig!

Pár évet adj csak. Akkor én, Uram,

Kezedbe adom vissza minden vágyam,

Mert mind betelt. És nem éltem hiába.

Reményik Sándor
Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott,
Egyszer csak könnyebb lett a terhem,
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott.
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret,
Jó barátom vagy testvérem.

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

Reményik Sándor 

Az Ige

 Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!

Csipkebokor

Reményik Sándor
Csipkebokor

" Oly közönséges, árva kis bokor,
Körülte gaz nő, állat rátipor,
Ember véresre sebzi magát rajta,
A szitkot, gúnyszót özönével hallja.
Ő mégis rendületlen hittel várja,
Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
S akkor, mint írva vagyon a hegyen,
A lángjában az Isten megjelen."

A Testvér

Reményik Sándor: 

A testvér

A Testvér: az a nő, aki szeret,

De vágya nincs és semmit sem akar.

Tenger-nyugalmú mosolya mögött

Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.

Nincs elfogultság benne, s nincs zavar.

Nincs macska-szeszély, s nincs tigris-fölény,

Olyan, mint a jó lelkiismeret

Az öntudat virágos küszöbén.

Tartózkodása nem titkos ígéret,

nem szűzi hó, mely olvadásra vár,

De kőbe metszett rendületlen lényeg.

Látod, ez az a nő, aki testvéred.

Ez az a nő, akiben megszűnik

A nemek örök, nagy szerelmes harca,

Mely hódítás és leigáztatás,

Ha százszor pásztor-idill is az arca.

Bilincs nehezül és rabszíj fonódik

A szeretőkre a vágy vak tűzében.

De szabadság van a testvériségben.

A Testvér az a nő, aki szeret,

De sohasem lesz gyermekeid anyja.

Csak álmaidnak, lélek-gyöngyeidnek

Töretlen-tömör aranyfoglalatja.

Ki távol tőled - melletted áll mindig,

S a szépség ködös ormai felé

Ha megállottál - újra útnak indít.

Mint halkbeszédű alpesi kalauz,

Komolyan kormányozza léptedet,

S ha végső dalba fogsz: tündér-echó:

Megszázszorozza hattyú éneked.

Jó tanács

Pecznyík Pál 

Jó tanács 

Jó tanács: olyan embernek, 

ki dolgozni nem szeret, 

ám míg szőlőt nem telepít, 

szüretelni nem lehet. 

Csak ha magot vet a földbe,

akkor lesz majd aratás, 

Ha már felépült a hajlék, 

úgy lehet ház - avatás.

Gyermek nélkül, 

sok házasság, 

üres, hideg, és komor, 

hol Isten ad gyermekáldást, 

csak ott lesz gyermekmosoly. 

Számításunkból az Istent, 

ne hagyjuk ki sohasem, 

úgy lehetünk 

Vele egykor, 

de már most is, idelenn. 

Kérjük Isten segítségét,

míg élünk a nap alatt, 

akkor nem ér váratlanul, 

az utolsó alkonyat. 

 

Legjobb tanács, 

ha szívünk már gyermekkorban, 

Jézusé, egykor:

fehér gyolcsruhában léphetünk 

Atyánk elé! 

Celldömölk 2010. V. 26.